Egy ismert musicalt nézhetsz meg
A Csíki Játékszín hozza el Udvarhelyre a Hegedűs a háztetőn című előadását.


Fotó: Kelemen Kinga/ Csíki Játékszín
A Csíki Játékszín hozza el Udvarhelyre egyik előadását, értesít Facebookon a Tomcsa Sándor Színház. Egy ismert musicalt, a Hegedűs a háztetőn című darabot nézheted meg.
A nagysikerű előadás története egy kis ukrán faluban, Anatevkában játszódik az 1900-as évek elején egy kiélezett történelmi helyzetben, jellegzetes figurákkal. A musical a tradíciók válsága és a modernitás kihívásai közti lavírozásnak, a generációs feszültségeknek, a „megőrizve megújítani” gondolatnak az olykor tragikomikus, máskor megható, évtizedek óta érvényes meséje – mutatják be a darabot röviden.
A musicalt egymás után két nap is megnézheted, először csütörtökön, április 11-én, majd pénteken, mindkét alkalommal 19 órától. Készülj arra is, hogy nem fogsz hamar hazaérni, az előadás 3 óra 15 perc.
Helyet foglalni és érdeklődni a jegypénztárban tudsz, vagy a 0743.212.131-es telefonszámon hétköznapokon 11-14 és 15-17 órák között.
SZEREPOSZTÁS: Tevje, tejesember: KÁNYÁDI SZILÁRD Golde, a felesége: MÁRDIROSZ ÁGNES Cejtel: TATÁR ZSUZSA Hódel: TÓTH JESS Chava: BALÁZS-BÉCSI ALÍZ Sprince: XÁNTUS DORKA Bjelke: BARTALIS PANNA Mótel Kamzojl, szabó: NAGY GELLÉRT Percsik, diák: KOZMA ATTILA Fegyka: BILIBÓK ATTILA Jente, házasságközvetítő: SZABÓ ENIKŐ Lázár Wolf, mészáros: LŐRINCZ ANDRÁS ERNŐ Mordcha, kocsmáros: PUSKÁS LÁSZLÓ Avram, könyvárus: BENDE SÁNDOR Rabbi: VERESS ALBERT Mendel, a fia: BORSOS TAMÁS Fruma-Sára: ZSIGMOND ÉVA-BEÁTA Sandel, Mótel anyja: FEKETE BERNADETTA Cejtel nagymama: FEKETE BERNADETTA Csendbiztos: KOSZTÁNDI ZSOLT Jásszl, kalapos: KERESZTES SZABOLCS Náhum, koldus: PAP TIBOR Szása, Fegyka barátja: RUSZULY ERVIN Rivka: LÁSZLÓ RÉKA Falubeliek / oroszok / zsidók: ALMÁSI ESZTER, BALOGH SZABOLCS, RUSZULY ERVIN, FAZAKAS NÓRA, FERENCZ ÁDÁM, LÁSZLÓ RÉKA, KERESZTES-NYÍRŐ ANNA, NAGY NORBERT, SZENTES ZSOMBOR Zenészek: BENEDEK SZILAMÉR, BOLDIZSÁR SZABOLCS, BERZE ALBERT, BENE ZOLTÁN, HOMPOTH ARTHUR NORBERT, KISS LEHEL, RÁDUJ GÁBOR, SZŐGYÖR ÁRPÁD, VERESS CSABA Rendező: ERWIN ȘIMȘENSOHN Fordította: G. DÉNES GYÖRGY KOSSUTH-DÍJAS, REMÉNYI GYENES ISTVÁN Díszlet- és jelmeztervező: CARMENCITA BROJBOIU Koreográfus: BODOR JOHANNA Zenei vezető: BENE ZOLTÁN Világítástervezés: COSTI BACIU Rendezőasszisztens: DÁLNOKY CSILLA, KÉSZ ORSOLYA Tervezőasszisztens: BAKCSI KATA Koreográfus-asszisztens: BORDÁS ATTILA Korrepetitor: KISS LEHEL Ügyelő: KRAFT NOÉMI Produkciós vezető: KERESZTES SZABOLCS Világosító: HÁTSZEGI ÁKOS, CONSTANTIN TUDORAN Hangosító: TORDAI ISTVÁN, SZÉP SZABOLCS Kellékes: BAKÓ KATA