Egész végig dzsesszt hallgattatok, és fel sem tűnt

Hosszú idő óta először bulizott együtt a város.

Aki még a Pa-Dö-Dős korszakából ismerte Falusi Mariannt, és arra a stílusra számítva látogatott el a Sétatérre szerda délután, nagyon meglepődhetett. A Sárik Péter trióval közösen játszott jazzkívánságműsor nagyon betalált az udvarhelyi közönségnél is, mindenki hallhatott valami kedvére valót: Kovács Katitól az LGT-n és a Jazz+Az-on át a Kowalsky meg a Vegáig, közkedvelt magyar slágereket játszottak, átdolgozva dzsesszre.

A trió 2009 óta dolgozik együtt Falusi Mariannal, az első jazzkívánság albumukkal 2014-ben Az év hazai jazz albuma kategóriában Fonogram-díjat kaptak. 2018-ban jelent meg a Jazzkívánságműsor magyarul című albumuk, amelyben közkívánatra 15 magyar slágert dolgoztak fel dzsesszesítve.

Erdélyi turnéjukon a most megjelenő, Jazzkívánságműsor magyarul 2. című lemezük dalait adták elő, tehát teljesen új, ebben a formában még soha nem hallott dalokra bulizhatott az udvarhelyi közönség.

A Sárik Péter Trió azzal a nem titkolt szándékkal alkotta meg a jazzkívánságműsort, hogy nagyobb közönséghez is eljutatthassák a dalaikat, ezek a slágerek olyan embereket is megmozgatnak akik egyébként előtte nem voltak nagy kedvelői a stílusnak.

Falusi Mariann, Artisjus-díjas magyar énekesnő, rádiós- és televíziós műsorvezető, színésznő nagyon  jól mozog minden stílusban, a Pa-Dö-Dőn kívül jelent meg már közös lemeze Presser Gáborral is, Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb címmel állított össze egy előadást amellyel Szerb Antal előtt tiszteleg. A színház.hu-nak adott interjújában így nyilatkozott: „…ha majd nyolcvan éves leszek, remélem, hogy az embereknek az jut eszükbe rólam, hogy énekesnő vagyok, és az a színesség, az a sok minden, amit csinálok.”

Sárik Péter, az Emerton, Artisjus, Orszáczky-díja mellett háromszor kapta meg a Fonogram-díjat és még négyszer jelölték ezután, 2016-ban Az év zenésze címmel jutalmazták munkásságát.

Fonay Tibor (bőgő), Gálfi Attila (dob) csatlakozásával született meg a Sárik Péter Trió, amely az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb dzsessz zenekarává vált.

Udvarhelyen a koncert este 7 órakor kezdődött, az enyhe eső nem riasztotta el az embereket, gyorsan csinos kis tömeg gyűlt össze a városi parkban.

Farkas Wellmann Éva zenével tarkított könyvbemutatója után lépett színpadra az együttes a Könyv éve Székelyudvarhelyen program keretében.

Mi sem bizonyítja jobban az album sikerességét, mint, hogy egész apró gyerekektől a legidősebb korosztályig mindenki együtt énekelte a dalokat az énekesnővel.

A koncert vége fele el is mondta Falusi Mariann, hogy „egész végig dzsesszt hallgattatok, fel sem tűnt, mi?”

 

Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok