Mikor vasárnap reggel kiértem a Szejkére majálist pótolni, már javában zajlottak az előkészületek. Robogott ki a fagyis, pakolták a játékokat, én mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzik.
Hiányzott a tömeg, de félóra várakozás után megérkeztek az első biciklisek még a rendőrautó előtt, hogy foglalják el a legjobb ülőhelyeket.
Az állami és a helyi rendőrautók után jött a gyerekhad. Igaz, nem olyan népes, mint az előző években.
Kérdésemre a rendőr elmondta, hogy még vannak sokan, csak a dombon nem jöttek ki, ezután érkeznek.
A regisztrációnál mindenki kapott egy ajándékot, és egy vizet. Utóbbira nagy szükség volt a kánikula miatt.
A tapasztaltabbak mindenre felkészültek, még az égető napra is. Néhányan ernyővel.
És néhányan fehér inggel.
Volt olyan is, akinek a meleget harisnyába kellett végigállnia. Abban a népi-viszketősben. És így nézték a modern kor táncát.
Amit, az övéknél is sokkal színesebb ruhákban járt a legfiatalabb korosztály.
Még a szoknyájuk is égnek állt.
Mikor elegem lett a táncműsorból és indultam volna haza, láttam egy sátrat, amely alatt pólót lehetett festeni. Ráadásul régi motívumokkal. Volt is keletje.
Noha az embereket már nehéz kimozdítani a képernyő elől. Még a szejkei majálison is.
Hát minek ide képernyő? Ha ilyen pikáns az élet maga.
Vasárnap fejében, tizenkét óra után a hangulat piknikesedni kezdett. Sokan visszamentek ebédelni a városba, persze, volt aki kihasználta ezt, és csak ekkor fogott bele az önfeledt játékba.
Irány haza? Dehogy, még csak most kezdődik az igazi móka!
