Kevesen voltunk kíváncsiak Hargita megye egészségügyi helyzetére az udvarhelyi kórháznapok első napján, február 29-én. A kerekasztal-beszélgetés a nap utolsó nyilvános programpontja volt, amit dr. Petke Zsolt addiktológus előadása előzött meg. Ez megtöltötte a termet, már állóhely is alig volt, de ahogy dr. Petke végzett, sokan az ajtót célozták meg. Nemhogy leülni, lefeküdni is bőven lett volna hely a Szent István teremben, alig voltunk többen, mint egy tanácsülésen.
A szerény számú közönség elé a megye több egészségügyi intézményeinek vezetői – dr. Bíró László családorvos, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium elnöke, Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár igazgatója, Fülöp Enikő, a Gyergyószentmiklósi Municípiumi Kórház menedzsere, dr. Konrád Judith, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, Nagy Gyula József, a Székelyudvarhelyi Kórház menedzsere, dr. Tar Gyöngyi, a Közegészségügyi igazgatóság vezetője, Vass Levente, egészségügyi szakpolitikus – gyűltek össze, és azt firtatták, hogy melyek az egészségügy jelenleg legfontosabb problémái, hogy fel van-e készülve a demográfiai csökkenés okozta változásokra a Hargita megyei egészségügy. A beszélgetést dr. Szöllösi Attila, a Székelyudvarhelyi Kórház orvosigazgatója moderálta.
Az egyik fő probléma a pénz
Ezt említik a legtöbben. Bíró László elmondja, az év elejét finanszírozási problémával kezdték, de volt már ilyen, hozzászoktak. Aztán valahogy mindig megoldják.
Duda Tihamér Boloș-korszakként hivatkozik napjainkra (Ioan-Marcel Boloș pénzügyminiszter után – szerk. megj.), ami annyit tesz, hogy tavaly szeptembertől havonta hagyják jóvá az összegeket, amelyek az ország egészségügy-finanszírozását kell hogy biztosítsák. És mindig a reális szükségletek szintje alatt, magyarázza Duda. A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár a kórházaknak a januári számlák csak hetven százalékát tudta kifizetni, jövő hónapban az újabb finanszírozás sem fogja fedni a szükségleteket. Duda Tihamér reméli, hogy Boloș nem lesz sokáig, és utána jobb korszak következik.
Nagy Gyula menedzserként világít rá ugyanerre a problémára, szerinte a legsúlyosabb következménye a pénzhiánynak a tervezés ellehetetlenítése. Nehéz tervezni úgy, hogy nincs anyagi stabilitás.
„Miért nem növeljük meg száz lejre a járóbeteg-rendelés árát, amikor a piac ezt kéri? Ha összeadjuk, hogy 20-25 konzultáció van egy járóbeteg-rendelőben, ahhoz hogy egy orvos kolléga egy-egy osztályon fenn tudja tartani a rendelőjét a kórházban, ennyi kellene hogy legyen a díj. Ehelyett azon veszekszünk, hogy 35 vagy 45 lej legyen.” – veti fel a bevételnövelés lehetőségét Vass.
„Függő megye vagyunk, nem tudjuk önállóan a saját egészségügyi ellátásunkat finanszírozni. Beszélhetünk autonómiáról, de tudomásul kell vennünk, hogy a megyében a mérleg negatív!” – figyelmeztet Tar Gyöngyi. A jövővel kapcsolatban sem bizakodóbb, szerinte azoknak, akik itthon maradtak, többet kell tenniük saját magukért, és nem kintről kell kérniük a segítséget, mert hosszú távon nem fognak tudni így működni.
Vass emlékeztet, hogy vannak problémák, amelyeket nem lehet helyi szinten megoldani, hanem politikai eszközökkel kell megváltoztatni, ehhez pedig össze kell fogni. „Próbáljunk megvalósítani egy konszenzust, hogy a beteg biztonsága legyen az elsőrendű” – biztat mindenkit a teremben, aki „érdeklődik az egészségügy iránt”.
De nem a pénz az egyetlen probléma
Bíró László arról beszél, hogy a megye „óriási” családorvos-hiánnyal küzd, és bár máshol is probléma ez, nálunk még inkább, mert sok a megyében a kistelepülés, a falvak lassan családorvos nélkül maradnak.
Konrád Judith a szakorvosok hiányát említi és azt, hogy emiatt nincs magas minőségi ellátás, sok az elégedetlen beteg.
Tar úgy látja, a helyi politikusoknak kellene felismerni, hogy valamit tenniük kell azért, hogy az orvosok idejöjjenek, és itt is maradjanak.
Fülöp Enikő a kollégáit idézi: „hamarosan csak papírokkal foglalkozunk, a betegre idő sincs ránézni”. Szerinte sok a bürokrácia, de gyakran a kommunikáció is félrecsúszik, és a betegeknél nincs küldőpapír vagy egészségügyi kártya.
Vass Levente úgy jött ide, hogy „megrökönyödést kelt, mert valakinek ki kell mondani bizonyos dolgokat”. Szerinte, ők, orvosok már nem követik a betegek útját, hiányzik az a gyakorlat, hogy miután megvizsgálták, fogják a telefont, és beprogramálják őket a következő időpontra, hiányzik az, hogy elmondják az orvoskollégának, mit láttak, mit nem tudnak. Ennek következtében pedig rengeteg időbe telik, amíg a beteg megtudja, mit is kellene csináljon, mi a következő lépés. Az információhiány is probléma:
„Sokszor felhívnak egy olyan témával, ami nem az én szakterületem, már én sem emlékszem, mit kell csinálni” – vallja be Vass. Ezért az egészségügy gyors fejlődését és Románia elmaradott egészségügyi rendszerét okolja. A szakszerű információ hiányában pedig az emberek a szomszédra szorulnak információforrásként.
Megváltoztak a szokások,
számolnak be többen is a meghívottak közül. Hogy ez jó vagy rossz, abban nem értenek egyet.
Bíró szerint a fiatalok gondolkodásmódja megváltozott, az egészségügytől gyors válaszokat várnak:
„Nem arra kíváncsi, hogy a gyerek lázas, és vajon később az lesz-e, nem vár, mint régebb, ahogy tették. Reggel hatkor lázas lett a gyermek, kilenckor ott a rendelőben, keresztültipor tíz öregen” – ugyanez a jelenség a sürgősségen is jelentkezik, és leterhelik fölöslegesen a rendszert. Ezért Bíró az egészségügyi nevelést okolja.
Az egészségnevelés kérdésében Tar és Bíró egy oldalon állnak: Tar szerint a problémák már ott kezdődnek, hogy az emberek azt sem tudják, hogy melyik problémával hova – családorvos vagy sürgősség – kell menni, vagy elég csak betelefonálni. Az orvosokkal szembeni haragot és irigységet is lehetne a közegészségügyi igazgatóság vezetője szerint egészségneveléssel korrigálni.
Duda másfelől közelíti meg a problémát, mint Bíró és Tar, szerinte van „egyfajta egészségügyi nevelés, nem éppen intézményesített, de van egy tudatosodás a lakosságban”. Ő a pozitív felét próbálja látni annak, hogy kevesebben vagyunk, mégis többen fordulunk az egészségügyhöz, ezt a megelőzéssel, az időben való diagnosztizálással köti össze.
A prevenció, a screening szempontjából „katasztrofálisan” állunk,
megy szembe Duda véleményével Tar. Kivéve az oltásokat, amelyeket Románia ingyenesen és általánosan hozzáférhetővé tett. De itt sem fenékig tejfel minden, az oltásellenes propagandát említi, amely jelen van a tévécsatornákon, olyan szakemberek szájából, mint például Monica Pop szemész. Épp ezért lenne fontos már kiskorban kezdeni az egészségnevelést, amikor a gyerek beszélni tanul, akkor már bizonyos dolgokat el lehetne neki magyarázni, hogy miért kell fogat, kezet mosni, utána az oviban, iskolában folytatódna a tanulás egész idős korig.
„Nem kerül ez olyan sokba, de mégis pénz kell, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság prevencióra egy hónapra ötszáz lejt kap, akkor el lehet gondolkozni, hogy ez mennyire fontos Romániának… (…) Az addikcióra, amikor a megyei gyűléseken felvetettem, hogy oda kellene figyelni, azt mondták, »Á, vagánykodás a fiatalok részéről, itt Hargita megyében nincs ez a probléma«. Pedig tudjuk, hogy van, látjuk a következményét, tudnánk javítani” – említi Tar az akadályokat.
Elöregedtünk
A pénzen kívül a másik fő probléma, hogy csökkentek a demográfiai mutatók a megyében. Tar szerint ez nemcsak az egészségügyben, más ágazatokban is problémát jelent. A csökkenésből pedig pénzügyi problémák is adódnak.
„El kell ismernük, hogy egy elöregedő, szegény megye vagyunk”– jelenti ki. Hozzáteszi, a szakmai demográfia is rossz, sok az elöregedő orvos, egészségügyi személyzet, és kevés az utánpótlás.
„Ha engedjük, hogy privátban is konzultáljanak az orvosok, és engedjük, hogy biztosítópénztáras pénzzel tegyék ezt, az az egyedüli esélyünk, hogy a főorvos elkezdjen úgy gondolkodni, hogy »egy félnormával fogok dolgozni a kórházban, féllel kimegyek magánba, mert jobban megélek«, és így lesz hely egy fiatalnak a kórházban” – Vass így oldaná meg az elöregedő egészségügy problémáját.
Nagy Gyula József szerint lehet látni előre, hogy hol lesz a következő időszakokban fellendülés a demográfiai változásoknak köszönhetően. A kórháznak adaptálódni kell ehhez ágyszámban és a patológiai ellátásában, a krónikus ellátást, a rehabilitációt kell erősíteni. Viszont meg kell felelni különböző standardoknak, ez az akadálya, hogy nem tudnak a kórházak megfelelően adaptálódni. Hogy milyen standardokra gondol pontosan, azt nem részletezi.
A demográfiai változás legfontosabb eredménye Vass szerinte az lesz, hogy nem lesz pénz, nem lesz, aki fizesse a biztosítást. Ha erre nem születik országos szinten valami döntés, akkor folyamatosan ez lesz várható, mint ami most van: hónapról hónapra fogják megmondani, hogy az egészségügynek mennyi pénze van.
Felkészültünk?
A moderátor azon kérdésével kapcsolatban, hogy a megye felkészült-e a demográfiai változásokra, nincs egyetértés. Sőt, sokan nem is adnak egyértelmű választ a kérdésre.
Bíró egyértelműen kijelenti, hogy nincs felkészülve a megye. Duda nem ért egyet vele, szerinte elég felkészült a változásokra az egészségügy, csak „elég hatékonyan és gazdaságosan” kell minden dolgozónak hozzáállni a munkához. Bírón és Dudán kívül a gyergyói menedzser, Fülöp Enikő a harmadik, aki megválaszolja Szöllösi kérdését: ő úgy hiszi, a demográfiai problémák a kórházakon ki fognak ütni, és nem látják a megoldást, hogy lehetne áthidalni őket.
Hogy kinek lesz igaza, az majd kiderül.