Beszállt az MPP is a költségvetési vitába

Csatlakoznak koalíciós társukhoz, a Néppárthoz, de vannak még ötleteik.
Archív felvétel.

A februári tanácsülésre előterjesztett városi költségvetés-tervezettel kapcsolatosan a Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete több kiegészítést, illetve módosító javaslatot is megfogalmazott a polgármesteri hivatal figyelmébe. A fejezetekre bontott, pontszerű listát közleményben juttatta el szerkesztőségünkhöz február 18-án, kedden.

A Mike Levente helyi tanácsos, pártelnök által aláírt levélben az MPP az alábbi városfejlesztési prioritásokat nevezte meg „fontosnak és szükségesnek” a 2020-as esztendőben.

Közlekedési infrastruktúra

Sportlétesítmények

Oktatási infrastruktúra

Közszállítás

Pályázatok

Egyéb

A Magyar Polgári Párt ugyanakkor támogat minden olyan javaslatot, „ami a város fejlődését szolgálja”, így az Erdélyi Magyar Néppárt által megfogalmazott javaslatokat is az Erdélyi Magyar Szövetség jegyében, és úgy vélik, ezentúl „egységes politikai szereplőként, közösen és együttes formában kell megnyilvánuljon” – olvasható még a közleményben.