Egy félóra után kezdett éledezni a Vasas

Akkor kezdett érvényesülni a papírforma, amikor Kis Anita csapatkapitány egy szép egyéni megmozdulás után passzolt Benő Krisztinához.

Sándor – Egyed, Szász, Molnár, Kis, Horváth, Orbán, Benő, Mitri, Rezmeliță, Tóth összeállításban lépett pályára a női labdarúgó Szuperliga nyolcadik fordulójában a Vágó Attila által vezetett Vasas Femina vasárnap 11 órától a sétatéri stadionban a liga utolsó előtti helyét elfoglaló Nagybánya ellen.

A mérkőzés első harminc percében nem találták formájukat sem a hazaiak, sem a vendégek. Egy-két helyzet adódott ugyan a Vasas előtt, egyik sem kidolgozott akció után, két kapu előtti keveredés után is a vendégek kapusa, Haim Kriszta védett. Egyik esetben a gólvonalon vetődött a labdára.

Vágó Attila nem is viselte higgadtan az udvarhelyi lányok pontatlanságait, végig hallani lehetett a bekiabálásait a kispad mellől. Egy esetben Marius Florescu játékvezető kellett, hogy odalépjen hozzá, miután egy nagybányai játékos a földre került, Vágó pedig elég vehemensen erősítette, hogy nem történt szabálytalanság. Végül nem villant a sárgalap, csak figyelmeztette az udvarhelyiek edzőjét a játékvezető.

Egy félóra után éledezni látszott a Femina. Mitri Rita egyéni megmozdulásait érdemes kiemelni, a hazaiak csatárának nem egy alkalommal sikerült a nála jóval nagyobb nagybányai védők közül látványos cselekkel kiverekednie magát. Akkor kezdett igazán érvényesülni a papírforma, amikor Horváth Anita egy szép egyéni megmozdulás után passzolt Benő Krisztinához, aki ballal lőtt a hálóba a 31. percben (1-0). A második találatra sem kellett sokat várni, egy szöglet után a csapatkapitány, Kis Anita fejelt a hálóba (2-0). Még egyet rúgjunk rá lányok és jó lesz – üvöltötte Vágó a partvonaltól. Végül a harmadik gól nem érkezett az első félidőben, de a vendégek sem jártak közel a szépítéshez.

A fordulás után is azt hangoztatta a hazaiak mestere, hogy a 2-0 veszélyes eredmény. A játékrész elején, a 56. percben okoztak is kisebb fejfájást a vendégek egy szöglet után, de Sándor Barbara nagyszerűen jött ki a kapujából és vetődött a játékszerre. Ez volt talán a legveszélyesebb nagybányai helyzet.

A partvonalról és a lelátóról – ahol többnyire a később pályára lépő második számú csapat játékosai, és rokonok ültek – történő bekiabálások okoztak még néhány üde pillanatot. „Bealudtunk lányok” – üvöltött Vágó, „ébresztő” – hallatszott a tribünről, „úgy van” – replikázott a vezetőedző. Az ébresztés bejött, ugyanis hetven perc után egy nagybányai kapu előtt történő keveredés után, Horváth Anita piszkált a labdába, és lövése Haim kapujában kötött ki (3-0).

A magabiztos előny ellenére a lelátón forrott a hangulat: te szerencsétlen torzszülött – kiabálták a lelátóról a vendégek kapusának, amiért ő nem futott el az elguruló labdáért. A fiatal kapus sem hagyta magát, „elfáradhatnál már te is” – kiabált ki a lelátóra, amikor az egyik hangadó azzal bíztatta a Vasas-lányokat, hogy „most nyomjátok meg, már alig tudnak futni”.

Végül még egy-két Femina helyzet ellenére sem változott az eredmény, bár ekkor már a hazaiak is el voltak fáradva, hisz csere nélkül játszották végig a 3-0 arányban megnyert találkozót. Vágó Attila vezetőedző azért nem élt a csere lehetőségével, mert a mérkőzés után a Vasas Femina másodosztályban szereplő csapata is pályára lépett, és ezért próbált spórolni a lányok energiájával. „Bejöhettek volna 20-30 percre, de így a kettes csapat mérkőzését végig tudják játszani, és kapnak teljes terhelést” – magyarázta.

„Kilenc mérkőzésből nyolcat megnyertünk, egy döntetlenünk van, veretlenek vagyunk a liga első helyén. Most játszottunk a leggyengébben, fáradtak voltunk, nem volt meg a ritmus, kevesebbet futottunk. Az is nehezítette a dolgunkat, hogy ellenfél tulajdonképpen nem is győzni akart, nem akartak kikapni, ezért alig támadtak. A végén már nagyon el voltunk fáradva, lehetett látni, hoztunk rossz döntéseket, de teljesen megérdemelt a győzelem, még ha gyengébb is volt a játék. Belefér ez, győztünk, le a kalappal a lányok előtt” – értékelt Vágó Attila.

A Vasas Femina továbbra is vezeti a bajnokságot, de mindössze egy ponttal van lemaradva tőlük az egy mérkőzéssel kevesebb játszó, és eddigi minden meccsét megnyerő kolozsvári Olimpia. A következő forduló nem lesz sétagalopp az udvarhelyi lányok számára, a liga harmadik helyezettjéhez, a Borgóprundi Heniu csapatához utaznak, akik eddigi 8 mérkőzésükből hetet megnyertek, mindössze a kolozsváriaktól kaptak ki. A román labdarúgó szövetség előzetes programja alapján a meccset november 14-én, vasárnap 14 órától játsszák.

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok