Csitulhat a járvány, de újranyitottak pár kórházi részleget

Szerdán 9106 új koronavírusos megfertőződést diagnosztizáltak az egészségügyi minisztérium adatai szerint, kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt – közölte a szerdai kormányülés elején az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila elmondta, kedden szintén kevesebb fertőzéses esetet jelentettek, mint egy héttel korábban. Ha pedig megmarad ez a trend, akkor jövő héttől már csitulni fog a hatodik járványhullám – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy folytatni kell az ambuláns egészségügyi ellátás fejlesztését, a járóbetegek és a kórházi betegek számára is biztosítani kell a vírusellenes gyógyszereket.

A székelyudvarhelyi kórházban és járóbeteg-rendelőben

továbbra is kötelező a maszk viselése, és július 12-e óta látogatási korlátozás van érvényben.

Székelyudvarhelyen a megyében Tusnádfürdő (10,93 ezrelék) és Maroshévíz (7,37 ezrelék) után a szerdai adatok alapján továbbra is a harmadik legsúlyosabb a járványhelyzet: az elmúlt 14 napban 184  koronavírusos beteget regisztráltak, 4,92 ezrelékes a mutató és 25 beteget kezelnek a városi kórházban. 

A miniszter tájékoztatása szerint jelenleg a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak 17 százaléka foglalt, az intenzív terápiás részlegek telítettsége pedig csak 15 százalékos. Felhívta arra a figyelmet, hogy továbbra is ajánlott a maszk viselete beltérben és a tömegközlekedési eszközökön, illetve arra kérte a lakosságot, hogy kerülje a zsúfoltságot.

A nagy esetszám miatt azonban

három katonai kórház nyitotta vagy nyitja újra Covid-részlegét, a nagyszebeni, a kolozsvári és a temesvári – közölte szerdán a védelmi minisztérium.

A kolozsvári Dr. Constantin Papilian katonai sürgősségi kórház már július 23-án újranyitotta a Covid-betegeket ellátó, ötágyas részlegét. Jelenleg mind az öt ágy foglalt. A temesvári Dr. Victor Popescu katonai sürgősségi kórház július 22-én nyitotta újra moduláris elkülönítő és kezelőrészlegét, ahol jelenleg 19 pácienst kezelnek. A nagyszebeni Dr. Alexandru Augustin katonai sürgősségi kórház csütörtökön nyitja újra Covid-részlegét, amely öt beteg fogadására alkalmas jelenleg.

Az esetszámok növekedése miatt a védelmi minisztérium orvosi igazgatósága elrendelte, hogy az alárendeltségébe tartozó egészségügyi intézmények álljanak készenlétben, és maximum 72 óra alatt legyenek képesek üzembe helyezni Covid-részlegeiket.

uh.ro hírösszefoglaló, forrás: Agerpres, DSP Harghita