György István és Toró Dávid, fotók: a Román Asztalitenisz Szövetség Facebook-oldala
Rögtön éremmel kezdte meg a 13 éven aluli asztaliteniszezők Európa-bajnokságát a többek közt György István székelyudvarhelyi asztaliteniszedző által vezetett román válogatott. Az első éremosztó szám a vegyes csapatverseny volt, amely során a székelyudvarhelyi Toró Dáviddal felálló válogatottat az elődöntőig nem tudták megállítani. A legjobb négy között a spanyolok következtek, akik egy igen szoros meccsen 3-2 arányban győzték le Dávidékat, akiknek így be kellett érniük a bronzéremmel.
Dávidnak volt még esélye a kozmetikázásra, szerencséje kevésbé. Szombaton, június 25-én a vegyespárosok és az egyéni kiírás főtáblájának meccseit játszották. Előbbinél a székelyudvarhelyi Toró Dávid társával, az aradi Maya Madarral nem mondhatták szerencsésnek magukat, nagyon korán összekerültek a verseny egyik favoritjával, a francia párossal, amely megálljt parancsolt a román válogatott kettősnek. Mármint az egyik román válogatott kettősnek, ugyanis a Pop-Ionascu vegyespáros a csapathoz hasonlóan felállhatott a dobogó második fokára.
Az egyéni versenyszámban a főtábláig az egyik legkiemelkedőbb teljesítményt mutatta az udvarhelyi asztaliteniszező, de a 32 között az ukránok legjobbjával sorsolták össze, aki kiejtette Dávidot a versenyben, így egy bronzéremmel tér haza a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub versenyzője. A György István vezette román válogatott Madar Maya révén – aki az elődöntőig menetelt – megszerezte harmadik bronzérmét is a hazai Európa-bajnokságon.