Eddig lehet beíratni a gyereket az előkészítőbe

Július hetedikéig lehet beíratni a gyerekeket előkészítő osztályba, derül ki a tanügyminiszter rendeletéből.

A Monica Anisie tárcavezető által aláírt és a Hivatalos Közlönyben megjelent rendelkezés értelmében a gyermek szülője vagy törvényes képviselője, gyámja online is letöltheti a beiratkozási lapot, ezt vagy ímélben vagy postai küldeményként küldheti el az iskolának a szükséges dokumentumok másolatával és egy saját felelősségre írt nyilatkozattal együtt, amelyben az adatok hitelességéért kezeskedik.

Azokat a gyerekeket, akik 2020. szeptember 1. és december 31. között töltik be a 6-ik életévüket, szintén július hetedikéig, a fenti módon lehet beíratni, ebben az esetben ajánlást kell kérni attól az óvodától, ahova a gyermek járt a mostani tanévben, ezt szintén ímélen vagy postán  lehet megtenni.

Ha a gyermek nem járt óvodába, vagy más országból érkezett haza, a szülő/gyám a Megyei Oktatási Erőforrás- és Tanácsadó Központtól (Centrul Judeţean de Resurse şi Asistenţă Educaţională) kell kérjen jóváhagyást, ezt szintén le lehet bonyolítani ímélen vagy postai úton.

Amennyiben a kérelmezés, illetve az engedélyek kibocsátása és elküldése e-mailen vagy postai úton zajlik, az oktatás megkezdése után legtöbb két héttel fel kell mutatni a kérvényhez csatolt dokumentumok eredetijét.

Az előkészítő osztályokba való besorolás első szakasza július 8-a és 20-a között zajlik egy számítógépes alkalmazás és az iskola vezetőségének határozatai alapján.

Július 21-e és 31-e között a fennmaradó helyekre sorolják be azokat a gyerekeket, akik valamilyen okból nem vettek részt az első szakaszon. Szeptember 1-je és 4-e között a tanfelügyelőségek összesítik a besorolásokat, és megoldják minden olyan gyermek helyzetét, akiket egyetlen oktatási intézménybe sem írattak még be, vagy más okok miatt problémák merültek fel.

Agerpres