Egyenes ágon elÅ‘döntÅ‘s lesz az FK, ha…

Fotó: Sportul Ilustrat Facebook-oldal

Sorsdöntő mérkőzést játszott az országos bajnokság alapszakaszának második helyén álló Székelyudvarhelyi Futsal Klub a tabellán őket üldöző Galaci United otthonában. A két csapat annak tudatában léphetett pályára, hogy az alapszakasz első két helyezettje direkt úton jut tovább az elődöntőbe, és jelen pillanatban ennek a két együttesnek van másodikként továbbjutni reális esélye. A Déva elleni győzelmükkel az udvarhelyiek kerültek lépéselőnybe, de hogy ezt megtartsák, Galacon is fontos lett volna a pontszerzés.

Meg is tarthatják, gondolhattuk, amikor Gálfi tört be a szélről a hetedik percben és megszerezte a vezetést az FK-nak, azonban nagyon hamar jött a válasz, három perccel később a nemrégiben honosított Araujo egyenlített. Az első félidőben nem is volt több gól, de a második az elsőtől eltérően már nem kezdődött bíztatóan Jakab Zoltán együttesének. A galaciak részéről Crișan és Cireș, majd edzőjátékosuk Florian Ignat, de még kapusuk, Tonița is eredményes volt, így pillanatok alatt léptek meg gólokkal a hazaiak. Még egy szépítés volt az FK-ban, azonban Kedei góljához Cireșnek is volt még egy-két szava, ő tette fel az i-re a pontot, és állította be a 6-2 arányú galaci győzelmet.

Az elveszített rangadó után továbbra is megőrizte második helyét a tabellán az FK, de hozzá kell tenni, hogy csupán 2 pont már az előnyük, és a mögöttük álló galaciak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak. Az udvarhelyiek a következő fordulóban pihennek, nekik még két mérkőzésük van hátra az alapszakaszból, Galacnak három. Abban az esetben, ha Galac mindhárom mérkőzését megnyeri, az övék lesz a Déva mögötti második hely, ha pontot veszítenek, és Udvarhely megnyeri a hátramardt két mérkőzését: Temesvár, majd Ciorăști ellen, akkor ők lehetnek ott egyenes ágon az elődöntőben.

Az FK-nak a hétvégén a román kupában, annak nyolcaddöntőjében lesz jelenése, az elsőosztályú bajnokság sereghajtója, a Kolozsvári Clujana vendégei lesznek Szécsiék.