Egy hónapja erre várunk

Későn ugyan, de csak megtartotta majálisát Udvarhely. Olyan jelenetnek lehettünk szemtanúi, amiért megérte várni.

Mikor vasárnap reggel kiértem a Szejkére majálist pótolni, már javában zajlottak az előkészületek. Robogott ki a fagyis, pakolták a játékokat, én mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik.

Hiányzott a tömeg, de félóra várakozás után megérkeztek az első biciklisek még a rendőrautó előtt, hogy foglalják el a legjobb ülőhelyeket.

Az állami és a helyi rendőrautók után jött a gyerekhad. Igaz, nem olyan népes, mint az előző években.

Kérdésemre a rendőr elmondta, hogy még vannak sokan, csak a dombon nem jöttek ki, ezután érkeznek.

A regisztrációnál mindenki kapott egy ajándékot, és egy vizet. Utóbbira nagy szükség volt a kánikula miatt.

A tapasztaltabbak mindenre felkészültek, még az égető napra is. Néhányan ernyővel.

És néhányan fehér inggel.

Volt olyan is, akinek a meleget harisnyába kellett végigállnia. Abban a népi-viszketősben. És így nézték a modern kor táncát.

Amit, az övéknél is sokkal színesebb ruhákban járt a legfiatalabb korosztály.

Még a szoknyájuk is égnek állt.

Mikor elegem lett a táncműsorból és indultam volna haza, láttam egy sátrat, amely alatt pólót lehetett festeni. Ráadásul régi motívumokkal. Volt is keletje.

Noha az embereket már nehéz kimozdítani a képernyő elől. Még a szejkei majálison is.

Hát minek ide képernyő? Ha ilyen pikáns az élet maga.

Vasárnap fejében, tizenkét óra után a hangulat piknikesedni kezdett. Sokan visszamentek ebédelni a városba, persze, volt aki kihasználta ezt, és csak ekkor fogott bele az önfeledt játékba.

Irány haza? Dehogy, még csak most kezdődik az igazi móka!

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok