Pedagógusi ellentétek egy iskolában, melyeknek a gyerekek isszák meg a levét. De ki nyeri a háborút?

Fotó: EGYED UFÓ ZOLTÁN | A kép csak illusztráció

Június 12-én, szerdán egy házaspár keresett fel a panaszával: lányukat, B.-t, aki eddig 10-es tanuló volt magyarból, 4 darab 3-assal lepte meg a magyartanárja és osztályfőnöke hétfőn, és le is zárta 7-esre. A tanárnő egy napon belül kihúzta a hármasokat, és lezárta a lányt 10-esre. De a hibáját nem sikerült ennyivel jóvátennie.

A szülők továbbra is fel voltak háborodva, és úgy érezték, hogy a büntetésként tálalt behármasozásban nemcsak az játszhatott szerepet, hogy a lány nem készítette el teljesen a házi és iskolai feladatát, amire a magyartanárnő hivatkozott, hanem az is, hogy pénteken az osztályfőnök által kitöltetett kérdőívben kritizálta a nem eléggé „érett” magyartanárnőt, és megvédte  az angoltanárnőt, akit gerincesnek és példaképnek tart.

Alig kezdek el foglalkozni a „nem elég érett” magyartanárnő és a „gerinces” angoltanárnő ügyével, másnap reggel megjelenik szerkesztőségünkben egy másik szülő, aki azért van felháborodva, merta fiát, A.-t elvágta az angoltanárnő, ezért nem tud abszolváló vizsgát tenni és középiskolába felvételizni. Hab a tortán, hogy az angoltanárnő kolléganője, a romántanárnő is elvágta a gyereket, miután az már le volt zárva 5-ösre románból.

Ez a szülő teljesen ellentétesen vélekedik a tanárokról, mint az előzők, dicséri a magyartanárnő oszit, és szidja az angoltanárnőt, aki szerinte rettegésben tartja az egész iskolát.

Kikről szól a történetünk?

• Egy túljutalmazó pedagógiát művelő, jóindulatú, a dolgokat időnként túlaggódó, az aggodalmait mindenkivel megosztó, az érzelmeit a gyerekekre rányomó, mindenkinek megfelelni próbáló, sokszor bizonytalan, de a legrosszabb pillanatban bekeményítő magyartanárnőről, aki egy évben egyszer él a büntető pedagógia módszereivel, és akkor is túllő a célon.
• Egy kemény, kitartó, hajthatatlan, következetes, komolyan felépített rendszerű angoltanárnőről, aki lehetne az iskola és a város legjobb tanárnője, ha picit többet mosolyogna, nem lenne túl kemény és a gyengeséget túlságosan lenéző.
• Egy romántanárnőről, akinek a matek nem megy annyira, mint a kitartás az elvei mellett, de ezt természetesnek veszi.
• Egy igazgatóról, aki felépítette a város egyik legmenőbb iskoláját, és igyekszik mindent megtenni a védelmében, de közben beleszomorodott.
• A szülőkről, akik határozottak, és vérüket ontanák a porontyuk becsületéért, de túl elfogultak, hogy szélesebb perspektívából lássák a történetet.
• És végül a gyerekekről. Az enyhén stréber, a tanulást, és a versenyt istenítő diákokról, akik imádják a következetességet és a megérdemelt büntetést, de csak amíg nem ők az áldozatai. És az iskolát szenvedésként megélő, végigbukdácsoló, egyébként társadalmunk számára valószínűleg értékes, de nem a tanulásban jeleskedő gyerekekről, akiket a szüleik esetleg nem megfelelő iskolába íratnak be.

Ebben a történetben mindenki úgy érzi, hogy neki van igaza. És pontosan tudja, hogy a másik hol tévedett. Minden fél a saját sebét nyalogatja, és keveseket érdekel, hogy ők mekkora sebet ejtettek a másikon.

Kérdés, hogy képesek lesznek a felek engedni, és ezzel elérni, hogy kevesebb fájdalmat okozzanak egymásnak, és főleg maguknak? Főleg a felnőttek, mert a kamaszokra nagyon nincs miért számítani itt.

Az angoltanárnő azt mondta a beszélgetésünk alatt, hogy „minden fél kell változzon, de van egy szint, amit nem adunk lennebb.” De hol van ez a szint? Elérték már? Mert ha igen, akkor elég baj. Ha ő nem fog engedni a buktatásából, valószínűleg a szülők sem fognak engedni a cirkuszból. Ez egy ilyen világ lett, hogy a gyerekek és a szülők nem hallgatnak már, a tekintélyelvű iskolának nagyjából vége.

„Nem szeretünk feszültség alatt dolgozni. Meg van mérgezve minden.” – mondta ugyancsak az angoltanárnő. Valószínűleg igaza van. A kérdés csak az, hogy ki keltette a feszültséget, és ki mérgezte meg a mindent, és hogyan. Tud erre valaki az érintettek közül úgy válaszolni, hogy nem csak a többiekre néz, mintha neki semmi köze nem lenne a dologhoz?

Lássuk a részleteket: