Bindea: megbukott a városvezetés, de náluk a labda

Megbuktak a Szabad Emberek, de lemondásuk a jelenlegi politikai környezetben többet ártana, mint használna, ezért a város érdekében vállalniuk kell a vezetői felelősséget az MPP szerint. 

Bindea Dániel, a párt egyetlen udvarhelyi önkormányzati képviselője megkeresésünkre reagált arra, hogy múlt héten egyszerre lemondott az alpolgármester és a városmenedzser, majd a tanácsban többséggel rendelkező Szabad Emberek Pártja közös lemondásra hívta fel az általa addig támogatott Gálfi Árpád polgármestert.

archív fotó, uh.ro

Őszintén szólva meglepett, váratlanul ért az alpolgármester és a városmenedzser lemondása. Mivel havonta csupán egyszer-kétszer találkoztam velük, nekem nem tűnt fel ez a mély emberi és szakmai válság, ami a városvezető és közöttük kialakult. Miután márciusban a polgármester úr egy – rendhagyó, időközi – belső minősítés után újra bizalmat kapott, úgy gondoltam, hogy a csapat belső protokolluma szerint, ha akadnak is problémás helyzetek, összezárnak a vezetők, hiszen ez a választópolgárok, Székelyudvarhely és nem utolsó sorban a választott vezetők érdeke” – így reagált Bindea Dániel az alpolgármester és a városmenedzser szimultán lemondására.

Az MPP képviselője egyébként jelen volt azon a sajtótájékoztatón, ahol a bejelentés elhangzott. Elmondta: nem erre számított, úgy gondolta, hogy az érintettek a városi szóbeszédekre fognak reagálni, illetve a készülő tanácsüléssel kapcsolatos tájékoztató hangzik el (az azonnali tanácsülést, amit egy hete emlegettek a városházán, végül május 12-ére hívták össze – szerk.).

Mindenki mondjon le?

Amennyiben valóban nem tudnak együtt dolgozni, nem tudnak együttműködni egymással, úgy mindenképpen megfontolandó a testület feloszlatása, a polgármester lemondása. Én úgy gondolom, hogy politikailag és talán emberileg is megbuktak, és ezt a fajta bukást kis eséllyel lehet helyrehozni, ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről” – válaszolt arra a kérdésre, hogy ezek után szükséges-e a polgármester lemondása, a testülettel együtt vagy külön.

Bindea megjegyezte, hogy az MPP már 2019-ben felismerte Gálfi Árpád polgármester alkalmatlanságát, ezért váltották le – egyesek szerint puccsal – az elnöki posztról. A 2020-as választással kapcsolatban hozzátette: „Az MPP már a választási kampány előtt jelezte, hogy Udvarhelynek nem Gálfi polgármester úr jelenti a jövőt. Az első lemondási hullám után felszólítottam polgármester urat a lemondásra, a véleményem azóta nem változott vele kapcsolatban”.

Ennek ellenére úgy véli, hogy egy előrehozott választás nehéz feladat elé állítaná a politikai alakulatokat és Udvarhely lakosságát is. Ugyanakkor az önkormányzat és a hivatal működését megzavarná, a projektek határidőre történő befejezését is akadályozná egy időközi választás.Tehát egy ilyen nagyságrendű politikai, közéleti válság kiszámíthatatlan mértékben befolyásolná a város működését, arról nem is beszélve, hogy bizonyára forrásoktól is elesne Udvarhely” – fogalmazott Bindea, aki sajnálja, hogy ilyen kilátástalan helyzetbe került a város.

Akkor mi legyen?

Székelyudvarhely polgárai a POL-nak szavaztak bizalmat, ők vannak többségben, a döntés az ő kezükben van. A város érdeke az lenne, hogy – amennyiben önszántukból nem mondanak le a pozíciójukról, a város vezetéséről – ezeket a szakmailag és politikailag terhelt helyzeteket házon belül oldják meg, szorítsák össze a fogukat, és a közérdek legyen az első számukra még akkor is, ha feloldhatatlan tűnő viszályok ütik fel a fejüket a vezetők között – vetette fel az egyetlen, szerinte járható utat. 

Bár az RMDSZ-nek több képviselője van a tanácsban, Bindea szerint ugyanolyan súlytalan ebben a helyzetben, mint az MPP, hiába jelölne az ellenzék alpolgármestert. „A POL-nak kellene jelölnie, a labda ott van náluk, a választók odaadták nekik – hogy András Lehel példájával éljek. Valaki a csapatból álljon fel s vigyék tovább!”.

Az MPP megmondta

Kedd délután az MPP városi szervezete hasonló hangvételű és tartalmú közleményt küldött szerkesztőségünknek.

Az elnökség is felemlegeti szakításukat Gálfival, a Bindea által elmondottakat annyival kiegészítve, hogy: „Igen, nagy hibát követtünk el, amikor őt támogattuk, tisztséghez segítettük (…) Az emberek, a város akkor még nem értette és érezte a kialakult helyzet okát, mibenlétét, ennek és tévedésének az árát a Magyar Polgári Párt keményen meg is fizette” –  utalnak minden bizonnyal a 2020-as választási eredményekre.

Jobb később megérteni, mint soha, írják, azt viszont „csalárd hozzáállásnak” tartják a POL részéről, hogy úgy tesznek, mintha „derült égből villámcsapás” érte volna őket. Remélik, hogy a saját kárukból majd tanulnak a POL-osok, csak az a bajuk ezzel, hogy mindeközben „a város további négy évet sínylődött, vergődik s Isten tudja, a keletkező károk valaha még helyrehozhatók-e”.

Szerintük is az lenne a tisztességes lépés, ha mindannyian, élen a polgármesterrel, sürgősen távoznának a közéletből, ám erre nem nyílik most alkalom. Így nem marad más választásuk a Szabad Embereknek, minthogy vállalják a felelősséget és tegyenek azért, amit ígértek a székelyudvarhelyieknek.A helyzet rendkívül súlyos, melyet Önöknek kell kezelni, megoldást találni. Ha már odáig legalább eljutottak, hogy nevén nevezték a gyermeket”, és nem „személyes okokra”, vagy az alulbecsült munkamennyiségre hivatkozva távoznak, mint ahogy tették többen is közülük – olvasható a közleményben, amelyet Mike Levente városi elnök küldött.