Bírsággal is megúszhatják az adócsalók

Döntő házként fogadta el a képviselőház kedden azt a tervezetet, amely értelmében 100.000 eurónál kisebb összegű adócsalás bírsággal is büntethető, amennyiben a teljes kár megtérül, írja az Agerpres.

A tervezetet 195 képviselő támogatta szavazatával, 72 ellene szavazott, 19-en tartózkodtak. Az USR máris bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon készül megtámadni a jogszabályt. Stelian Ion képviselő a törvény elfogadása után úgy nyilatkozott: a jogszabály az adócsalóknak kedvez, akik így megússzák anélkül, hogy büntetett előéletűek lennének.

A törvényt eredetileg 2018. december 19-én fogadta el a képviselőház, de akkor alkotmányossági kifogást nyújtott be ellene a PNL, a PMP és az USR, amelynek helyt is adtak a bírák.

Ezt követően a képviselőház újból megfontolta a tervezetet, és elfogadott néhány módosítást, többek közt azt, hogy bizonyos esetekben az adócsalásért járó büntetésként pénzbírság is kiróható börtönbüntetés helyett.

Egy másik rendelkezés szerint egyáltalán nem szabnak ki büntetést adócsalás miatt, ha az érintett a nyomozás során vagy az ügy bírósági szakaszában – a jogerős ítélet kimondásáig – megtéríti az okozott kárt, kiegészítve az összeg további 20 százalékával.

Az alsóház volt a döntő fórum ebben a kérdésben.