Ötvös Timea férjével és négy gyermekével él a csíksomlyói romatelepen. Korábban Csíkszentgyörgyön élt, onnan ment férjhez Somlyóra. „Vannak nehézségek is, vannak jók is, leginkább az, hogy itt vagyunk mindannyian, a gyerekek itt nőttek fel, nagyon jól elvannak a szomszédokkal is, sokat tanulnak egymástól” – fogalmaz Timea, akivel Márkos Tamás fotóriporter, önkéntes beszélgetett.
Mi változott a telepen vagy konkrétan a ti otthonotokban a tűzeset óta?
Mióta megvolt ez a tűzeset, nagyon sok minden megváltozott itt, nálunk. Konkrétan az, hogy ugye most már van bent vécé, van bent víz, megvan a fürdőnk, mindenünk.
Ötvös Timea. Fotók: Márkos Tamás
Azelőtt kicsit rossz volt, mert ugye nem volt bent se vizünk, se semmi, kellett menni ide is, oda is vízért. Aztán melegítettük a vizet, tettük ilyen nagyobb tálba, raktuk bele a gyerekeket, és fürödtek – ez volt nekünk a tusoló.
Meg a vécé is elég, hogy mondjam, rossz volt. Ki kellett menni hol ide, hol oda, a gyerekek és mi is szanaszét mentünk állandóan ki a mezőre vécézni. Akkor nehezebb volt minden, nagyon nehéz volt tisztálkodást tartani. Ahányszor esett az eső, nagyon sok sár volt, tapodták szanaszét, de most már jobb, hogy a víz a házban van.
Még mindig vannak olyan házak, amelyikeknél nincs bevezetve víz, vécé, de nekünk így, ahogy vagyunk most már tényleg nagyon jó. Sok változás történt a mi életünkben, mióta volt a tűzeset, nagyon jó most már minden. Jobb körülmények között vagyunk most már.
SEGÍTS, HOGY LEHESSEN JÁTSZÓTERÜK!
Ha segítenél valóra váltani a csíksomlyói romatelep gyermekeinek álmát és hozzájárulnál, hogy megépülhessen a játszóterük, várjuk adományodat a Máltai Szeretetszolgálat számlaszámára: RO52 BACX 0000 0030 2688 9037 (számlatulajdonos: Asociatia Serviciul de Ajutor Maltez in Romania Sucursala Miercurea Ciuc). Utalásnál a megjegyzésben kérjük feltüntetni: játszótér.
Mi az, ami még változhatna a telepen? Mit szeretnétek mondjuk változtatni még a saját házatokon?
Hát, szeretnénk tovább fejleszteni. Így, ahogy mi vagyunk, nekünk jó, mert házban vagyunk, de például vannak a barakkosok (a konténerekben élő családok, szerk. megj.), nekik nagyon nehéz. Télen ugye penészesedik, a gyerekek nem jó körülmények között vannak.
Ezeknek a családoknak kellene segítség. Kicsik a gyerekek, télen penészesedik a konténer, lent, az ágyak alatt vizes, s a gyerekek azt a levegőt szívják be. Sokszor elbetegednek attól.
Nekünk így, ahogy van, jó, de azoknak, akiknek leégett a házik, azoknak nagyon nehéz. Nekik is jobb lenne, hogy kicsit jobb körülmények között legyenek, legyen normális lakásuk, hogy ne ilyen konténerekben legyenek.
Milyen munkalehetőségeitek vannak? Ha például te szeretnél munkát vállalni, akkor lenne rá lehetőséged?
Ha úgy lenne, hogy a gyerekek már nagyobbak lennének, vállalnék munkát, hogyha felvennének, de nem mindenhol vesznek fel így, ahogy mi vagyunk. Fogalmam sincs, miért, de nem akarnak minket felvenni, pedig mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint a többiek.
Nem kellene különbséget tegyenek cigány és magyar közt, mert mi is hús és vér vagyunk. Amit a magyar megcsinál, mi is meg tudnánk csinálni, kicsit több idővel, de meg tudnánk csinálni.
Bele kellene kicsit fejlődni, mert ugye nem volt annyira iskolánk, nem is voltak olyan szüleink, hogy kijárassák velünk az iskolát, mert még ők sem járták ki. Most már ez a mi hibánk, hogy nem jártuk ki az iskolát, és emiatt nem tudunk nagyobb munkát vállalni, mert nincs meg az osztályunk.
Úgy tudom, hogy néhányan jártok iskolába a Második esély-program révén. Te is részt veszel ebben a programban?
Igen, én is járok a Második esélybe, mert szeretnék én is továbbtanulni, hátha mégis akadna rá példa, hogy járjak munkába, vállaljak olyan munkát, amit szeretnék. Tovább szeretnék tanulni, hogy kicsit fejlődjek. Igaz, hogy most már gyerekek is vannak, meg minden, de semmi se késő, hogyha van akaratunk.
Szeretném, hogy a gyerekeim is lássák azt, hogy én is voltam tanulva, s tudjam megtanítani nekik is ugyanazt, amit én is tanultam. Szeretnék jó példát mutatni. Szeretném, hogy ami nekünk nem volt meg, nekik legyen meg.
Szerinted a gyerekeid ilyen szempontból jobb helyzetben vannak? Több lehetőségük van felzárkózni, befejezni az iskolát vagy akár egyetemre is menni?
Hát, persze, nagyon sok lehetőségük van. Ahhoz képest, ahogy mi éltünk, az ő életükben nagyon sok változás van. Megvan a lehetőség, hogy továbbvigyük őket, hogy tovább engedjük őket iskolába és álljunk melléjük.
Igazság szerint mi nagyon rossz és nehéz körülmények között voltunk, és most, ahogy növeljük a gyerekeinket, nem szeretnénk, hogy ők is abban nőjenek fel, amiben mi.
Szeretnénk, hogy kicsit fejlődjenek, szeretnénk megadni nekik azt, hogy ne szenvedjenek semmiben hiányt, kapjanak meg mindent, amit mi akkor nem.
Gyermekkoromban Csíkszentgyörgyön éltünk a szüleimmel. Most még valamennyire felvesznek napszámba ide-oda, de akkoriban nem vettek fel. Bárhova elmentek, küldték el őket, mert nagyon lenézték a cigányt.
Édesapám kötött kast (kosarat, szerk. megj.), seprűt, s édesanyám vitte, a faluban adta el – ebből éltünk, enélkül igazság szerint nem lett volna, amit együnk.
Nem tudtak még iskolába se jártatni, mert költözködtünk ide meg oda is. Egyik faluból mentünk a másik faluba, próbálgattuk a lehetőségeket, hogy hátha jobb lenne valahol, de sehol nem alkalmazták a szüleinket, se itt, se ott nem nagyon fogadtak sehova minket.
Szerinted történt változás abban, ahogy a többségiek, a nem romák viszonyulnak a romákhoz? Vagy még mindig megtalálható az a fajta előítélet?
TŰZPRÓBA
Márkos Tamás fotóriporter Tűzpróba című, roma sorsokat és életképeket bemutató fotósorozatát 2021. december 10. és 2022. január 15. között a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban is kiállították. A sorozat most olyan interjúkkal és portrékkal folytatódik, amelyek segítségével betekintést nyerhetünk a csíksomlyói roma közösség elmúlt éveinek megpróbáltatásaiba és változásaiba. A 2021 januárjában bekövetkezett tűzeset és az azt követő időszak ugyanis olyan fontos társadalmi kérdéseket hozott a felszínre, amelyeknek következtetései és megoldásai nélkülözhetetlenek minden erdélyi közösség számára.
Sokat változott attól az időtől mostanáig, mert el voltak édesanyámék is, de így, ahogy most mi vagyunk, tényleg sokkal másabb. Az emberek ismernek minket a tűzeset óta, és most már valamennyire jobban viszonyulnak felénk, mint akkor.
Előfordul most is, hogy néhányan különösködnek (különbnek tartják magukat, szerk. megj.), ha felmegyünk az utca végére, beszólnak közben, de most már nem annyira, mint ahogy régen. Most már sokkal megértőbbek.
A tűzeset óta többen meg is ismertek minket, voltunk ugye az arénában is, s már nem úgy bánnak, ahogy régen bántak, hanem kicsit kedvesebbek velünk, mint a tűzeset előtt.
Ennek ellenére még mindig nehezen tudtok munkát találni, tehát még mindig van egyfajta előítélet ilyen szempontból.
Ha meghallják, hogy romák vagyunk, már nem igazán fogadnak úgy, ahogy kellene. Pedig mi is szeretnénk, hogyha kicsit fejlődnénk, mert a napszámos munkával nem kapunk annyi fizetést, hogy megéljünk egyik hétről a másik hétre.
Szeretnénk mi is jó munkahelyet, ahol normális körülmények között vagyunk, normális fizetéssel, hogy egyik hónapról a másikra tudjunk élni. Ha elmegyünk egy munkahelyre, visszautasítanak, általában elküldenek máshová.
