Bögözi baleset: nagy a kár, súlyos a sérülés

A hétfő délután Bögöz kijáratánál történt balesetben két személy megsérült, állapotukról a bögözi önkéntes tűzoltóktól és a Hargita megyei mentőszolgálattól tudtunk meg többet.

A helyszínről készült fényképek súlyos balesetről árulkodnak, amelyben a két haszongépjármű frontálisan ütközött, valószínűleg nem elhanyagolható sebességgel, ugyanis előzés közben történt a baj.

Szilágyi Sándor, a bögözi tűzoltócsapat tagja elmondta, milyen látvány várta őket a helyszínen. Az úton maradt roncsból feszítő-vágó felszereléssel kellett a súlyosabban sérült sofőrt kimenteni. Lábtöréssel, szakadt ruhával és nyílt sebekkel találták őt a tűzoltók, a másik sofőrnek a térdkalácsán volt szemmel látható sérülés. Mindkét sofőr magánál volt a beavatkozás ideje alatt, azonnal kórházba szállították őket. Úgy tudják, hosszas műtéten esett át egyikük.

További részleteket

Dr. Domokos Iván, a Hargita megyei mentőszolgálat orvosigazgatója árult el. Tudomása szerint mind a ketten be voltak szorulva, ez frontális ütközéseknél gyakori, akárcsak az alsó végtagok sérülése.

A balesetet okozó 38 éves udvarhelyi sofőrnek a jobb oldalán mindkét lábszárcsont, a bal combcsontja és a szegycsontja is eltörött, de a tüdőket szerencsére nem érte életveszélyes sérülés. Az enyhébben sérült 28 éves felsőboldogfalvi sofőrnek a bal térde törött el az ütközés következtében.

Mindkét sérült műtéten esett át, az udvarhelyi ortopédián fekszenek, állapotuk stabil.