Cigányozott, feljelentették

Elfajult a közösségi oldalon egy konfliktus két udvarhelyi civil szervezet vezetője között.
fotó: Csányi személyes Facebook-oldala

Feljelenti Csányi Attila, a Tegyünk Egymásért Egyesület vezetője az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (ODT) „Matyó” Magyari Lajost, az UTCA (Udvarhelyért Teszünk Civil Alakulat) vezetőjét – derült ki január 14-én, kedden Csányi személyes Facebook-oldaláról.

Erre a lépésre „Matyó” január 6-ai Facebook-bejegyzése adott okot, amely teljes terjedelmében az alábbi képen olvasható.

A bejegyzés végén megszólított Csányi előbb január 9-én reagált hivatalos oldalán. Akkori közleményében nehezményezte Magyar Lajos „fenyegetőző, jóérzés határait túllépő, sértő” szavait, és szerinte, „ha valami nemes dolgot teszünk „Udvarhelyért”, netán „Egymásért” – következtetve civil neveinkből, nem kellene kimerüljön a másik pocskondiázásában, valódiságának megkérdőjelezésében”. Másrészt afelől biztosította a nyilvánosságot, hogy egyesülete „igyekszik kellőképpen rendezni az adományok kiosztását”, és kikérte magának, hogy ingyenélő volna, hiszen állandó munkahellyel rendelkezik. A teljes bejegyzés itt olvasható.

Hogy nem hagyja annyiban a dolgot, január 14-én, kedden derült ki, amikor személyes oldalán bejelentette: feljelentést tesz ez ügyben az ODT-nél. Magyari Lajos egyelőre csak kommentben reagált, elviccelve a dolgot.

Az ODT-re vonatkozó 137/2000. számú kormányrendelet értelmében bármely olyan cselekedet, amely igazságtalan vagy méltatlan bánásmódban részesít egy személyt, egy csoportot vagy közösséget, kihágásnak számít, akárcsak az etnikai alapú zaklatás, vagy a nyilvánosan gyakorolt gyűlöletkeltés, uszítás, és 1000 lejtől 30 ezer lejig terjedő pénzbírsággal sújtható. A Facebook és bármilyen más közösségi háló nyilvános közegnek számít a román alkotmánybíróság joggyakorlata szerint.