Egyesülünk Moldovával

Legalábbis autópályán, ha minden jól megy – erről szavaztak a parlamentben.
A kép illusztráció. Forrás: magyarepitok.hu

Döntő kamaraként elfogadta szerdán a képviselőház a Marosvásárhely–Iaşi autópálya építését lehetővé tevő törvénytervezetet – olvasható az Agerpres hírügynökség oldalán.

Az alsóház 261 támogató és 2 ellenszavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el az Unirii (Egyesülés) nevű autópálya megépítésére vonatkozó jogszabályt.

A tervezet értelmében az Egyesülés Románia és a Moldova Köztársaság határán kezdődne, a Prut folyón átívelő új híddal és Marosvásárhely közelében, a Brassó-Bors közötti A3-as sztrádába torkollik majd.

A törvény hatályba lépése után legkésőbb 30 nappal a szállításügyi tárcának be kell indítania a beruházáshoz szükséges eljárást. A projektet az állam finanszírozza a szállításügyi minisztérium révén, valamint vissza nem térítendő európai uniós alapokból és/vagy a magánszféra együttműködésével.