Börtön járhat az ittasan és jogsi nélkül halálos balesetet okozóknak

Gyorsított eljárásban vitatja meg a parlament azt a törvénytervezetet, amely börtönbüntetést ír elő azoknak a gépkocsivezetőknek, akik ittasan és jogosítvány nélkül halálos balesetet okoznak – jelentette be Robert Cazanciuc, a szociáldemokrata párt szenátora.

Robert Cazanciuc csütörtöki Facebook-bejegyzésében rámutatott, kérte, hogy az ittasan és jogosítvány nélkül halálos balesetet okozó gépkocsivezetők számára „egyenesen börtönbüntetést” előíró törvénytervezetét gyorsított eljárásban vitassa meg a parlament, és igénylését jóváhagyták, így a szenátus első plenáris ülésén szavazni fog a törvényjavaslatról.

A törvényhozó arra reagált, hogy szerda este egy ittasan és jogosítvány nélkül vezető férfi elütött egy petrozsényi gyalogátkelőn hat kiskorút, akik közül egyik a kórházban meghalt.

A petrozsényi gázolásos balesetet egy 19 éves aninószai (Aninoasa) fiatalember okozta, aki ittasan és jogosítvány nélkül vezette az autót, majd elmenekült a helyszínről. Miután a rendőrségnek sikerült kézre kerítenie, megszondáztatták, szervezetében 0,81 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mértek. A gyalogátjárón elütött gyerekek 11 és 14 év közöttiek. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés, a baleset helyszínének elhagyása, alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés és jogosítvány nélküli vezetés miatt indult bűnvádi eljárás.

Agerpres