A per bemutatójára készül a Tomcsa Sándor Színház november 26-án, kedden. Franz Kafka azonos című regényét Takács Réka és Bélai Marcel alkalmazta színpadra – írják a színház Facebook-oldalán.
– Josef K.-t, egy bank cégvezetőjét, 30. születésnapjának reggelén váratlanul letartóztatják. A vádat nem ismertetik, K. pedig igyekszik figyelmen kívül hagyni a reggeli eseményeket. Ez persze lehetetlen. A törvényszék mindig és mindenhol utoléri őt. A bizarr, labirintusszerű igazságszolgáltatási rendszerben bolyongó K. útját kizsigerelt és reményvesztett alakok keresztezik, akik érthetetlen módon mind tőle várják helyzetük jobbrafordulását. Minél inkább próbálja tisztázni magát K., annál mélyebbre és mélyebbre hatol az őt vád alá helyező törvényszék átláthatatlan és önkényes rendszerében, mely örvényként húzza magával a mélységbe. A per Josef K. küzdelme a bűntudattal, valamint a szabadság és megváltás keresésének mindenre kiterjedő gyötrelmével – írják a bejegyzésben.
Hozzáteszik, a bemutatóra már nincsenek jegyek, de december 2-án és 6-án is fogják játszani. Kérik a közönséget, hogy érkezzenek pontosan, mivel stúdióelőadásról van szó, ahová nem tudnak későn érkezőket beengedni.
Szereposztás
Josef K.: Jakab Tamás;
Willem, Bertold, Titorelli, Negyedik vádlott: Wagner Áron;
Franz, Felvilágosító, Block, Szerelő, Inas: Esti Norbert;
Felügyelő, Bürstner kisasszony, Első vádlott, Másik lány: Albert Orsolya;
Grubachné, Brünhilde, Lady Fitness: László Kata;
Lány, Irodavezető, Gyáros, Harmadik lány: Pál Attila;
Igazgatóhelyettes, Bírósági szolga, Huld: Tóth Árpád;
Asszony, Vesszőző, Második vádlott, Egyik lány: Nagy Xénia-Abigél;
Titkár, Leni, Harmadik vádlott: Veres Orsolya.
Pap: Barabás Árpád
A dramaturg Takács Réka, a látványtervező Hatházi Rebeka. Bocsárdi Magor a zeneszerző, Dániel Helga az ügyelő. A fényekért Balázsi Bence, a hangért pedig Molnár László-Tibor felel. A rendező pedig Bélai Marcel.