Én kiskorú kézilabdázóként ismertem meg Géza bácsit. Mindig megsimogatta valamelyikünk fejét, amikor a csarnokban voltak az edzéseink. Akkor még fogalmam nem volt róla, hogy a városi sportcsarnok igazgatója a mosolygós bácsi, akinek mindig volt egy biztató szava, egy megjegyzése, egy finom élcelődése valamelyikünkhöz.

A természete mit sem változott az évek alatt, húsz évvel később a baráti kosárlabdázások alkalmával már a Rákóczi Center adminisztrátoraként tette mindezt ugyanígy, fejsimogatás nélkül, sokszor a játék után marasztalva minket egy pizzázásra, sörözésre. Ha éppen a pénzünk nem gyűlt ki, hogy kifizessük az alkalmat, vagy kevesen lettünk volna, ezért vaciláltunk, mindig próbált megoldást keresni helyettünk is. Be kell vallanom, jó ideje nem jártam már a Rákóczi Centerbe játszani, 1-2 éve találkoztam ott Géza bácsival, rossz most belegondolni, hogy utoljára.

Lőrincz Géza

76 évesen hunyt el április 19-én, a családjáért és a sportért élt – írják a gyászjelentőben. Utóbbit életútja is alátámasztja: gyerekként atletizált, kézilabdázott, és focizott, majd azok után, hogy testnevelőtanárként dolgozott Hargitafürdőn és Zetalakán, az udvarhelyi Sportiskola labdarúgóedzője lett.

1972 és 1985 között a város sportéletét irányította a Municípiumi Sporttanács vezetőjeként, azután a sportiskolánál volt a sportlétesítmények adminisztrátora. Mindeközben 24 éven át a városi sportcsarnok igazgatójaként dolgozott 2009-ig, írja róla nekrológjában Katona Zoltán.

Géza bácsi nyugdíjasként került a Rákóczi Centerhez, így szoros kapcsolatban maradt a sporttal és az ott megforduló összes udvarhelyi sportolóval. A „sportcsarnok mindenkori igazgatóját” 2009-ben a Hargita Megyei Sportigazgatóság Életmű-díjával, 2010-ben a Székelyudvarhelyért Alapítvány fődíjával, 2016-ban pedig a Príma Rádió Legprímább Sportoló-díjával tüntették ki.

Kiemelt fotó: a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldala