Csaknem egy körhinta készül a múzeum udvarán?

Bevalljuk, becsapós a címünk. Minket is átejtett egy pillanatra Miklós Zoltán múzeumigazgató, amikor arról érdeklődtünk, mi készül a múzeum udvarán hétvégén megjelent építményből. A váz valóban úgy néz ki egyelőre, mint egy körhinta, de hamarosan változni fog, ígérte, egy kültéri installáció lesz belőle.  

Erdélyi Panoráma újra

Erdélyi Panoráma – egy elfeledett körkép lesz a címe, árulta el az igazgató. Bizonyára sokak számára ismerősen hangzik a név, 2017-ben volt az intézménynek egy azonos nevű kiállítása, ami a tarnówi (Lengyelország, Bem József szülővárosa) múzeummal közösen valósult meg.  

Az Erdélyi Panoráma vagy Bem Petőfi körkép címen ismert nagyméretű panorámaképet az 1848-as szabadságharc ötvenedik évfordulójára rendelte meg a magyar kormány a kor kedvelt körkép-festőjétől, a lengyel Jan Stykától. Az alkotás központi témája az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csata. A körképet Budapesten leplezték le 1898 márciusában, mivel a megrendelő nem volt hajlandó kifizetni a Jan Styka által meghatározott vételárat, a művész 1900-ban elszállította a hatalmas képet az országból. Az 1907-es varsói kiállítás volt az utolsó lehetőség arra, hogy a körképet teljes egészében láthassa a közönség, hiszen Styka végül a vásznat megfelelően kiválasztott részekre vágatta, darabjai pedig szétszóródtak több kontinensen,  írják a projekt leírásában, amit Miklós Zoltán múzeumigazgató küldött el portálunknak. A 2017-es kiállítás a megmaradt darabokból született. 

Az eredeti mű felvágás előtti állapotáról minőségi fotódokumentáció áll a Tarnówi Múzeum birtokában, ezeknek a fekete-fehér fotóknak a felhasználásával a Haáz Rezső Múzeum arra vállalkozik, hogy ezúttal 40×2,5 m méretarányban mutassa be az „Erdélyi Panorámát”. A képre érdekes módon ráfestették Petőfi Sándort is annak ellenére, hogy ő ebben a csatában nem is vett részt, emlékeztetett a múzeumigazgató. Ez azért is lényeges, mert a költő születésének kétszázéves évfordulóját ünneplik az idén. Ezzel kapcsolatosan a Nemzeti Kulturális Alapnak be is nyújtottak egy pályázatot, aminek még nincs végső döntése, de bíznak benne, hogy több millió forintot fognak majd nyerni arra, hogy az installációt létrehozzák. 

Hogy fog kinézni? 

A „körhinta” egy jurta-szerű épületté válik hamarosan, magyarázta az igazgató. Majdnem három méter magas lesz, a panoráma a külső falon szépia kidolgozásban ábrázolja az eredeti körkép fotóját, és az eddig felkutatott 39 darab festményrészlet színes formában lesz beszerkesztve az összképbe.

 
A kiállításon audio tárlatvezetés irányítja a figyelmet a megfestett csata kiemelkedő részleteire, ismertet a színes részletek hollétéről és a több évtizede tartó kalandos kutatásról.
A múzeumigazgató szerint a kiállítás „kicsit fel tudja majd villantani, hogy milyen is volt ez a műfaj, mert a 19. században, amikor nem volt igazán mozi, akkor ez volt annak a helyettesítője”. 

A megnyitó 

március 14-én, hétfőn délután 17 órakor lesz, és egy nappal később a Székelyudvarhelyen szervezett március 15-i rendezvénysorozatba is beépül majd a tervek szerint. A kiállítás szeptember végéig lesz megtekinthető itthon, 2023-tól pedig a „körhinta” más városokban is megfordulna, például Nagyszebenben, Tarnówban vagy Ópusztaszeren.