A tervek szerint 2021-re nem bocsátanak ki üdülési jegyeket (voucher-t), közölte hétfÅ‘n Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, miután a kormánykoalÃció a költségvetések csökkentésérÅ‘l tanácskozott.
Orban elmondta, a korábban kibocsátott üdülési jegyek érvényesek maradnak, és 2021-ben is felhasználhatók, újat azonban nem bocsátanak ki.
Az egyetemistáknak járó kedvezményekről, valamint a közalkalmazottak pótlékairól még nem született döntés, a prefektúráknak juttatott 30%-os pótlékot viszont eltörlik.
A PNL elnöke úgy fogalmazott, olyan büdzsét igyekeznek kidolgozni, amely megfelel a hazai, illetve az európai szintű tárgyalásokon elfogadott, 7%-os hiánycélnak.
Az államháztartási konstrukciót ugyanakkor úgy akarják kidolgozni, hogy az európai alapok felhasználásának kedvezzen. A tervek szerint a beruházások 50%-át vissza nem térÃtendÅ‘ európai alapokból kÃvánják fedezni – mondta még Ludovic Orban.