Dübörög a város, jönnek a V8-asok

Megint megtelik égett gumiszaggal, és benzingőzzel a város. Útlezárásokra kell számítani.
Fotó: SZABÓ APOR

Az idei, huszonhetedik Hargita Gyöngye Rali – amelyet július 12-én és 13-án rendeznek – környezetbarátabb lesz, mint az előző években – ígéri a főszervező Ferencz Csaba. Ez a megfontolás áll az egyik szakasz, a shakedown útvonalának megfordítása mögött is, ugyanis a Farcád felé tartó ralisok mindig a városban melegítették a kocsik abroncsait, ez pedig büdös és hangos is volt.

„Hiába van megtiltva nekik, úgyis ezt csinálják. A fülüket pedig nem tudom meghúzni” – olvasható a főszervező nyilatkozata a verseny hivatalos oldalán. A shakedown útvonalának megfordítását leszámítva

a program változatlan.

A csapatok hivatalos bemutatóját július 11-én, csütörtökön rendezik a Márton Áron téren 20 órától, a verseny szakaszait pedig pénteken és szombaton.

Pénteken reggel nyolc órától egészen 13 óráig lesz az úgynevezett shakedown Farcád és Udvarhely között, ezután a Bucsin-Libán szakasz következik. 18 óra 45 perckor kezdődik a Dietrich Árpád-szuperspeciál, emiatt 17.45-től 22.15-ig le lesz lezárva a Művelődési ház és a Barátok temploma közötti útszakasz. Ferencz Csaba szerint itt a legideálisabb a nézőknek, szurkolóknak.

Szombaton 13-kor kerül sor a patakfalvi, a szentpáli és a lövétei gyorsokra, este 9 óra után pedig kezdődik a díjkiosztó.

Az autópark idén is a II. Rákóczi Ferenc utca felső részén, illetve a Kossuth Lajos utcában lesz felépítve, így ezt az útszakaszt is lezárják az autós forgalom elől, csütörtök reggel hat órától szombat este tízig.

És ha már környezettudatosságra törekszenek,

a főszervezők a mobilvécéken kívül szelektív hulladékgyűjtő kukákat helyeznek el, amiket majd a szemétszállító vállalat fog elszállítani.

„Idén már nem használt gumikat teszünk a kanyarívekre, hanem szalmabálákat, hogy ne hordják ki az útpadkát a versenyzők. A versenyzők a pályabejárás során találkoznak majd ezekkel, így tudni fogják, hogy a kanyarokban 3–400 kilós bálák várják őket, így kétszer is meggondolják majd, hogy miként vágják le a kanyarokat. Egyik partnerünk pedig abban segít, hogy egy sepregetőgéppel megtisztítja az utakat a törmeléktől. Azt nem ígérhetem, hogy elektromos autók fognak versenyezni, de pár éven belül akár az is előfordulhat, hiszen a nemzetközi szövetség be akarja vezetni a hibridautókat” – fejtette ki Ferencz Csaba.

Az Udvarhelyszéken érvényes útlezárások az alábbiak:

Csütörtök:

6 órától szombat este 22 óráig a II. Rákóczi Ferenc utca felső része és a Kossuth Lajos utca

Péntek:

7.30-tól 13.30-ig a 33-as jelzésű községi úton Székelyudvarhely határától Farcádig

14-től 18 óráig a 13B jelzésű országút Parajd és Borzont közötti szakasza (PS1)

15 órától 19 óráig a 138-as jelzésű megyei út Gyergyóújfalu és Libán közötti szakasza (PS2)

Pénteken 17.30 és 23 óra között a Tamási Áron úton a Művelődési Háztól a Városháza téren lévő református templomig, a Sziget utca, az 1918. december 1. utca, a Vár utca, a Petőfi Sándor utca és a Tomcsa Sándor utcában a körforgalomtól a Petőfi Sándor utcáig (SS).

Szombat:

7.30-tól 18 óráig a 131-es jelzésű megyei út Patakfalva és Homoródszentmárton közötti szakasza (PS4, PS7 és PS10)

8 órától 18.30-ig a 131-es jelzésű megyei út Homoródszentpál és Homoródkarácsonyfalva közötti szakasza, illetve a 132-es jelzésű megyei út karácsonyfalvi szakasza (PS5, PS8 és PS11)

8.30-tól 19 óráig a 29-es jelzésű községi út Lövéte és Kirulyfürdő közötti szakasza (PS6, PS9 és PS12)