Drágaság, mennyibe kerülsz?

A tavalyi a drágulások éve volt, amikor a koronavírus árnyékában mindenki arról beszélt, hogy mennyit drágult a liszt, hány banival lett több a tojás darabja, hogy az egekben van az olaj ára. 2022 még ezt is überelte: miután megrohamoztuk a benzinkutakat, az olajos polcok következtek, de a lisztet is vittük, mint a cukrot, a cukrot meg, mint a lisztet. Volt egy olyan kéthetes időszak, amikor hét-három üzletet is végig kellett járni egy kiló cukorért vagy lisztért. Hogy megnézzük, ez a gyakorlatban mit jelent, 

összeállítottunk egy képzeletbeli bevásárlókosarat, 

amibe 11 termék került. Mivel a tavaly a Kaufland kínálatát vizsgáltuk, az idén is ennél maradtunk, ahol lehetett, az üzletlánc saját márkájának árait néztük meg az egyszerűség kedvéért.  Az alapélelmiszerek árainak összehasonlításakor igyekeztünk pontosan ugyanazokat a termékeket vizsgálni, ez két esetben nem sikerült, mert ottjártunkkor épp nem volt az adott áru készleten: a tavaly a K-classic-os liszt árát néztük meg, az idén a Gyermelyit, a tavaly feljegyzett Bunica olaj árát pedig a Vitae d’Oro olaj váltotta. 

A kosárba a következő termékek kerültek:

A tavaly mindez 77,94 lejbe került, egy évvel később 91,78 lejbe, ami 13,84 lejes különbséget és 17,75 százalékos emelkedést jelent.

Kitalálod, melyik élelmiszer drágult a legtöbbet?

Tavaly márciusban is megnéztük, hogyan alakultak a 2020-as élelmiszerárak.

Hogy egy picit hosszabb folyamatot átlássunk, megnéztük, az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint mi történt 2020 és 2021 között az árakkal. Míg 2020-ban a bab, a gyümölcsök és gyümölcskonzervek, illetve a citrusfélék ára nőtt a legtöbbet, addig

2021-ben az olaj ára szökött az egekbe. 

Az ára hónapról hónapra növekedést mutatott, és az előző év azonos hónapjaihoz képest mindig nőtt, nem is kevéssel, 10-28 százalék közötti értékekkel. A margarin, cukor, malom- és sütőipari termékek, a húsok és húskészítmények, a tejtermékek, a kakaó és a kávé, illetve az alkoholos italok esetében is ez volt a tendencia.

A margarin ára 3-17 százalékkal, a cukoré 1,7-11,3, a halaké és halkonzerveké 4,5-7,2 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjaihoz képest. A malom- és sütőipari termékek, azaz a búzaliszt és a kukoricaliszt ára 2021-ben 3-12 százalékkal lett drágább, mint 2020 hónapjaiban, így nem meglepő, hogy a kenyér is szinte folyamatosan drágult

A húsok közül a sertéshús drágult a legkisebb mértékben, 1,5-3 százalékkal, a marha- és csirkehús ára 2,5-4 százalékkal lett borsosabb. A tej 1,7-3, a sajt 4-7,2, a vaj 1,3-4,6 százalékkal került 2021 hónapjaiban többe, mint egy évvel azelőtt. A kakaó és a kávé 1,6-3,4 százalékkal nőtt, az alkoholos italok közül pedig a bor húzott el az év utolsó hónapjaiban, ekkor 4,29 százalékos drágulásról számol be az INS.

A méz (2,7-3,4), a bab (0,7-17 százalék) és a tojás (2,7-6 százalék) ára is nőtt az előző év adataihoz képest, de 2021-ben voltak olyan hónapok, amikor az előző hónaphoz képest csökkent az áruk: a méznek januárban, márciusban, a babnak februárban, márciusban és augusztusban, a tojásnak pedig a februártól júliusig tartó időszakban.

De akkor mi lett olcsóbb?

Olyan egyértelmű csökkenés egyik termék esetében sem volt, mint amilyen növekedésekről fennebb írtunk. A zöldségek – beleértve a krumplit is – és a gyümölcsök ára augusztusig csökkent, aztán szeptembertől megint nőni kezdett 2020 azonos hónapjaihoz képest. A gyümölcsök esetében volt a legkisebb az ingadozás mértéke (mínusz 7 – plusz 7 százalék), és a krumpli esetében a legnagyobb (mínusz 40 plusz 25 százalék).

Az élelmiszerek árának a növekedése 2021 utolsó három hónapjában volt a legnagyobb 2020 ugyanazon időszakához képest: októberben 5,25, novemberben 6,1, decemberben 6,69 százalékról számolt be az INS, ezt megelőzően januárban volt a legmagasabb ez a szám, de ekkor is csak 2,88 volt. A legkisebb növekedés, 0,76 százalék, áprilisban volt. Árcsökkenés 2021-ben 2020 hónapjaihoz képest nem volt, csak a folyó év egyik hónapjáról a másikra: júniusban májushoz képest és augusztusban júliushoz képest estek vissza az árak.