DráMÁval érkezik az új színházi évad

Egy viharvert, ám mozgalmas évad végéhez érkezett el a Tomcsa Sándor Színház – kezdte meg az elmúlt évad kiértékelőjét Nagy Pál színházigazgató, melyben a társulat jövő évadi terveire is kitértek. 

Bár a járványhelyzet próbára tette a társulat kreativitását, a színházigazgató úgy véli, jól vizsgáztak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy azok az új projektek – így a kirakatszínház, a Beckett Rövidek –, melyeket a társulat a korlátozások ellenére is megvalósított, a szakma érdeklődését is felkeltették, utóbbi filmes színházi kísérletet a Legjobb televíziós előadás díjára jelölte a 29. Uniter Gála, mely eredményénék kihirdetése július 19-én lesz.

A színháznak az a feladata

hogy reagáljon arra, ami éppen a világban történik, arra, ami a nézőket foglalkoztatja, még akkor is, ha ezt régi, de örökzöld szövegeken keresztül teszi – fogalmazott Dálnoky Réka művészeti vezető, aki egy év távlatából úgy látja, a nehézségek ellenére is sikerült változatossá tenni az idei évadot. Nyolc bemutatót terveztek az évad elején, melyből ha nem is a betervezetteket, de nyolc előadást sikerült bemutatnia a társulatnak: volt egész piciknek szóló bábjáték, kétszereplős kamaradráma, televíziós videókísérletek, kirakatszínház, színházi nevelési program, és kocsmaszínház is.

– Én háromszáznegyven napja nem játszottam színpadon közönség előtt – idézi fel a művészeti vezető a társulat egyik színészének szavait, rámutatva, hogy az elmúlt évadban a megható pillanatokból sem volt hiány, a társulatnak azonban sikerült helytállnia és fenntartania az érdeklődést – véli, hozzátéve

“a nézők voltak a főszereplői és a megmentői is ennek az évadnak”

A kirakatszínházi sorozat – amellyel egy élő, közvetlen nézői kapcsolat kialakítását tűzte célul a társulat – eredményesnek bizonyult: a projekt 149, kirakaton keresztüli találkozót eredményezett, ide számítva a kisvárdai fesztiválon játszott színházi pillanatokat is. Hasonlóan jó fogadtatásban részesült a Vérszirom című színházi nevelési előadás, mely a középiskolásokat szólította meg, így ennek folytatása mellett jövőre egy, az 5-8-as korosztályt megszólító osztálytermi előadást is tervez az Udvarhely Bábműhely.

A járványhelyzet ugyanakkor Margót, a társulat interaktív műsorfüzetét is újraélesztette, a korábbi „papír Margó” az online térbe költözött át, Dunkler Réka szerkesztésében.

A következő évad

színes és sokféle lesz – jelentette ki a színházigazgató. A korábbi évadhoz hasonlóan nyolc bemutatót terveznek, így többek között a Haramiák, A hétszépségű királykisasszony óriásbábjáték-előadást, a Furcsa pár című komédiát, a Kaisers TV, Ungarn, a Száll a kakukk a fészkére című előadást láthatja még a közönség, és emellett a 12. DráMa fesztivált is megszervezik. A társulat ugyanakkor két új fiatal színésszel bővül, Wagner Áron és Sepsi Melinda, a kolozsvári Magyar Színházi Intézet frissen végzettjeinek személyében.

A jegyek és bérletek ára

nem változik az előző évekhez képest. Eszerint július 19-től augusztus 22-ig a bemutatóbérlet ára 60 lej lesz, a bérlet felnőtteknek 45 lejbe, míg a nyugdíjasoknak és vidékieknek 40 lejbe fog kerülni. 

Augusztus 23-ától októberig 75 lejbe fog kerülni a bemutatóbérlet, a felnőttbérlet 60 lejért, a nyugdíjas és vidéki bérlet 45 lejért lesz váltható. Ugyanakkor a szabadbérlet 70 lejbe fog kerülni, a mecénás pedig 300 lejbe, melynek megvásárlásával a színház működését, egy új produkció létrejöttét segítheti az, aki ezt a bérletet választja.

A felnőttbérletek, így a Tomcsa Sándor és a Kovács György bérletek a korábbi évekhez hasonlóan az Udvarhely Néptáncműhely előadását is tartalmazzák: az Uz Bence üzente című produkciót, emellett a bérletben lesz a Haramiák, a Furcsa pár és a Kaisers TV, Ungarn, míg a Nyírő József és a Haáz Rezső bérletek a Haramiák, Furcsa pár, a Száll a kakukk a fészkére című előadásokat, valamint egy vendégelőadást tartalmaznak.

A társulat novemberre tervezi a gyerekbérletek pótlását, és a diákbérletet egy előadás árával kevesebbért tervezik meghirdetni.