Hazafele a vonaton találkoztam egy ismerősömmel, aki pont Kalotára indult a lovardához. A nagy szerencsém az volt, hogy engem is elvitt a falumig, s így hál’ Istennek nem kellett stoppolnom. Útközben szó esett arról, hogy kétnapos lovastúrára indulnak, s nem akarok-e velük tartani. Gondolkodás nélkül igent mondtam, legalább kiszabadulhattam az otthoni semmittevésből.
Emmát kiskora óta ismerem, hisz régóta járok hozzájuk lovagolni. Sosem tartozott a nyafogós-rózsaszín Barbie kategóriába, helyette alig lehetett egy kis időre is elszakítani a lovaktól. Szerencséjére nem kellett a szomszédba mennie egy nyerítő példányért, mivel egy lovastanyán tölti westernfilmbe illő életét.
Hihetetlen élményben volt részem, amikor részt vehettem a családja által szervezett kétnapos lovastúrán az Erdélyi-szigethegységben. Útunk Kalotáról indult s a kalotahavasi menedékházig tartott. Tizen indultunk.
A baj váratlanul jött, egy nő leesett a lóról, és az egy dolog, hogy baleset miatt valaki nem tudja folytatni a túrát, az meg a másik, mikor félúton az X generáció “leánykái” rájönnek, hogy ez nem is olyan könnyű, mint ahogy látszott a YouTube tutorialokban, sőt! Egyenesen komfortzónát feszegető. Ott is hagytak csapot-papot meg lovat, s így maradtunk 6 emberrel, 10 lóval s egy kéztörés emlékével.
Innentől a kirándulás nehézsége átváltott hard fokozatra. A szabadon levő lovakat nehéz volt kezelni, minduntalan összerúgtak, elmaradtak, vagy belegabalyodtak a kertekbe.
Sűrűn vetettem a pillantásokat Emmára, aki a körülmények ellenére is biztosan ült saját lován, Angyalon. Egész végig népdalokat énekelt, mesélt, s találóskérdésekkel fárasztott. Közben, meg ahogy egy ló elkalandozott, rögtön utánaugratott, s visszaterelte.
Pihenő közben megtudtam, hogy sajátkezűleg készítette lovának a kötőféket, viszont arra már nem tudott választ adni, hogy pontosan mióta lovagol. Elmondása szerint, amióta csak az eszét tudja, s még azelőtt is.
Hosszú napunk a Vlegyásza oldalában remetéskedő menedékházban ért véget. Kimerülten, s egyben jókedvűen vette kezdetét a régi idők történeteinek ötvözése a mával, egy-egy rumos tea mellett
„Ébresztő, mindenki nézzen ki az ablakon!” – erre ébredt a többség. Ki korán kelt, ha nem is aranyat, de egy ritkaszép napfelkeltét látott.
Miközben egy csésze áfonyatea mellett nézed, ahogy a nap lassan a gomolygó ködtenger fölé kúszik, érzed, hogy az életet érdemes megélni, s nemcsak túlélni.
A reggeli szalonnázás után kezdetét vette a még nehezebb visszaút. Ahogy a lovak megérezték, hogy innentől már csak hazafele van, megszaporázták lépéseiket, s nehezen lehetett visszatartani őket, a lovastalanok minduntalan fickándoztak, s nyargaltak előre.
A legváratlanabb helyzettel, ezek után mégis akkor szembesültünk, mikor egy nehezen járható erdei ösvényen négy lovassal találkoztunk. Mégis, mennyi az esélye annak, hogy 2018-ban az erdő egyik eldugott ösvényén lovas emberek találkozzanak?
Ahogy egyre közelebbről hozta a szél az otthon illatát, úgy kezdtünk mi is visszazökkenni a szürke hétköznapokba, s gondjainkba. Olyan volt visszatekinteni erre a hétvégére, mintha csak egy álom lett volna. Egy álom, ahol újból végigjárhattuk Erdély csodás hegyeit úgy, ahogy ezt anno őseink is tették. Felejthetetlen álom.
