Nem, nem írtam el a címet, ezúttal tényleg nem Budapestre gondoltam, mint holmi eltévedt rocksztár. Hanem arra a Bukarestre, amely a székely mentális térképen úgy jelenik meg, mint maga Mordor, ahol a bocskoros orkok magyar tündék vérét isszák, és székely zászlóba tekert kürtőskalácsot taposnak az utcán.

Minek is mennénk oda?

– tevődik fel „jogosan” a kérdés. Nos, az én bukaresti lávsztorim kényszerházasságként indult valamikor a ‘90-es években. Hogy a gyermek megtanuljon rendesen románul, a szüleim megfogtak a nyári vakációban, és úgy felpakoltak egy Bukarestbe tartó kisteherautóra, hogy azt se tudtam, mikor jöhetek onnan haza. Kész deportálás, egy családhoz, amelynek csupán neve őrizte már a fenyédi gyökereket.

Lett is bőgés belőle.