Archív felvétel
Fotózta: HODGYAI-LŐRINCZ Eszter
Két hete szóltak először, hogy költözniük kell az arénából, szerdán volt gyűlésük, amin megerősítették, ne féljenek, nem kerül senki utcára, segíteni fog az önkormányzat, számolt be portálunknak az aréna egyik lakója, Sándor Endre. Ő még nem tudja, hova fog költözni, elmondása szerint a többi lakó is így áll a kérdéssel.
Egy éve és három hónapja élnek az Erőss Zsolt Sportarénában a 2021-es csíksomlyói tűzvész áldozatai. Nemrég az önkormányzat bejelentette: április végéig ki kell költözniük, az eddigi terv, azaz, hogy a Hajnal utcai ipari zónában kialakított krízisközpont legyen az új otthonuk, elbukott.
Pedig nagyon közel voltak.
Lassú folyamat volt, de úgy nézett ki, hogy minden elkészül április végére, mondta el portálunknak Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere. Az ingatlanvásárlást még decemberben ütötték nyélbe, azóta dolgoztak azon, hogy elkészüljön a krízisközpont. Az udvaron lettek volna a tulajdonképpeni lakások, a kormánytól kapott lakókonténerek. Ennek a segítségnek azok voltak a feltételei, hogy a konténerek betonozott alapra kerüljenek, és az esővíz elvezetését, áram biztosítását megoldja az önkormányzat. Építkezési engedélyt igényelt a folyamat, kellett megvalósíthatósági terv, rendes terv, jóváhagyásokat (aviz) kellett kérjenek a víz- és áramszolgáltatóktól, nagy kapacitású áramellátást kellett biztosítani, sorolja az alpolgármester.
Aztán jött a fordulat, beperelték őket a környékbeli vállalkozások és lakók. A bíróság elrendelte, hogy amíg a per tart, nem folytathatják tovább a tevékenységüket a krízisközpontnál.
De ha nem perelték volna be őket,
akkor sem ment volna simán minden. Akkor az lett volna a gond, hogy nincsenek konténerek, amit az ukrán menekültek miatt jelenleg mégsem kaphatnak meg a tűzkárosultak. Egy katasztrófavédelmi, sürgősségi alapról van szó, és ezeket a konténereket tulajdonképpen ilyen esetekre tartják, magyarázza Sógor Enikő. Valószínű, ezt még meg tudták volna oldani, gyártattak volna belőlük még, de mivel a háború miatt nagy az igény rájuk, megint csúszott volna a költözés.
Az már biztos, hogy nem tudják a krízisközpontba elhelyezni őket, állítólag a per legalább két éven keresztül fog húzódni, addig a megvásárolt ingatlant nem adhatják el. Ennek az ára 2,2 millió euró volt, a kapott sürgősségi segély pontosan felét költötték rá. A szociális szolgáltatások is pénzbe kerülnek, nem is kevésbe, mondja az alpolgármester, amikor arról kérdezem, hogy mi lett a maradék pénz sorsa. A Caritassal szerződtek, nagyjából 300 ezer lejt fizettek ki nekik, cserébe ők folyamatosan jelen voltak felzárkóztató foglalkozásokkal az arénában.
Mindenki, amerre lát?
Sándor Endre elmondása szerint az önkormányzat feléjük azt közölte: minden lakónak elsősorban arra kell törekednie, hogy önerőből megoldja a fennálló helyzetet, a hivatal egyelőre biztosan két szociális lakással tud beszállni, és azt mondták, a többieknek is igyekeznek segíteni. Akinek semmilyen más lehetősége nem lesz, az visszaköltözhet Somlyóra, de ez még nem biztos Sándor szerint. „Én úgy gondolom, hogy egy év négy hónapja itt vagyunk, eddig nem sikerült, akkor most egy hónap alatt sikerülne? Nem tudom, bízok benne, hogy igen. Biztos, hogy nem kerül senki utcára” – morfondírozott.
Lesz-e tavasz a somlyói tűz után?
Egy évvel a tragédia után, megnéztük, mi történt az Arénában és a telepen.
Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az április végi határidő egy munkadátum, vagyis eredetileg erre lett volna kész a tervek szerint a krízisközpont, ezt hagyták meg, és nem vártak tovább, mondjuk, az iskola végéig. Senkit nem fognak kirakni, ha nem sikerül lakást kapniuk a hónap végéig, ígérte, de jó lenne, ha minél hamarabb ki tudna mindenki költözni, mert „nagyok a költségek, ha nem igyekszünk, akkor megint ott lesz, hogy itt a hideg”, tette hozzá.
S a kialakult kapcsolatokkal mi lesz?
„Soknak lett jogsija, soknak megváltozott az élete, mi próbálunk tenni, de sajnos nem fogad el a magyarság”, fogalmazott Sándor Endre, amikor arról kérdeztem, hogy mit tud, a fejlesztő programok fognak-e a továbbiakban is folytatódni. Nem tudja, ezekkel kapcsolatban még nem mondtak semmit, de egyet biztosan állított: sokat segítettek.
A Caritasszal a szerződés lejárt, és pont azért, mert úgyis ki fognak költözni a lakók, egyelőre nem kötöttek újabbat. Ez nem jelenti azt, hogy nem fogják folytatni a fejlesztő munkát, csak pillanatnyilag nagyos sok pénzbe kerül, és nem is tudnak erre koncentrálni. A következő időszakban a saját munkatársaik, illetve egy-egy szakember fogja pótolni őket, mondta el az alpolgármester. Ludescher László, a Caritas szociális ágazati aligazgatója sajnálatát fejezte ki a döntésük miatt, megkeresésünkre hangsúlyozta: a családok bár eljönnek az arénából, nem azt jelenti, hogy megszűnnek, szerinte felzárkóztatni egy közösséget nem lehet néhány hónap alatt, évek munkája kell hozzá, a szakirodalom is ezt bizonyítja. Az arénában hat munkatársuk dolgozott, egy személy pedig félnormában volt, kettőnek szűnik meg közülük a szerződése, a többiek maradnak a Caritasnál, csak más projektekben fognak dolgozni, tudtuk meg még tőle.
Nekünk ez volt a hazánk, a mindenünk
Nem akarnak a teleptől, és egymástól elmaradni a csíksomlyói tűzkárosultak. Össze vannak szokva, mint a farkasok az erdőben.
Az alpolgármester a Caritasszal való szerződésbontás ellenére fontosnak tartja, hogy az eddig kialakult kapcsolatokat fenntartsák, a foglalkozásokat folytatnák, a Somlyó 33-ban már dolgoznak is a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai. Akik nem oda költöznek, azoknak még kérdéses, hogy hol és milyen formában tudják majd megoldalni. Elsősorban azoknak a személyeknek nem akarják elengedni a kezüket, akik tovább tanulnak. Jelenleg is folyamatban van az, hogy találjanak azoknak munkát, akiknek eddig nem sikerült, pillanatnyilag hat ember dolgozik, még négynek folyamatban van az alkalmazása, és külföldön is próbálnak nekik munkahelyet keresni, van is ajánlat Magyarországon, Németországban.
Csata Orsolya újságíró, a napokban az internetet végigjárt kiáltvány szerzője is a kapcsolatokat emeli ki. Tavaly január óta folyamatosan kapcsolatban van az arénákban élőkkel, barátságok is alakultak ki közöttük, ezért is érezte úgy, hogy kötelessége tenni valamit, ezért írta meg a kiáltványt.
Sok eset volt, amikor az arénában élőknek szükségük volt valamire, mondjuk kisfiú ruhákra, ő kiírta, az anyukák írtak neki, ő pedig kapcsolatba hozta őket, telefonszámot adott, találkoztak. „Kapcsolat alakul ki, úgy érzem ez a legfontosabb, hogy találkozzanak, nézzenek szembe, (…) álljon meg a másik előtt, és jöjjön rá, hogy az a cigány anyuka pont olyan anyuka, mint te. Annyi a különbség közte, hogy ő nyomorban él, esélye nem lesz soha arra az életre, amire mi nagyon szeretünk panaszkodni”, fogalmazott.