Csak hétfőn tárgyalnak a kormányalakításról

Mihai Tudose, a PSD Országos Tanácsának elnöke a Digi24-nek adott interjújában kijelentette, hogy a szociáldemokraták szeretnék megszerezni a miniszterelnöki pozíciót a következő kormányban.

Tudose emlékeztetett, hogy Marcel Ciolacu, a PSD elnöke kampánya során folyamatosan hangsúlyozta: a párt nem kívánja teljes egészében magához ragadni a hatalmat, vagyis nem törekszik egyszerre az elnöki és a miniszterelnöki tisztség megszerzésére. Mivel Ciolacu visszalépett az elnökválasztási versenyből, a PSD most jogosultnak érzi magát arra, hogy a kormányfői pozícióra pályázzon.

fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

„A PSD szeretné, ha az ő jelöltje lenne a miniszterelnök. Ez azonban nem zárja ki más lehetőségek megvitatását sem, de a mi javaslatunk az elsődleges, hiszen mi vagyunk az első helyen álló párt” – mondta Tudose.

A politikus nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy a második fordulóban támogatnák-e Elena Lasconit az elnökválasztáson. Elmondása szerint ezt a kérdést a párton belül hétfőtől kezdve fogják megvitatni.

A parlamenti választásokról szóló összes vasárnapi anyagunkat itt találod.

Ami a leendő kormánykoalíció megalakításának eljárását illeti, Tudose elmondta, hogy a koalíció még az új elnök hivatalba lépése előtt megalakulhat. Ebben az esetben az együttműködésben megállapodó pártok közösen mennének a Cotroceni-palotába, hogy tájékoztassák az államfőt kormányalakítási szándékukról.

„Ha addig nem születik megállapodás, az elnökség feladata lesz, hogy összhangot teremtsen a pártok között, és létrehozza a kormányt” – tette hozzá Tudose.

Elena Lasconi, az USR elnökjelöltje is arról beszélt, hogy hétfőn kezdik meg a tárgyalásokat az eredmények ismeretében, írja a hotnews.ro

fotó: Adriana Neagoe / Inquam Photos

„Meg fogom védeni országunk függetlenségét Oroszországtól. Csak egységben és megértéssel tudunk csodálatos dolgokat véghez vinni Romániában. Isten látja minden cselekedetünket, és biztos vagyok benne, hogy az igazság és a törvény győzni fog” – zárta gondolatait Lasconi.

A PSD 26, az USR 15 százalék körüli eredményt ért el a választásokon az exit pollok és közvélemény-kutatások alapján. Az AUR, a POT és az SOS szuverenista, szélsőséges pártok együtt 30 százalék körüli szavazatot szerezhettek.