Duna: Románia sem ússza meg az árvízveszélyt

A folyam felsőbb szakaszain jelentősen csökkenő vízhozam következtében a Duna romániai szakaszára az árhullám csak október 1-jére várható, másodpercenként 8000 köbméteres hozammal – közölte szerdán hivatalos Facebook-oldalán a román vízügyi főigazgatóság (ANAR).

Az intézmény szerint szerdán a Duna vízhozama Románia határánál 6600 köbméter volt másodpercenként, közel kétszerese a szeptemberi sokéves átlagnak (3800 köbméter/szekundum), és az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) előrejelzése szerint október elsején fog tetőzni 8000 köbméteren.

Az INHGA munkatársai a magyarországi és szerbiai hidrológiai előrejelző központok szakértőivel folytatott konzultációk nyomán, az előrejelzett csapadékok és az árhullám apadásának figyelembe vételével módosítottak a korábbi becslésen – tette hozzá az ANAR.

Az intézmény hangsúlyozta: a szakemberek továbbra is folyamatosan megfigyelés alatt tartják a hidrometeorológiai helyzetet a Duna medencéjének romániai szakaszán. A vízügyi hatóság Duna menti területi igazgatóságai pedig folyamatosan továbbítják a Duna vízszintjére vonatkozó információkat az INHGA munkatársainak, hogy azok naponta frissítsék az előrejelzést.

Riasztották ugyanakkor a dunai árvízvédelemért felelős intézményeket, és már több ezer zsák homokot szállítottak ki a töltések megerősítésére, illetve aprólékosan ellenőrizték azok állapotát.

Agerpres