Bűncselekmény lett az iskolai szexuális zaklatás

A törvény által megszabott határértékek egyharmadával nő a hivatali tisztség szexuális visszaélésre való kihasználásáért járó büntetés, ha az elkövető iskolai vagy egyetemi tanár, az áldozat pedig a tanulója vagy a diákja – fogadta el az erről szóló tervezetet kedden a képviselőház döntő törvényhozási fórumként, 282 támogató szavazattal és egy tartózkodással. A tervezet a 2009/286-os törvény 299-es cikkelyét módosítja, amely a hivatali tisztség szexuális visszaélésre való felhasználását tiltja – írja az Agerpres hírügynökség.

A módosított 299-es cikkely első paragrafusa szerint „Az a köztisztviselő, aki szexuális természetű szívességeket követel vagy fogad el abból a célból, hogy a hivatali kötelezettségeire vonatkozó valamely tevékenységet teljesítse, annak teljesítését elmulassza vagy késleltesse, illetve azért, hogy ezzel kötelezettségekkel ellentétes tevékenységet teljesítsen egy olyan személytől, akire közvetlenül vagy közvetve hatással van a köztisztviselő hivatali tevékenysége, 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel és a köztisztség gyakorlásának jogától való eltiltással, illetve azon szakma vagy tevékenység gyakorlatának jogától való eltiltással büntetendő, amelynek gyakorlása során a bűncselekményt elkövette.”

A második paragrafus kimondja, hogy „Az a köztisztviselő, aki a betöltött tisztségével visszaél a sértettel szembeni hatalmi helyzetét vagy fölényét érvényesítve vagy azt kihasználva szexuális természetű szívességeket követel vagy kap, 3 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel és a köztisztség gyakorlásának jogától való eltiltással, illetve azon szakma vagy tevékenység gyakorlatának jogától való eltiltással büntetendő, amelynek gyakorlása során a bűncselekményt elkövette.”

S mit szólnak ehhez?

Maya Teodoriu szociáldemokrata párti képviselő például azt mondta a tervezet parlamenti vitáján, a módosítás révén bűncselekménynek nyilvánítják az iskolai vagy egyetemi szexuális zaklatást. Eddig ugyanis a törvény csak a munkahelyi szexuális zaklatás inkriminálásáról rendelkezett.

Cătălin Teniţă független képviselő azon a véleményen volt, hogy az egyetemek etikai kódexébe is fel kell venni a szexuális zaklatást tiltó passzust.

Hajdú Gábor RMDSZ-es képviselő is úgy vélte, hogy „az iskolai szexuális zaklatást bűncselekménnyé kell nyilvánítani és szigorúan büntetni”.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselője, George Simion kijelentette, hogy egyre több szexuális zaklatási eset fordul elő, „még az Európai Parlamentben is vannak olyan román képviselők, akik női tanácsosokat zaklatnak az intézmény folyosóján”.

Fotó: archívum