Csökkentetett munkaidővel dolgozik a posta

A Román Posta március 17-től április elsejéig csökkentett programmal, délelőtt 10 órától délután 18 óráig várja klienseit. Szombattól pedig nem lesznek hétvégén nyitva a postahivatalok a következő hónap elsejéig, az intézkedést meghosszabbíthatják a fejlemények tükrében.

Az intézkedést a hatóságokkal egyetértésben hozták meg, célja a koronavírus terjedésének meggátolása. A várakozási idő csökkentése miatt kérik, hogy használják inkább az interneten elérhető postai szolgáltatásokat, a kifizetéseket elsősorban bankkártyával végezzék.

A postások megpróbálják telefonon értesíteni a szociális juttatásokra jogosultakat, és közlik, hogy mikor tudják kézbesíteni a járandóságokat – közölte a Rador a Román Posta közleményére hivatkozva.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. A március 17-ei hírfolyamunk itt olvasható.

Kérjük olvasóinkat,

hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!