Építész, vállalkozó és antipolitikus. Sokszor hallottuk már tőle, ezt az országot csak a csoda tartja össze. Megkérdeztük tőle, hogy néz ki a szórványból Székelyföld.
fotó: Gál Előd
Nagy cégek igazgatójaként sofőr vezette autóját, helikopterrel és kisrepülővel közlekedett, annyi ideje nem volt, hogy lecsússzon, telefonálás közben barnult le a sípálya tetején. Képviselőként most már legalább heti egy napja szabad, amit angoltanár feleségével, és Enyeden végzős fiával, Temesváron élő lányával tölthet. Félig kápolnási, félig tősgyökeres nagyszebeni az 51 éves Benedek Zakariás.
„El lehet mondani az álláspontodat úgy, hogy ne sértsd meg a másikat. És ezt mi, Szebenben nagyon megtanultuk” – vallja a szórványmagyar létről.
Politikus létére valósággal elfelejt dicsekedni, a kis jótéteményeit felnagyítani, a nagy hiányosságokat leplezni. Azzal kezdi, mi nincs meg, mit kell még tenni, és ha a sajtósa figyelmezteti, azt is elmondja, mivel büszkélkedhet.
Két és fél éve jutott be udvarhelyszéki színekben a parlamentbe a szórványmagyarság képviselőjeként. Megkérdeztük, mit sikerült intéznie, milyennek látja friss képviselőként a román parlamenti munkát, a magánszférából érkezettként a közéletet, és szórványmagyarságból jövő építészként Udvarhelyszéket.
Szebeniként hogyan látta két és fél éve Udvarhelyszéket, Székelyudvarhelyt és hogyan látja most?
Ami tetszik nekem, hogy fejlődésben van. A községek aszfaltoznak, csatornáznak, minden polgármester fejleszteni akar, a PNDL programba mindegyikük tett le pályázatot. Szebeniként a nagy infrastrukturális fejlesztéseket hiányolom.
Udvarhelyszék lassan leblokkol, ha nem lesz terelőútja. Sokkal több energiát kellene fordítani arra, hogy ezt kiharcoljuk. Be akarok nyújtani egy olyan törvénytervezetet, hogy minden municípiumnak 2030-ig kötelező módon legyen terelőútja. Hátha át fog menni. De addig is többet kell érte harcolni. Mert, ha meglenne a terelőút, megkönnyítené a nyersanyag ideszállítását, a késztermék elvitelét, és akkor egy ipari parknak is lenne értelme.
Hogyan fogadták az udvarhelyszékiek az ön beejtőernyőztetését, ahogy a rossz nyelvek mondták?
Gyanakodtak először, és ez normális, hogy nem egy udvarhelyszéki ember foglalta el ezt a pozíciót. Persze, hogy voltak elégedetlenségek, még most is biztos vannak, és most is sokan gondolják úgy, hogy nem így kellett volna.
Kik az ellenzők?
Nem az, hogy ellenzik, az ő szempontjukból én is igazat adok nekik, mert egy idevalósi jobban ismeri a helyi állapotokat, jobban tudja, mire van szükség. Voltak ilyenek, de voltak, akik nagyon nyíltan fogadtak, és nem egy olyan volt, aki azt mondta, lehet, hogy előny is a bejuttatásom. Mert a román nyelvet ismerem, vannak a bukaresti minisztériumokban ismerőseim, és amit tudtam, abban segítettem eddig is, és ezután is fogok.
A terelőutat említette fejlődési lehetőségként, az kin vagy min múlik?
Az udvarhelyi városháza megtett bizonyos lépéseket, van egy nyomvonal, letettek egy hatástanulmányt a minisztériumhoz, mi most próbáljuk azt továbblökdösni. Egy kormányhatározat szerint öt városnak kell terelőutat építeni: Szeben, Marosvásárhely, Szászrégen, Szászváros és Medgyes. Szebennek megvan, Szászvárosnak már nincs rá szüksége az autópálya miatt, Medgyesen az idén neki kellett volna fogjanak, Marosvásárhelyen dolgoznak, Szászrégenben még nem fogtak neki a munkálatoknak. Azt kellene megpróbálni, hogy Szászváros helyére kerüljön be Udvarhely.
Miért van az, hogy arrafele működnek a dolgok, itt meg nem?
Egyrészt ott nagyobb volt a lobbi, ami törvényesen nem létezhet, de tény, hogy általában ezek a kérdések akkor oldódtak meg, amikor a városvezetés, illetve a megyei önkormányzat egy politikai hullámhosszon volt a kormánypárttal.
Másrészt az itteni üzletemberek nem kellene minimálbéren tartsák az alkalmazottakat, mert ugyanazt a terméket ugyanazon az áron adják el, mint Szebenben, ahol már nincs minimálbér. Ha olyan költséges a termék előállítása, lehet, hogy a technológián kellene változtatni.
A lényeg, hogy ha nincs személyes fejlődés, akkor nincs közösségi fejlődés sem. Mert, ha nem tud megvenni, legalább kölcsönből egy lakást az alkalmazott, akkor az építőipar sem fejlődik. Ha megnőne a bér, vehetnének fel kölcsönt, több fiatal maradna itthon. Ha megnézzük, sajnos nagyon sok fiatal elmegy Udvarhelyről egyetemre, és ott maradnak a nagyvárosokban. Inkább bevállalják, hogy fizetik a bért, mert azzal együtt is jobban élnek. Általában azok jönnek haza, akiknek van a szüleinek egy kis biznisze.
Itt is sok biztató jel van, fiatalok szervezkednek és indítanak kisvállalkozásokat. De ezek a mikrovállalkozások akkor működnének igazán jól, ha lennének nagyvállalkozások is, átütő erejű nagyberuházások is, amik mentén léteznének.
Szeben 2000-ben nem volt sehol, egy szürke város volt. Nem azért, hogy Johannisnak szobrot emeljek, de nagyon jól ki tudta használni a helyzetét, kivitték Németországba, kitaníttatták, majd létrehoztak egy ipari parkot, amelyet megtöltöttek német és osztrák cégekkel. A munkanélkülieket felvették, kaptak fizetést, beindult a lakásépítés, beindult egy folyamat, ami 2000-ben kezdődött, és az első eredmények 2006-7-ben kezdtek látszani.
Azóta is épülnek a gyárak, most is négy vagy öt épül, az összes szebeni mérnökszakos egyetemista másodévtől kezdve alkalmazva van, már Brassóból hoznak diákokat, beindult a duális képzés a magánszféra és az egyetemek, középiskolák között. Itt is ez kellene, hogy legyen. Itt esetleg magyar cégekkel.
Mert rendben van, hogy Magyarország most ad pénzt, és óvodák épülnek, de ez egy bizonyos ideig fog működni. Az kellene, hogy komoly magyar cégek, illetve leányvállalataik Szászsebes helyett Udvarhelyen építkezzenek, és a termelést kellene megerősíteni, mert az udvarhelyiek inkább turizmusban, szolgáltatásokban, kereskedelemben utaznak, mint termelésben.
Jobban össze kellene tartania az udvarhelyszéki önkormányzatoknak is, például a csatornázás és vízhálózat fenntartásával és fejlesztésével. Jó, hogy most a Harvíz Rt.-be belépett Udvarhely is, de a Harvíz mostani pályázatainak Udvarhely nem részese. A már lejárt POS Mediu 1 programból 60-70 millió lejt kapott csatornázásra a Harvíz, amelyből Felcsíkon és Alcsíkon dolgoztak. Most a kettes következik, de Udvarhely még abban sem lesz benne, csak a csíki térségek. Ilyen szempontból is jó lenne az udvarhelyszéki önkormányzatoknak közösen kitalálniuk valamit. Szerintem ilyen szempontból kellene fejlődni.
Építészmérnökként, a vállalkozói szférából érkezik, miért kezdett politizálni, amikor volt egy rendes munkája?
Rendes, becsületes ugye? – nevet. Szokva vagyok a szidalmazásokkal, mert az építészekre is sok mindent rámondanak.
Én a politikában a kezdetektől benne voltam, csak nem abból éltem.
Én azt gondolom, hogy a magánszférában szerzett tapasztalataimat fel kell használni a köz érdekében, építészként szerződésben voltam velük, ezért engem ismert a megyei tanácselnök, a polgármester, és amikor el kellett intézni valamit például a tanügyben, azzal én foglalkoztam mindig.
1990-ben temesvári egyetemistaként iratkoztam be az RMDSZ-be és a MADISZ-ba, 1992-ben, amikor befejeztem az egyetemet, megválasztottak MADISZ-alelnöknek Szebenbe és az RMDSZ szebeni választmányában 1992 óta vagyok benne. 2005-ben lettem Nagyszeben és környéke RMDSZ-elnöke, azelőtt alelnöke voltam. Kimaradt az elnökségből vagy négy év, mert akkoriban nagyon sok munkám volt, és visszaválasztottak 2014-ben. Nálunk, Szeben megyében úgy van, hogy Nagyselyktől délre a szebeni RMDSZ van, a Nagyselyktől északra pedig a medgyesi, ők adják a megyei elnököt is, mert az északi területen él a megye magyarságának 62 százaléka.
A tanügy, amióta megszülettek a gyerekeim, érzékenyen érintett. A magyar gyerekek csökkenő létszáma nálunk sokkal látványosabb, mint itt, meg kellett oldani, hogy a törvényes létszám alatt is elinduljanak az osztályok. Azt én csináltam.
Komoly igazgatói tisztségekről kellett lemondani a képviselői mandátumért. Megérte?
Az utolsó húsz évben nagy cégeknél voltam igazgató, ezeket a tapasztalatokat tudom felhasználni most.
A Concefa kft. műszaki igazgatója voltam, volt vagy 1500 alkalmazottunk, 14 megyében és Bukarestben dolgoztunk, innen erednek a szállításügyi minisztériumi kapcsolataim. Azután a főleg útépítéssel foglalkozó, német Geiger cég regionális igazgatója lettem, majd a Constructii Rt.-hez igazoltam, ahol ügyvezető igazgató voltam.
A politika teljesen más. Itt is van, amit tanulni, és vannak pillanatok, amikor megéri, meg olyanok, amikor azon gondolkodom, ki az ördög vitt oda.
Mi az, amiért megéri?
Rengeteg emberrel találkozom, és teljesen másképp kezdem szemlélni a világot. Amikor a polgármesterekkel beszélek, az egy bizonyos szint, hogy helyi szinten milyen gondok, bajok vannak. Amikor miniszterekkel beszélsz, az is egy másik szint, látod, hogy az ország hogyan működik. Mondtam már sokszor, hogy csodálkozom azon, hogy egyáltalán működik. A látásmód és az emberi kapcsolatok a pozitívumok.
Konkrét emlékek, amikor azt érezte, hogy jaj de jó, hogy képviselő vagyok?
Nem is olyan régen törvénymódosítással kivettük a normatív költségszámítást, románul standarde de cost elemet a közbeszerzési törvényből.
Annak idején Elena Udrea azt mondta, hogy tízezer kilométer megyei utat javítanak föl. Akkor volt rá valamennyi pénz, azt elosztották tízezerrel, és kijött, hogy mennyibe kell kerülnie egy kilométer megyei útnak. Kiderült, hogy kevés a pénz, ezért csökkentették az elvárt minőséget, kimaradt az útpadka és a sáncok felújítása, csak maga az út maradt.
Ezt a standardot azonban átvették a megyei önkormányzatok és az építészek is, és azóta is, 2011 óta érvényben van. Ezért van az, hogy miután aláírják a szerződést a cégek, kezdődik a vakarózás, hogy nem elég a pénz, a cégek mennek a megyei tanácshoz pénzt kunyerálni. És ezt a standardot most törvénymódosítással kivettük, én győztem meg a kollégákat.
A másik téma a KRESZ, amivel nem hittem volna, hogy ennyi munka van. Sikerült meggyőzni a kollégákat, – a rendőrséget nem sikerült, és nem is fog –, hogy liberalizáljuk a vizsgáztatást, hogy civilek is vizsgáztathassanak.
Amikor érzem, hogy én indítottam el valamit, és van, vagy remélem, hogy lesz eredménye a munkámnak.
Melyek azok a pillanatok, amikor úgy érzi, hogy az ördög küldte ide?
Ezek a cirkuszok, amiket az USR-sek is folytatnak, hogy kikiáltanak minden képviselőt „penális”-nak, kiállnak azokban a trikókban, és mondják, hogy minden képviselő lop.
Én nem érzem magam annak, ha valaki be tudja bizonyítani, hogy loptam, akkor vállalom érte a felelősséget, de addig ne vegyenek egy kalap alá ott mindenkivel. Helye van a vitának, a véleménykülönbségnek, de be kell tartani a viselkedési szabályokat, és nem füttyögtetni, kiabálni, mert az ország parlamentjében, és nem egy bodegában vagyunk.
A vállalkozói szférából érkezve hogyan látja a közéletet?
Ha nem változik, és nem változtatnak a minisztériumokban, akkor ez az ország nem fog tudni működni. Mindenki a minisztereket szidja, mert ők vannak a piramis csúcsán, de a piramisba mélyen be kellene nyúlni, és azoktól az embertömegektől, akik csak várják a nyugdíjt, és nem csinálnak semmit, azoktól meg kéne szabadulni. A személyzet 20-30 százalékát bátran le lehetne építeni.
A magánszférában nincs nyolcórás program, ha valamit el kell érni, akkor nincs mese, azt el kell érni. Emlékszem, árajánlatokat kellett készíteni, és minden beszállítótól késve érkeztek az ők árajánlatai, ilyenkor éjszakára is bent tartottam a munkatársakat, mert másnap le kellett adni az árajánlatot, s ha nincs árajánlat, nincs munka sem. Tehát a ritmus teljesen más.
Ez a gondolkodásmód, hogy hagyjad, mert holnap is meg lehet oldani, engem kiakaszt. Bemész, és ránéznek egy átiratra, tudnák véleményezni egyből, de nem, tartják 30 napig. A 29. napon visszaküldik, hogy hiányzik egy dokumentum, és megint várnak 30 napot, amíg válaszolnak. Na, ezek engem megölnek.
Na de nem leépítés történt, hanem megemelték a fizetésüket.
Azzal nincs baj, mert még így sem értük el a környező országok szintjét. Csak a leépítésnek neki kellene fogni.
A leépítés eközben a tanügyet, egészségügyet folyamatosan érinti. A dada néniket, a kisegítő személyzetet a szülők fizetik. Az egészségügyben kevesen vannak, míg a nővér írja a papírokat, a beteg esik le az ágyról.
Nálunk, Szebenben ilyen dolgokról, hogy a szülők fizetik a takarítót, nem tudok. Az egészségügyi személyzet nálunk is kevés, egyrészt a kivándorlás miatt, másrészt az idősebb generáció miatt, amely nem engedi a fiatalokat fejlődni, konkrétan hazaviszik a műtő kulcsát.
Azon is kellene dolgozni, hogyha már megkapták a fizetésemelést a hivatali közalkalmazottak, teljesítményt is nyújtsanak. Ne többet dolgozzanak, csak jobban. Sajnos a fizetésemelés mögött nem látszik a minőségi szolgáltatás, ugyanolyan csúful néznek az emberre, ha valamit el akar intézni, mint korábban.
A minőségi szolgáltatás kellene, hogy látszódjon a fizetésemelések után. A polgármesteri hivatalok, intézmények kellene kérjék a minőségi fejlődést. Vannak kritériumrendszerek, de nem tartják be őket.
A magánszférában, ha nem végzed a munkát, harmadik figyelmeztetésre kitesznek. Nem számít, hogy kinek vagy a sógora.
A leépítésnek most kellene megtörténnie, amikor munkaerőhiány van a magánszférában, és a leépített emberek találhatnának munkát. A kereslet-kínálat találkozna. Nem kellene várni még két évet, hogy beüssön a krach. Ha a magánszférában nem lesz munkahely, akkor a leépítéssel csak az államot terheljük.
Beszéljünk arról, hogy két és fél év alatt mit tervezett megvalósítani, és mit sikerült. Tudnánk-e készíteni egy leltárt?
Ami nem sikerült – egyelőre –, az a szentléleki és a keresztúri országúti körforgalmak megépítése, mert nagyon lassan halad a papírmunka, a tulajdonviszonyok gondja elintéződött, nagyon kevés pénzt adnak az utak karbantartására Bizonyos összegek el voltak különítve, de nem erre költődtek el, mert nem volt névlegesen regisztrálva, jövőre névlegesen be kell vinnünk a költségvetésbe.
A polgármesteri hivatal megtette a dolgát, amit az országos útügy kért, most rajtuk a sor, hogy lépjenek, őket kell egy kicsit „rúgdosni”. Ami ezen ügyek alapján körvonalazódott számomra a két és fél év alatt, hogy többéves költségvetést kell előirányozni mind az utak, mind a vasutak esetében az ilyen fejlesztési és karbantartási célokra, ez már folyamatban van.
Ami célom volt, hogy az infrastruktúra rendbetételének ritmusát kicsit felgyorsítsam, de nehéz. Felszólaltam néhányszor a parlamentben ez ügyben, közbenjártam, de minden a megszokott medrében folyik. Ez kicsit idegesít.
Nekünk, székelyföldieknek időnként az az érzésünk, hogy a mi térségünk hátrányt szenved az infrastrukturális fejlesztések terén. Mi a véleménye erről?
Én nem látom így. Vannak más régiók, ahol nagyobb gazdaság összpontosul, jobb az infrastruktúra. Gondolok itt azokra a városokra, amelyek jobban fejlődnek, Kolozsvár, Temesvár, Arad.
Ezek nagy városok, de vannak kisvárosok is, mint például Szászsebes, amelyeknek jobb lehetőségei vannak, mint nekünk.
Szászsebesben 2000 óta nincs munkanélküli. Emlékszem, amikor a Kronospan építette a gyárat, mi is adtunk árajánlatot. A beruházó azt mondta, fiúk, ti Szeben megyeiek vagytok, ez Fehér megye. Én itteni emberekkel akarok dolgoztatni, mert az itteni vidéket akarom fejleszteni. Nem talált szászsebesi céget, megépíttette a gyár egy részét gyulafehérváriakkal, és amit ők nem tudtak, arra hozott Németországból mérnököket, akikkel felfejlesztette a gyulafehérvári építkezési céget a beruházáshoz megfelelő szintre.
Először csak szászsebesi munkásokat vett fel. Nem számított, mit tudott, az kellett, hogy akarjon dolgozni. Így kezdődött a fejlődés. Utána odakerült a Mercedes gyár, majd egy svájci gépkocsialkatrész-gyár, amit mi építettünk, és akkor már nem is maradt munkaerő a városban. Gyulafehérvárról ingáznak az emberek.
Nem véletlenül történt a beruházás, tudták, hogy ott lesz az autópálya. A fejlesztés egyik fontos eleme a modális szállítás.
Jó, de Szászsebes közelében épül autópálya, Székelyudvarhely közelében pedig egy év nem elég, hogy egy balesetveszélyes útkereszteződésben körforgalmat hozzanak létre. Ez továbbra is azt a képzetet erősíti, hogy hátrányos helyzetben vagyunk másokhoz képest.
Én mégsem látom hátránynak. Én azt látom, hogy többet kellene dolgozni. Minden szinten. A közéleti szereplők szintjén és a magánemberek szintjén is. Nem igaz, hogy mi, politikusok nem csináljuk, de mi is tehetnénk többet. Elég sokrétű a feladatkörünk.
A román képviselők, mivel többen vannak, leosztják egymás között ezeket a feladatokat, ki melyik miniszterrel milyen témában álljon szóba. Mi kevesen vagyunk ugyanazokra a feladatokra.
Néha az az érzésem, hogy nálunk nem is tudják az emberek, akár a közéleti vezetők sem, hogy milyen ügyben hol kell kopogtatni.
Én sokszor mondom, hogy többet kellene Bukarestben kopogtatni, és akkor itt több minden lenne. Székelyföldön az infrastrukturális fejlődést a Hargita megye északi részét átszelő A8-as autópálya hozhatja el, ami, ha komolyan veszik, 5 év alatt elkészülhet.
Ez is az északi részen fog átmenni, és nem mellettünk.
Németországban sincs minden kisváros mellett autópálya.
Most az itteni, udvarhelyszéki településeknek azon kellene gondolkodniuk, hogy tudnak a lehető legjobban az autópályához csatlakozni, mire az megépül. Van öt évük. A nyomvonalat kábé tudjuk, Udvarhelyről a Libánon vagy a Bucsinon keresztül vezet út arra, most el kellene gondolkodni, hogy mit akarunk, és elkezdeni lobbizni, hogy lehessen megvalósítani.
Ugyanez a helyzet a vasúttal is: el kellene gondolkodni, hogy mit tudunk kezdeni az Udvarhely-Segesvár vasúttal, akarunk vele valamit kezdeni, vagy nem, ha igen, mit tudunk kihozni belőle, és elkezdeni lobbizni.
Apropó, vasút. Szó volt róla, szintén az ön sajtótájékoztatóján, hogy kimeszelik az udvarhelyi vonatállomást és felújítják a csíkit. Ebből valami valósult meg? Kimeszelték?
Még nem. A csíki állomáson megemelték a peronokat, az ottani benne van abban a programban, amelynek a keretében 47 állomást újítanak fel, jövőre kerül erre sor az ígéretek szerint. Azt normálisan le kellene bontani úgy, ahogy van, és újat építeni.
Tehát ezt a gondolkodásmódot kellene követni: megépül egy évtizeden belül az A8-as, ahhoz hogyan tudunk kapcsolódni, és ha meglesz a segesvári vasút, akkor vasúton keresztül hogyan tudunk az ország többi részéhez kapcsolódni.
Kinek a feladata, hogy ezen gondolkodjunk?
A miénk, képviselőké is, meg a megyei, városi önkormányzati vezetőké.
És hogy látja, gondolkodnak ezen?
Erre nem válaszolok – nevet.
Jó, akkor térjünk vissza a tervekre és megvalósításokra.
A közbeszerzési törvényből a legalacsonyabb összeg kritériumot kivenni, ezt remélem, hogy tavaszig sikerül megvalósítani. Ez volt egy fő célkitűzésem.
A helyi közigazgatásban a nyelvi küszöb csökkentése 10 százalékra, mert akkor két Szeben megyei, négy Fehér, öt Beszterce-Naszód megyei településen lehetne használni a magyar nyelvet. Ez lélekben, morálisan segítené az embereket, jólesne, ha a program vagy az iroda neve magyarul is ki lenne írva. Mert szórványban, ha a kapun kiléptél, mindenütt román szót hallasz, csak az otthon, a templom és az iskola maradt valóban, ahol magyarul lehet beszélni. Ezt már megpróbáltuk, de visszadobta az államelnök – a szászok sem dicsérik emiatt. Vannak ezek a dolgok, de nem könnyűek.
Az önkéntes törvény?
Már a parlamentben van, a tavaszi idényben várható a megszavazása.
A kézműves törvény?
A módosítási javaslatai megvannak, februárban iktatjuk.
A KRESZ?
A KRESZ-en dolgozunk a parlamentben, a viták valószínűleg februárban indulnak.
A taxis törvény?
Áll, közben valakik az UBER-es törvényt letették, az fog először sorra kerülni, és össze kellene kapcsolni a két témát.
A fiatal orvosok törvénye?
Átment.
Helyi kulturális intézmények állami finanszírozása?Az államelnök elküldte az Alkotmánybíróságnak, még nem jött vissza.
Ipari park?
Be kellene indítani, ehhez kellene a helyi szándék. Lehet, hogy van valami mozgás, csak még nem tudok róla. Nem kell ezzel megvárni a terelőutat. Lépni kell.
Építész szemmel Udvarhely hogy néz ki?
Azt akarja mindenáron, hogy engem innen kiközösítsenek, és ha nem lesz Udvarhelynek terelőútja, ne tudjak átmenni ezen a vidéken? – kacag.
Vannak, akik úgy gondolják, hogy itt minden jól van, minden tökéletes, és ne jöjjön senki kívülről megmondani a tutit. Ez rossz alapállás, mert az ember nem tökéletes, és az sem, amit csinál. Ha tökéletesek vagyunk, azt gondoljuk, nem tudunk fejlődni sem.
Akkor fogalmazzuk át a kérdést: milyen építészeti lehetőségeket lát a városban?
Ha behunyom a szemem, Udvarhely nem a felhőkarcolók városaként jelenik meg, hanem a villanegyedek, kertvárosok városaként. Én szellős városként látom Udvarhelyet, ikerházakkal, kisebb társasházakkal, több zöldövezettel. Nekem az tetszik itt, hogy nagyon sok a gyerek, és az kellene, hogy biztonságban lehessen tudni őket.
Lakónegyedeket lehetne létrehozni a régi ipari területeken, vagy benzinkutakat, amire szükség van.
Egy nagyobb fürdőközpontot is érdemes lehetne kigondolni. Vannak, de kicsik. Vasárnap mentünk az egyikbe, de nem fértünk már be, azt jelenti, hogy igény lenne rá.
Szebenből hogy néz ki a székelyföldi autonómia kérdése?
Én úgy látom, hogy mindenekelőtt kellene egy gazdasági háttér, hogy ne menjenek az emberek külföldre szolgálni, meg tudjanak itt élni. És ha ez megvan, akkor el lehet kezdeni autonómiáról beszélni. Amíg rengeteg ember külföldön él, és nem kap munkát, vagy minimálbérből alig él, amíg nincs infrastruktúra, nincs egy stratégia, addig nem beszélhetünk autonómiáról.
Most, ha megkérdezném, mi legyen az autonómia fővárosa, lenne egy kész válasz? Ezt el kellene már dönteni, nem hiszem, hogy működne, hogy négy fővárosa legyen, egy kulturális, egy gazdasági, egy adminisztratív stb. Azt is el tudom képzelni, hogy építsenek egy új várost erre a célra. A Cekenden repülőtér helyett város lenne. Hogy ne legyen vita. Vagy kigondolni, hogy a meglévő városok közül melyikben lehetne kialakítani a metropolisz övezetet, hozzárendelni az infrastruktúrát, és amikor mindezek megvannak, akkor gondolkodni azon, hogy kikiáltsuk az autonómiát.
De addig kikiálthatjuk az autonómiát, a román állam benyújtaná a számlát, és azt mondaná, hogy gyerekek, mi álljuk az összes infrastruktúrát, áramot, gázt mi adunk, tessék kifizetni. Lenne miből kifizetni? Vagy másnap beletennénk a kalapba az autonómiatörvényt, és visszaadnánk Bukarestnek. Kösz, inkább nem kérjük. Szórványból ez így látszik.
Azzal természetesen egyetértek, hogy sokkal jobban tudna fejlődni egy vidék, ahol helyben döntik el, hogy mit szeretnének. És van egy olyan érzésem, hogy nem a Székelyföld lenne az első olyan része az országnak, ahol autonómia lesz, hanem a fejlettebb nyugati régió, Temesvár, Kolozsvár, Várad, Arad szövetkezik, hogy az uniótól lehívják a pénzt az infrastruktúrára.
Ha ezt megvalósítják, már gazdasági autonómiáról beszélhetünk, és ők nagyon el fognak húzni, mert hamar összeköttetik magukat a magyar autópályákkal. Nekik megvan a nyitási lehetőségük.
A temesváriak azt mondják, nekik 3 óra Bécs és hat Bukarest, inkább mennének oda, mint ide. Erről beszélnek az emberek.