Részlet térfigyelő kamera felvételéből

Az ügyet sikeresen eltussolták. Az áldozatot elhallgattatták. Egy héten belül lezárták a nyomozást.  A helyiség kamerafelvételei letörlődtek maguktól, miután elkezdtünk érdeklődni utánuk.

Egy politikában aktív forrásomtól kapom az információt, ami nagyjából így szól: az egyik RMDSZ-es kampányitalozás (sorolnak itt pár nevet, aki ott volt)  alkalmával a Hópehely vendéglőben megvertek egy cigányt… Pedig az egy rendes, munkás ember volt. Épp akkor végzett a munkájával, meglátta a Hópehely teraszán az egyik ismerősét, és megkérte, hogy hívjon neki egy taxit, hogy menjen haza. Ekkor esett neki a gondűzős Nagy Gyuri, hogy „mit keresel te itt, büdös cigány?” Aztán elkezdte ütni-rúgni, az elkezdett hátrálni, vissza a munkahelye felé, de a bántalmazó addig kergette és addig ütötte, míg végül a sarkon beesett két autó közé. Egy 112-es hívás nyomán kijött a rendőrség és a mentők, bevitték az áldozatot a kórházba. Aztán gyorsan nekiálltak eltussolni az ügyet. A nyomozást egy hét alatt lezárták, és az ügyet „klászálták”, azaz semmissé tették. Gyuri kifizetett 2.000 lejt az áldozatnak a hallgatásáért cserébe. Jelenleg mindenki gyanúsan hallgat, a hatóságok is.

Kábé ennyi volt a kezdeti információ. Mivelhogy a kezdeti információk általában hiányosak és túldíszítettek, fenntartással kell kezelni belőlük mindent, és le kell ellenőrizni őket.

A nyomok elrejtése

Nekiálltam utánanézni a dolgoknak. Ilyenkor a legkönnyebb a politikai ellenféltől információt kapni, ezért megkérdeztem Gálfit, aki városvezetőként is több dologról értesülhet, mit tud a történtekről. Ő a történtek után egy héttel, az egyetemi ballagása napján, május 22-én hallott erről. Megkérdezte a hatóságokat, hogy mit tudnak róla, és három rendőrfőnöktől azt a választ kapta, hogy nem történt semmi. Ezt el is hitte, s nem foglalkozott tovább az üggyel. Hogy miért hazudtak neki a hatóságok, nem tudja, csak gyanítja, hogy valakik magas szintről próbálták eltussolni az ügyet. Megígéri, hogy segít nekem információkat szerezni.

Megpróbálom megszerezni a Hópehely kamerafelvételeit, amelyeken nagy valószínűséggel látszik minden. Több személyen keresztül próbálkozom, próbálok segítségül hívni mindenkit, de sikertelenül. Az első információ az, hogy látják a felvételeken Szinuszt és társaságát, de az illető, aki látja a telefonján, nem tudja kimenteni, külföldön van, de kell sietni, mert a felvételek másnap éjfélkor törlődnek. Aztán Gálfi felhívja a cég egyik tulajdonosát a jelenlétemben, aki kerülgeti a forró kását, és azt mondja, a rendőrségen keresztül kellene kérni a felvételeket. Kérem, hogy mondja neki, hogy addig is mentsék le a felvételeket, hogy ne tűnjenek el. Továbbítja, de sejtem, hogy nem fog történni semmi.

Ezért egy másik ismerősömön keresztül próbálkozom, aki eléggé bennfentes a cégben. Utánajár, de szomorú hírt közöl: a felvételek maguktól letörlődtek. Menjek mint informatikus, és nézzem meg saját szememmel, hogy tényleg maguktól törlődtek le. Nem nézek semmit. A cég részéről többször is jelzik: ők nem akarnak részt venni politikai csatározásokban. Megértem az álláspontjukat, ugyanakkor azt gondolom, hogy ezzel az állásfoglalással jó eséllyel bűntársakká válnak egy erőszakos cselekedet eltussolásában, és politikai okokra hivatkozva tették ezt.

Az áldozat beismeri, hogy megverték, a többiek mind tagadnak

Felhívom az áldozatot, D.I.-t. Kérdésemre elismeri, hogy megverték. Úgy tűnik, hogy készségesen válaszolna a kérdéseimre, de épp dolgozik. Megegyezünk, hogy másnap este találkozunk, hogy mesélje el a történetet.

Aznap este a polgármesterjelölti vetélkedő utáni percekben találkozom több olyan emberrel, akikről forrásom mondta, hogy ott voltak a teraszon az RMDSZ csapatában iddogálni. Mikor rákérdek a bántalmazásra, mindegyikük azt állítja, hogy nem tud semmit, nem hallott semmit. Egy hölgy, aki hazavitte Szinuszt, állítja, hogy a távozásukig nem történt semmi.

Nagy Györgyre az RMDSZ-esek táborában találok. Megkérdem őt is, tud-e arról az esetről, amikor május 15-én a Hópehely teraszán megvertek egy embert. – Persze, mondja. S mit tud róla? – kérdem. Hogy nem volt megverve, mondja mosolyogva. De ne úgy álljak hozzá, hogy ő volt. „Az egy nagy lehúzás. Nyomozás folyik most. Mert az egy bevált lehúzásos sztori” – mondja. De szívesen válaszol. A jövő héten. Jövő hét késő, mondom neki. „Okafogyott a dolog, és nekem a jövő héten jó” – mondja, de mivelhogy Szinusz (Szakács-Paál István RMDSZ-es polgármesterjelölt) azelőtt pár perccel kritizált engem a színpadon, hogy egyik anyagot ennyi idő alatt csinálom meg, a másikat annyi alatt, úgy érzem, hogy nem húzhatom az időt, a kampányban történt eseményről a kampány alatt kell írni, hogy profik legyünk, és szakszerűek, és megfeleljünk az RMDSZ-es olvasók imént megfogalmazott elvárásainak is. Próbálom kérni Nagyot, hogy ott mesélje el pár perc alatt, hogy mi is történt azon az estén, de ő ragaszkodik ahhoz, hogy ez az időpont nem alkalmas erre, és elhalasztjuk a találkát másnap estére.

Miután Naggyal beszélek, lekapcsol Ribizliman, és mire megszabadulok a keresztény dumájától, Szinuszt már nem találom sehol, hogy megkérdezzem. Másnap, Kolozsvár felé autózom, amikor ráírok Messengeren.

Szinusz nem is tudott róla

Szinusz nyitott a beszélgetésre, és habár minden bizonnyal sok dolga van választások előtt pár nappal, szolgálatkészen válaszolgat.

Nem tud semmiféle csetepatéról, mondja, nagy szerencsére előtte elmentek, emlékei szerint ők mentek el utoljára. Nem volt balhés a hangulat, a Hópehelyben jól fogadták őket. Ők mindenütt beülnek kicsit sörözni a helyiekkel. Jó hangulatú est volt, nem is gondolta, hogy balhé volt.

Kérésemre felsorolja, hogy kik voltak ott, egy képet is küld néhányukkal. Megemlíti Gyurit is. Tényleg nyitottnak tűnik.

Kérdi, hogy miért nem kérem ki a kamerák felvételét, úgy tudja, hogy van ott kamera. Írom neki, hogy hogyan jártam a kikéréssel. Nekik nincs ott befolyásuk ezekre az emberekre, írja, nagyon csodálkozik a kamerás dolgon. Ő ilyenekbe az életbe nem menne bele, fogalmaz.

A beszélgetés vége már picit kellemetlenebb a kommunikáció. Kéri, hogy tárgyilagos legyen a cikk, főleg ha a kampányra van időzítve. És ha nem volt RMDSZ-es ember a balhé közelében, akkor megköszöni, ha nem befolyásolom ilyen szinten az olvasókat.

Innen keményebbé és barátságtalanabbá válik a beszélgetés, de erről majd részletesebben az anyag végén.

Az áldozat elhallgat

Este felhívom az áldozatot. Teljesen meg van változva a stílusa. Érződik rajta, hogy beszélt valakivel, aki lebeszélte arról, hogy velem szóba álljon. Az időhiány miatt bele kellett mennem abba, hogy párhuzamosan kérdezzem a feleket, és egy nap elég volt ahhoz, hogy elhallgattassák az áldozatot.

Mikor felhívom, azt mondja, hogy „erről nincs, amit beszélgessünk, ne tessék megharagudni”. „Én visszavontam a feljelentést, és én a számból segget nem csinálok.” „Én nem akarok többet semmit, én kiegyeztem az úriemberrel.” Mikor kérdem, hogy kivel, Nagy Györggyel-e, akkor azt mondja, hogy ő nem tudja, ki volt. Mikor kérdem, hogy a bántalmazó fizetett-e neki fájdalomdíjat, akkor azt válaszolja: „nem adott semmit, odajött rendesen, megbeszéltük a dolgokat, ez a mi dolgunk”. Érződik, hogy jól kioktatták, mit kell mondania.

Be is fejezem a beszélgetést, mert roppantul kínosnak érzem a helyzetet. Hogy tudsz meggyőzni egy áldozatot, hogy harcoljon a bántalmazása ellen, ha ő nem akar? Ez mindenképp az ő döntése kellene, hogy legyen. És mégsem csak az ő magánügye, hanem közügy, mert következő alkalommal lehet, hogy nem ő lesz az áldozat.

A bántalmazó csak ködösít

Nagy György UKKSZ-elnökkel egy napsütéses reggelen találkozom a Gondűzőben. Érződik az erő rajta, fel van készülve. Mosolyogva teszi fel az olyan kérdéseket, hogy mit mondott a másik fél (az áldozat), semmi ez irányú aggodalom nem látszik az arcán. És büszkén vigyorog, mikor mondom, hogy nem akart nyilatkozni, csak annyit mondott, hogy kiegyeztek. De akkor is hasonlóan büszke magára, mikor arról beszélek, hogy a Hópehely kameráinak a felvételét nem adták ki.

Két órányit beszélgetünk, a kérdéseimre ködösítő választ ad, de ő ezer kérdéssel ostromol. Nagyon kíváncsi, hogy mit tudok már a történetről. És ő véletlenül sem árulna el többet róla.

Akárhányszor rákérdek, hogy mi történt, vagy hogy megverte-e az áldozatot, ilyen mondatokkal jön: „Történt egy eset, de csak kettőnk között.” Vagy: „Annyira diszkréten lezajlott, hogy semmi sem volt.” „Nincs sztori különösebben.” „Olyan, ami a sajtóban említésre méltó, nem történt.” „Egy este 11-kor megtörtént szóváltás miért érdekes?”

Mikor rákérdek, hogy csak egy szóváltás volt-e, akkor megint ködösít és eltereli a szót. A lebeszélés tovább folytatódik: nem látja ebben a sztorit, és egy kisvárosban „bárminek lesz kellemetlensége”. Ötvenszer megkérdi, hogy miért kell ezzel foglalkozni. Ha ők már úgyis kiegyeztek. Ugyanazt mondja, mint az áldozat, hogy ők az érintettel ezt megbeszélték, és kiegyeztek. Számomra akkor is érdekes ez a téma, ha kiegyeztek, magyarázom neki, a közbiztonság kérdése mindig fontos egy városban. Mégsem érti. „Nem értem, miért kell ezt leírni.” Én úgy érzem, egy verés téma számunkra. „Nem volt sem verekedés, sem verés, amiről kellene írni” – mondja, majd amikor ezt pár perc múlva visszaolvasom neki, akkor hozzáteszi: „a kocsmában”.

– Akkor hol volt? – kérdem. Sokat gondolkodik, szenved, de nem válaszol semmit, megint eltereli a szót. Többször is elmondom neki, hogy a következő kérdésekre keresem a válaszokat: Ki? Mikor? Hol? Mit csinált? És miért?

A kit azt már tudjuk, a mikorra válaszol véletlenül, hogy este 11-kor, de a többire nem. Mikor a Hópehely teraszáról beszélek, akkor odaböki, hogy „nem ott történt az esemény”, de nem sikerül kiszednem belőle, hogy hol, ha nem ott.

Vannak bizonyítékai, állítja. Kérem, mutassa meg őket. Csak mosolyog, és eltereli a szót, nem mutat meg semmit.

Nem tudunk haladni a beszélgetéssel, nem válaszol, mindig visszakérdez, mindig eltereli a szót, és úgy tűnik, élvezi is, habár kínos helyzetben van. Végül megunom ezt a játékot, és elbúcsúzom. Ha ő nem akarja magát megvédeni, én nem fogom ráerőltetni. Mondom neki, hogy ha valamit még szeretne mondani, amit most nem sikerült, akkor küldje el üzenetben.

Nagy György elhatárolódik

Amikor elterelgeti a szót, két fő témája van: hogy miért kell ezzel foglalkozni, és hogy neki mi köze van az RMDSZ-hez. Szinusz is azt kérte, hogy ha nem volt ott RMDSZ-es, akkor ne keverjem őket bele, Gyuri is azt próbálja végig bizonygatni, hogy neki nem sok köze van az RMDSZ-hez, vagy ehhez a rendezvényhez, mármint az esti kampányitalozáshoz.

Egy brassói barátjával ment oda, erősítgeti, egy szakmai beszélgetésen volt. Mikor pedzegetem, hogy nem olyan fajtának ismerem, aki a Hópehelyben igya meg a féldecijét a brassói barátjával (a Hópehely egy lepukkant lakónegyedi kocsma a saját étterméhez, a Gondűzőhöz képest), bizonygatja, hogy ő be szokott ülni a konkurenciát megfigyelni. Az, hogy odament, az egy véletlen egybeesés volt.

Antal Lóránt: még az is lehet, hogy mellettem áll egy polgármesterjelölt

„Tűrhetetlen, hogy van egy ilyen nagy szervezet, mint az RMDSZ és Udvarhelyt ne tudja képviselni senki – a választott politikusokon kívül – országos viszonylatban. Udvarhely sokkal többet érdemel. Udvarhelynek előre kell menni és nem hátra” – mondta Nagy György, az Udvarhelyi Kis- és Közepes Válallkozások Szövetségének elnöke Antal Lóránt, városi RMDSZ-elnökjelölt sajtótájékoztatóján 2022. február 15-én. A teljes cikk a linkre kattintva olvasható.

„Keressél máshol fogást rajtunk!” – mondja. Az ő ottani jelenlétének semmi köze a kampányhoz vagy a politikához. Nem egyszerre érkeztek, nem egyszerre távoztak. Természetesen beszélgettek, politikai hovatartozás nélkül.

Sokat lovagol ezen, hogy nem egyszerre érkeztek, nem egyszerre távoztak. „Elhatárolódom attól, hogy mi egyszerre mentünk volna oda.” Ez Szinusznak is fontos volt, egy komoly érv lehet nekik. De én, akinek nincs elég kocsmakultúrám, nem akarom megérteni, hogy ez bizonyítaná azt, hogy nem tartoznak össze. Én mikor ilyen iddogálásra megyek, akkor mindenki külön megy, ott találkozunk, és mindenki más időpontban távozik is, mikor dolga akad, ez mégsem jelenti azt, hogy nem együtt voltunk.

Azzal vádol, hogy keresem az összefüggést közötte és az RMDSZ között. Majd azzal is, hogy össze akarom őket vonni. Én látok összefüggést közöttük, mondom. Az utóbbi időben ahányszor Szinuszt láttam, ő is ott volt.

„Engem láttál valami kampányrendezvényen?” – kérdi. Egy lakossági fórumon volt ott, mondja, mint Tábor negyedi lakos. Én láttam más rendezvényeken is, mondom. Hányon? Vagy 5-ön. Akkor elkezd lovagolni ezen a számon, hogy soroljam fel az ötöt. Nem tudok ötöt felsorolni. Kéri, hogy írjam bele az anyagba, hogy nem tudtam ötöt felsorolni. Beleírom, hadd legyen boldog. Mint egy gyermek, úgy örül, hogy valamivel megfogott, aztán ezt végig emlegeti.

Mégsem teljesen kívülálló. Nem jelölt, ez tény. De ott volt az RMDSZ előválasztásának eredményváróján, ahol a párthoz felvállaltan közeli emberek voltak ott örvendezni a sikerüknek.

Az előválasztás eredményváróján április 7-én a világoskék ingben Nagy György

2022. február 27-én, a városi RMDSZ elnökválasztásának eredményváróján világoskék kockás ingben a szenátor mellett Nagy György. Akkor kérdésünkre, hogy hogy áll a csapat, Nagy György, a Gondűző tulajdonosa azt válaszolja, hogy: kétharmad ide. A teljes cikk itt található.

Aztán a jelöltek vitája utáni beszélgetésekben is az RMDSZ-es belső körökben forgott.

De ez a sörözés más volt. Nem kampányrendezvény volt ez, és ő nem RMDSZ-esként volt ott. Kikéri magának, hogy „mint magánszemély volt és van jelen ebben a dologban, mint érintett”.

És egyébként is, több asztalnál is ült.

Ezt jó lenne megnézni, hogy hány asztalnál ült, és honnan állt fel cigányt verni, de sajnos a felvételt nem adták ide.

Bizonyítékok nélkül és bizonyítékokkal

A beszélgetésünk vége már az utcán zajlik. Nem akar elengedni, újabb és újabb kérdései vannak. Hogy ismerem-e őt?  Hogy mit hallottam róla? Hogy tudom-e, hogy ő ezt személyes támadásnak veszi? Hogy hány perem volt? Hogyhogy nem esett még bajom? Hogy át tudom-e érezni az ő szenvedését? És hogy fogok-e én szenvedni minden okozott szenvedésért? Ilyen kérdésekről beszélgetünk mint férfi a férfival. És nem érti, hogy miért búcsúzok barátságosan „Isten áldjon meg”-gel, mikor szerinte arra készülök, hogy bántsam. Elmagyarázom neki nem tudom, hányadszor, hogy ez nem személyes szimpátia vagy antipátia kérdése, hogy valamit megírok-e. Sokszor megesik, hogy olyan emberekről kell rosszat írni, akiket bírok emberként. De az a feladatom, hogy megírjam, amit kell, hogy egy káros társadalmi jelenség, mint például a bűncselekmények, megszűnjön vagy megváltozzon.

Sokszor elbúcsúzom, kezet fogunk, majd ismét feltesz pár kérdést. Az az érzésem, hogy húzza az időt, hogy ne haladjak a témával, ne legyen meg estig. Nagyon szeret a bizonyítékokról beszélgetni. Mindig megnyugtatom, hogy bizonyítékok nélkül nem lesz cikk. Ennek örül, látom, és mosolya alapján biztos benne, hogy nem lesznek bizonyítékaim.

De aztán valahogy mégis lett bizonyíték. Íme egy kis film, amit egy távoli kamera készített, és erősen felnagyítva megnézhetjük egy kis részletét. Gyenge a minősége a filmnek, de tisztán látszik rajta, hogyan történt a diszkrét szóváltás a Hópehely teraszán.