Berkeczi Zsolt, fotó: GÁL ELŐD
Rég jártam az inkubátorházban utoljára, utoljára talán akkor, amikor Szakács-Paál István, Szinusz – Székelyudvarhely jelenlegi polgármestere vezette azt. Most, 2025 januárjában meglepően konstatálom, hogy ennyi idő után is minden a régi. Na jó, talán van különbség, mert most nem csattog a labda a Hargita Business Center előtti teqball-asztalon. Berkeczi Zsolt, az inkubátorház jelenlegi vezetője kevésbé használja, mint elődje, mondja mosolyogva és hozzáteszi: talán majd a fiai.
Zsolt lassan négy hónapja vette át Szinusz pozícióját, ideiglenesen. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megpályázza-e az áprilisi versenyvizsgán, hogy véglegesen is ő vezesse a HBC-t. Jobban mondva erre is kíváncsiak voltunk, mint ahogy arra is, mi hajtja, milyen előre nem látott nehézségekbe ütközött, hogy bírja a rivaldafényt, és egyáltalán milyen változásokat kíván eszközölni az inkubátorház jövőjében.
Mi volt a személyes motivációd, hogy betöltsd ezt a szerepet?
Nem szeretem hangsúlyozni, de ez most egy ideiglenes kinevezés, ami gyakorlatilag hat hónapra szól. Erre Szinusztól kaptam meg a felkérést és a bizalmat, hogy ezt én tudnám csinálni, tudnám folytatni azt, amit elkezdtünk. Sőt, fontos is lenne, hogy olyan valaki folytassa, aki egyrészt átlátja, érti, hogy mi történik itt, és aki motivált abban, hogy ez továbbra is működjön.
Hét év alatt ezt többnyire közösen építettük fel. Nyilván kellett a Szinusz kapcsolatrendszere és lendülete ahhoz, hogy a nullából elinduljunk, és hogy legyen egy felfelé vezető íve az inkubátorház működésének és renoméjának, de azért projektötletekkel én is előálltam. És én voltam az, aki a kulisszák mögött szervezte is ezeket, úgyhogy tényleg ismerem a programjainkat. Ennek fényében a folytonosság nem szakadt meg Szinusz távozásával és reméljük, hogy nem fog azzal sem, hogy áprilisban a terveink szerint lesz majd egy versenyvizsga erre az állásra.
Indulsz rajta?
Mindenképp, azért maradtam itt. Egy kihívás lesz, de az a célom, hogy folytassam itt a munkát.
Ez a néhány hónap inkább eltántorít, vagy bátorít erre?
Hát alapvetően, ha belevágok valamibe, nem szeretem félbehagyni. Vezetői ambícióim eddig is voltak. Biztosan, te is tudsz az MCC-s kitérőmről, ahová gyakorlatilag azért jelentkeztem központvezetőnek, mert szerettem volna kipróbálni magam ebben is. Félretéve azt, hogy az MCC mit képvisel. Én az eszközt láttam a szervezetben, hogy a középiskolás diákok ezáltal kaphatnak valamit. Úgy gondolom, hogy alapvetően sok dolgot nem lehet kikerülni. Van a történelemnek egy folyása, nem én leszek feltétlenül, aki ezt meg tudja akadályozni, és tényleg úgy voltam vele, hogy ha már van infrastruktúra, és költségvetés mellé rendelve, akkor azt használja ki valaki, akinek van kapcsolatrendszere, és nem csak a fizetését akarja kivenni belőle.
Beláttam, hogy én ehhez kicsi vagyok. Teljesen másként alakult az élet, ott nem jöttek be a számításaim és végül itt kaptam meg a lehetőséget, abban, hogy felnőjek, mint vezető, aminek különösen örülök. Döntést kellett hoznom, hogy én ezt akarom-e itt vinni, mert menetközben tapasztaltam meg azt is, hogy nem lehet azért egy fenékkel két lovat megülni. Úgyhogy én tényleg örömmel vállaltam ezt el és nagyon szívesen fogom folytatni. Bízom benne, hogy áprilisban sikeresen vizsgázom majd.
Mi változott a munkakörödben, milyen nehézségekkel találkoztál, amivel esetleg korábban nem számoltál?
Nagyobb lett a homokozó. Eddig voltak kis projektjeim, amiben volt felelősségem, ezeket igyekeztem maximálisan teljesíteni, de most sokkal nagyobb lett a felelősség akár pénzügyi, akár a humánerőforrással kapcsolatos kérdésekben.
A munkahelyi légkört, csapatszellemet vagy úgy egyáltalán a csapatot – nem is tudom, minek nevezzem – egyben kell tartani. Ez egy olyan kihívást jelent, amivel nem számoltam. Alapvetően nem féltem korábban sem beleállni semmilyen vitába, de úgy szálltam ki belőlük, hogy én ezt négyszemközt lezárom, vezetőként ezt teljesen másként kell csinálni és egyáltalán tekinteni a csapatra. Teljesen mások a célok, teljesen más a fókusz, és ez azért okozott kihívást emberileg is nekem. Gyakorlatilag elindultam egy vezetővé válás útján, és most ezen haladok, ami nehéz.
Emellett még jönnek azok a kérdések, amiben egyértelműen döntést kell hozni, operatívan. Vannak dolgok, amiket megörököltem úgymond, azokat vinni kell, de ott is folyamatosan változók vannak, és nekem már olyan döntéseket is meg kell hozni, ami hatással lesz az inkubátorházra pénzügyi, meg más szempontból is. Ezeknek a terhe azért nyom.
Napi szinten az változott, hogy sokkal több emberrel találkozom, sokkal több olyan dolgot csinálok, amit eddig Szinusz csinált. A kapcsolattartás, ami eddig kevésbé, most elég sok időmet elviszi. S eggyel kevesebben lettünk, a munka meg nem lett kevesebb, de igyekszünk azért egymás között elosztani. Csiszolódunk.