Egy karnyújtásnyira az országos bajnoki címtől

Fecónak négy kört kellett teljesítenie egy 4,5 km-es pályán, összesen 720 m szintkülönbség jött ki.
Fotó: Mihail Oprescu

Câmpulungon rendezték a terepkerékpáros (XCO) országos bajnokság harmadik futamát október 2-án, szombaton, amelyen a Városi Sportklub versenyzője, Ilyés Ferenc is részt vett. Annak ellenére, hogy nem a saját kerékpárjával indult, és a verseny alatt elszakadt a lánca, sikerült megnyernie a futamot, akárcsak az országos bajnokság előző két XCO futamát. Ezzel matematikailag is bebiztosította a kategória országos bajnoki címét, amennyiben a negyedik futamon, amelyet Bukarestben rendeznek, részt vesz.

Vasárnap egy 29 kilométeres versenyt is szerveztek ugyanitt, amelyen 660 méter szintkülönbséget kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A versenyen a VSK részéről Szakács Máté volt érdekelt. “A pálya gyors volt, és élvezetes, brutális ereszkedőkkel, amelyeken nem voltam biztos, hogy épen leérek. Egy ilyen ereszkedőnél el is hagytam a kulacsom. Az eltérőnél, ahol elvált a hosszú és a középtáv, ott félreirányítottak, itt mentem egy keveset pluszba, de hamar észrevettem és megfordultam” – írja beszámolójában Máté, aki 1 óra 25 perces idejével meg is nyerte kategóriáját (14-18 évesek).