Cukor, só és mosódió

Mosódióval mosni a 21. században? – készülj fel, ha váltanál az Arielről, Vanishről meg társairól, megeshet, hogy megkapod majd párszor ezt a kérdést. Én is megkaptam az egyik kollégámtól, barátaimtól, sőt a pasim is elég furcsán nézett, amikor a TUDATOS Udvarhely előadássorozatának első találkozója után magyarázni kezdtem neki, hogy hány bogot kössön a mosódiós-zsákocskára, hová öntse a szódabikarbónát meg mit csináljon az ecettel.

De van, aki szerint igenis jó ötlet: az SZKA környezettudatos mosásról szóló, január 19-ei találkozóján Lukácsi Kata, az SZKA kuratóriumi elnöke osztotta meg a résztvevőkkel az évtizednyi tapasztalatát. A kovalens kötésekről és társairól – azaz a szakmai részről – Márton Zsolt beszélt, aki állatorvosnak tanult, de jelenleg egy olyan vállalkozása van, ahol vegyszermentes tisztítószereket próbálnak előállítani, emellett az SZKA kuratóriumi tagja. 

Lukácsi mindjárt az elején leszögezte, hogy tartsuk észben,

a javaslataira, receptjére nem úgy kell tekinteni, mint az egyetlen üdvözítő útra”, 

hanem sokkal inkább, mint egy lehetséges változatra. Neki egyébként teljesen jól működik, hogy bizonyíthassa nekünk, szándékosan egy 2-3 éves fehér inget és egy 4-5 éves színes szoknyát vett fel az alkalomra. 

Fotók: PÁL Edit Éva

Márton egyébként még pár hete szkeptikus volt, meséli Lukácsi, egyik nap azzal hívta fel, hogy „hát Kata, az a helyzet, hogy én segítenék neked, de nem értek veled egyet mindenben. Úgy gondolom, hogy a 21. században már nem kellene mosódióval mosni”. Majd kipróbálta ő is, másfél hétig egyfolytában mosott: a vártnál jobban vizsgázott Kata receptje, egyetlen problémája az volt, hogy a 3-4 féle por használatát nem érezte a legkényelmesebb módszernek, osztotta meg velünk. 

Lehet, hogy nem a legkényelmesebb, de van más pozitívuma. “A szintetikus mosószerek esetében a koktélokkal van a baj, fogalmunk sincs, hogy milyen reakcióba lépnek, és ennek milyen következményei vannak” – indokolta meg Lukácsi, hogy miért döntött úgy, hogy a szintetikus mosószereket organikusra cseréli.

Cukor, só és mosódió 

Mit hol szerezhetsz be és mennyiért? 

Az elemental.ro oldalán 500g szódabikarbónát 7,38-ért, ugyanebből egy kilós kiszerelést a harmatcsillag.ro-n 7-ért, az okomami.ro-n 8-ért, a mikango.ro-n 18-ért, a bioki.ro-n 34-ért szerezhetsz be.

Egy kiló foltisztító sót a harmatcsillag.ro-n 20 lejért, az okomami.ro-n 22 lejért, a mikango.ro-n 15 lejért vásárolhatsz.

250 g citromsó 7,28 RON a elementar.ro, egy kiló 15 RON a harmatcsillag.ro, 16 RON az okomami.ro és 21 RON a mikango.ro oldalán.

Egy kiló mosódiót az elementar.ro-n 37,96 lejért, a bioki.ro-n 48 lejért, a rangali.ro-n 99 lejért és a nucidesapun.ro-n 82 lejért árulják.

Bioboltokban is be lehet szerezni a termékeket, a harmatcsillag.ro pedig minden kedden szállít a piacra.

Az organikus alternatívák sorát a mosódióval kezdte az SZKA kuratóriumi elnöke. Megmutatta, hogyan néz ki használat előtt és után egy mosódió: nem könnyű eltéveszteni, míg a használt száraz, addig a másikon érezni a szaponin ragacsosságát. Ez teljesen környezetbarát, nem allergén és kevésbé habzik. Hátránya, hogy sárgulást okozhat, de csak akkor, ha önmagában használjuk.

Lukácsi szerint a nátrium perkarbonát az igazi jolly joker”, ez az, ami a sárgulást megakadályozza. Ugyanúgy fehérít, mint a hipó, de környezetbarátabb módon, azonban nagy előnye, hogy színes ruhákat is moshatunk vele, mert nem fakítja ki őket. 

Ő amikor mosódióra váltott, azzal egyszerre szerezte be a nátrium perkarbonátot is, így a sárgulás soha nem jelentkezett nála. Ez tulajdonképpen nem más, mint mosószóda (nátrium-karbonát) és hidrogén-peroxid vegyülete. Utóbbinak köszönhető a fehérítő, tisztító, folteltávolító és szagtalanító hatás, ami hő (60 fok) vagy sav hatására történik meg. Mivel Lukácsi nem szokott 30 foknál nagyobb hőfokon mosni, így savat tesz mellé: citromsó (fehérítő, folteltávolító és vízkőoldó hatású), mosódió és perkarbonát megy a fehér ruhák mellé. 

Egy átlagos mosáshoz elegendő környezetkímélő mosószer mennyiség (Lukácsi Kata receptje):

  • max. 30 g folttisztító só
  • max. 14 g citromsó (fehér ruha mosásához)
  • max. 25 g szódabikarbóna (színes ruha mosásához)
  • max. 15 g mosódió (4 mosáshoz is felhasználható ez a mennyiség)
  • illóolaj igény szerint, márkától függően: 10 csepp körül
  • 5-10 ml ecet.

Az ecet az illóolajokkal megy az öblítő rekeszébe, a többi a dobba. 

Egy mosás ára: kb. 1 lej.

Ha nem fehéret mos, akkor szódabikarbónára cseréli a citromsót. Ez meleg vízben is jól oldódik, kiváló nedvszívó, a savakat semlegesíti, így a szagokat is elnyeli, vízlágyító és a zsíros felületeket is szépen lehet tisztítani vele. Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a mosószóda, utóbbi is vízlágyító, nedvszívó hatású, de nem meleg, hanem forró vízben oldódik, erősen lúgos és szárítja a bőrt, enyhén maró hatású. 

Ha az öblítőd is váltanád, 

nem árt fontolóra venned az ecetet, ez eltávolítja/semlegesíti a ruhákra tapadt mosószer-maradékot, emellett frissíti a színeket, puhít és a vízkövet is oldja. Lukácsi arra is felhívta a figyelmet, hogy 10%-nál töményebb ecet hosszútávon kikezdheti a mosógépben a műanyag és gumi alkatrészeket. Ha valaki azonban nem bírná az erős szagát – ami egy fél óra után körülbelül elillan –, az citromsót is használhat helyette, csak időigényesebb, mivel meg kell várni, hogy a meleg vízben feloldódjon. 

Az ecet mellé pedig jöhet az izgalmas rész: az illóolajok. Ebben az a jó Lukácsi szerint, hogy mindig más illatúak lehetnek a ruháink. Ő minden mosáshoz használ teafa olajat, mivel ez több vírus és más élőlények, mint például tetvek, ellen is jól működik, úgyhogy a „biztonság kedvéért” mindig hozzáad az ecethez 2 cseppet belőle. Szezonváltásnál pedig citromfüvet vagy levendulát használ, távol tartják a molyokat.  

Nem szívesen próbálnád ki a mosódiót, de váltanál a szintetikusról? 

Akkor ott van a mosószappan, ami nem más, mint a hagyományos házi szappan. Magas a glicerin tartalma, a vizes és a zsíros koszfoltokkal is elbánik, érzékeny bőrűek is használhatják. Sokan megfőzik, és ugyanúgy használják, mint a boltban kapható folyékony mosószert. Amennyiben avasodnak, ragadnak a használata után a ruhák a szekrényben, Lukácsi azt ajánlotta, adjunk hozzá ecetet, mert ez elvileg semlegesíti a mosószer-maradékokat. 

A bóraxot is fontolóra vehetjük, ezt makacs foltok tisztításához használják leginkább, fertőtlenítő hatása is van. Azonban belélegzése irritáló, a nem megfelelő mennyiség-adagolás pedig akár mérgezést vagy halált is okozhat, a szervezetből lassan ürül ki, vese- és májbántalmakat okoz. 

A másik lehetőség a glicerin, ezt patikában lehet kapni. Folttisztításra ajánlott, és akár a régi, beszáradt zsírfoltokon is segít, bár utóbbi Lukácsinak nem működött, hozzátette, megeshet azért, mert nem használta jól vagy nem használt eleget belőle. 

Ha belevágnál, 

arra hívják fel az előadók a figyelmet, megeshet, hogy a kísérlet erejéig le kell mondanod néhány dologról: lehet, a ruhád nem lesz olyan nagyon puha, nem lesz selymes, vagy olyan illatos, hogy „három hét múlva is érződjön benne a Leonor”. De cserébe hoz „egy csomó jót és egészségeset”. 

Az is nagyon fontos, hogy a mosódiók zsákocskáját úgy bogozd meg, hogy azok ne tudjanak megszökni, de azt se felejtsd el, hogy valaha azt a csomót még ki is kell bogoznod. De ennél még lényegesebb, hogy a kísérletezést ne a kedvenc ruháiddal kezd. Jó mosást!

Nem árt, ha ezeket is tudod

A víz minőségén is múlik a mosás sikeressége, a lágy vízhez kevesebb mosószer is elég, a kemény víz viszont tönkreteheti a színeket, mattíthat. A vízkeménység tulajdonképpen azt jelenti, hogy bizonyos ásványi anyagok – kalcium, magnézium sói – fel vannak oldva a vízben, és ez azért probléma a mosásnál, mert hozzákötődnek az organikus vagy szintetikus mosóanyagok egy részéhez, lekötik és felhasználhatatlanná teszik, így a mosás hatásfokát csökkentik, magyarázta Márton. 

Az említett receptet Lukácsi a székelyudvarhelyi vízre kísérletezte ki. De, aki máshol lakik, az is ennek a videónak a segítségével megállapíthatja a víz minőségét, Márton szerint az is működhet, ha mondjuk a sötét Audijára kiönt valaki egy pohár vizet, ha kifehéredik, kemény a víz, és azt jelenti, meg kell emelni a tisztítószerek dózisát. 

Nem minden az, aminek látszik – főleg ha szürkefályolról van szó. Ez úgy keletkezik, hogy sok kosz, ami a ruhával kapcsolatba kerül, idővel – hetek, hónapok alatt – nagyon erős kovalens kötéseket formáz, szinte semmiféle mosószerrel nem lehet ezeket felszakítani, mondta Márton. A szintetikus mosószerek meg tudnak vele birkózni úgy, hogy elfedik. Ezek az optikai fehérítőket tartalmazó mosószerek (kék szemcsék), és egy olyan réteggel vonják be a ruhát, ami a fény összes spektrumát visszaveri, a ruha ragyogó fehérnek látszik, de a kosz marad. 

Ha kényesebb folttal kell megbírkóznod, ne feledd a két alapszabályt: a foltot a lehető leghamarabb távolítsd el hideg vízzel (igen, jól olvasod, ha meleg vízzel dörzsölöd, azzal rögzíted a szennyeződést). Majd hasonló tulajdonságú oldószert használj a hasonló tulajdonságú szennyeződéshez: a víz alapút érdemes perkarbonáttal, ami pedig zsíros, azt zsírossal, lúgossal tisztítani, ajánlotta Lukácsi.