Eddig jól megy az Európai-bajnoki szekér mesternek és tanítványának

Fotó: György István Facebook-oldala

Először rendeznek hivatalos Európa-bajnokságot a 13 év alatti asztaliteniszezőknek. A Zágrábban összejött ifjú sportolók között ott van a székelyudvarhelyi Toró Dávid is a román válogatott tagjaként, amelynek korosztályos edzője, a szintén székelyudvarhelyi György István kíséretében utazhatott. Azt ugye, mondanunk sem kell, hogy Dávid Udvarhelyen is István keze alatt pallérozódik.

Az EB első megmérettetése a vegyes – két fiú és két lány alkotta – csapatok versenye, amely szerdán, június 14-én az első csoportkörrel kezdődött, ez nem is jelentett különösebb gondot a mieinknek.

Az észteket 5-0-ra verte a román válogatott, Toró Dávid 11-5, 11-5, és 11-3 arányban könnyedén nyerte szettjeit. Következtek az ukránok, akiket meglepetésre ugyanilyen arányban sikerült megvernie György István edző csapatának. Dávid ezen a mérkőzésen is háromszettes győzelmet aratott, ellenfele a legjobb szettjében is csupán 6 pontot nyert meg ellene. „Nagy meglepetés volt az ukránok elleni győzelem. Arra nem számítottunk. A nemzetközi versenyekről ismerjük, mindegyik valamelyik nemzetközi központban játszik, a nagyja Németországban” – mondja István.

Utolsóként a görögök következtek, és ők sem jelentettek komolyabb problémát, 4-1-re nyert a román csapat, igaz, éppen Dávid veszítette el párharcát, azután, hogy megnyerte az első két szettet a görög Alexoudis ellen. Miután ellefele egyenlített, egy nagyon szoros játszmában, 12-10 arányban maradt alul az ifjú udvarhelyi asztaliteniszező, akire csapatával

újabb feladatok várnak.

Csoportjukból elsőként továbbjutva a legjobb 14 csapat közé egy újabb csoportkör vár rájuk, itt a németekkel és a csehekkel kerültek össze. A négy csoport első helyezettjei játsszák majd a két elődöntőt.

És ezzel bőven nincs vége, a zágrábi Európa-bajnokságon ugyanis a fiúk és a lányok számára közben elkezdődnek az egyéni versenyek, majd a vegyes párosok versenye is, amelyben Toró Dávid Suvei Dianával alkot egy párt.