Egy fenyőfát kettétört a szél Székelykeresztúron

Szombat este 20 óra 30 perckor kapta a riasztást a Villám-Fulger önkéntes tűzoltó alakulat, hogy a Kossuth-negyedben, a városon átvonuló szélvihar nyomán, egy fenyőfa a tömbházak közvetlen közelében derékban kettétört. A törzs felső része a tömbháznak dőlve a teraszokon fent akadt, így fokozott veszélyt jelentett a gyalogosokra, illetve a tömbház előtt parkoló autókra.

A csapat két tagja a magasból, a létrás autó kosarából rögzítette a leszakadt részt a törzs álló részéhez, majd megkezdte annak feldarabolását, míg a csapat másik része a földi munkálatokat és a helyszíni biztosítást végezte, a keresztúri rendőrség embereivel közösen. Végezetül a törzs álló részét is ki kellett vágniuk, mivel az is fokozottan baleset veszélyessé vált.

A teljes beavatkozás körülbelül 3 órát vett igénybe – számolt be Facebook-oldalán a Villám csapata.