Belgium pirosat mutatott Hargita megyének

Belgium frissítette a vörös zónának számító régiók listáját, több román megyét felvéve ezek közé, így Hargita megyét is. Ez azt jelenti, hogy az országba való beutazáskor a vörös zónákból érkezőknek kötelező 14 napra karanténba vonulni és a koronavírus kimutatására alkalmas PCR tesztet készíttetni a belga hatóságokkal – tájékoztat a külügyminisztérium. Az új intézkedések augusztus 1-jétől léptek érvénybe.

Vörös zónának a következő romániai régiókat minősítették: az ország központi részét (Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros, Szeben), a dél-keleti (Brăila, Buzău, Konstanca, Galac, Tulcea, Vrancea), a dél-munténiai (Argeș, Călărași, Dâmbovița, Giurgiu, Ialomița, Prahova, Teleorman), illetve a dél-nyugati olténiai régiót (Dolj, Gorj, Mehedinți, Olt, Vâlcea). Románia többi megyéje továbbra is narancssárga övezetnek számít. A külügyminisztérium emlékeztet, hogy a narancssárga övezetbe tartozó régiókból belépő személyeknek a belga hatóságok ajánlják egészségügyi állapotuk ellenőrzését, és orvoshoz fordulni bármely a COVID-19 fertőzésre jellemző tünet esetén.

A külügyminisztérium azt is hangsúlyozza, hogy augusztus 1-jei hatállyal a Belgiumba belépő minden személynek ki kell töltenie egy űrlapot, amely ide kattintva elérhető. Ez alól kivételt képeznek azok a személyek, akik nem légi vagy tengeri útvonalon lépnek az országba, és legfeljebb 48 órán keresztül tartózkodnak Belgiumban (ideértve az átutazási célokat is).

A külügyminisztérium az új intézkedések végrehajtásával kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében a brüsszeli román nagykövetséggel tárgyal. Tőlük kérhetnek konzuli segítséget a román állampolgárok is a 0032 (0)2 347 5338-as, a 0032 (0)2 345 0040-es és a 0032 (0)2 344 1658-as telefonszámok valamelyikén.

A Külügyminisztérium szintén javasolja a weboldalak megkeresését: www.mae.ro/node/51902, bruxelles.mae.ro/, www.mae.ro/ şi diplomatie.belgium.be/en.

Számos más európai ország

sem fogadja a román turistákat, feltételeket szab az országba való belépéshez és utazási korlátozásokat ír elő. Hogy egy picit szemlézünk, a román külügyminisztérium honlapjának segítségével utánanéztünk a lehetőségeknek, kötelezettségeknek, minden országnál linkeljük a rájuk vonatkozó szabályokat.

Vörös zónának nyilvánították Romániát a cseh hatóságok is, így augusztus 3-ától a Romániából Csehországba utazó személyeknek saját költségen koronavírustesztet kell végeztetniük – közölte a román külügy. A Romániából érkezőknek nem kell beszámolniuk utazásuk céljáról (szemben más, szintén vörös zónának minősülő országokkal), de Csehországba lépve azonnal be kell jelenteniük magukat annál a közegészségügyi igazgatóságnál, amelyhez a szálláshelyük tartozik, és fel kell mutatniuk a koronavírus-teszt eredményét. Itt tájékozódhatsz alaposabban.

Július 24-től Olaszország kötelező 14 napos karantént vezetett be a román állampolgárok és a Romániából érkezők számára. Az intézkedés nem érvényes a szállítási cégek alkalmazottjaira. Megengedett például a repülőtéri tranzit, feltéve, ha az utas nem hagyja el a repülőteret. Hogy bemehetsz-e, és mi a helyzet a tranzittal, itt tájékozódj.

Norvégia, Finnország, Málta és Litvánia lezárták a határokat a román állampolgárok előtt, míg Észtország, Lettország, Szlovénia és Szlovákia csak akkor fogadja el a román állampolgárok beutazását, ha karanténba vagy elszigeteltségbe kerülnek 14 napig.

Dániában új intézkedések léptek életbe augusztus 1-jén, ezek szerint azok, akik Romániából származnak csak indokolt esetben tudnak az országba utazni. A dán hatóságok által összeállított lista szerint: ha ott dolgozol, tanulsz, üzleti találkozón veszel részt, dán lakhellyel rendelkező személy rokona vagy, esetleg gyámja, folytatnod kell az ott elkezdett gyógykezelést, temetésre kell menned. Persze, mindhez igazoló iratok kellenek. A jelenleg érvényes szabályokat, lehetséges beutazási indokokat, és ezekhez kellő dokumentumokról itt olvashatsz.

Az Egyesült Királyság 14 napos önelszigetelési rendszert vezetett be azoknak a románoknak, akik július 10-e után át akarják lépni a határt. Kattints és nézd meg az érvényes szabályokat. Az ír hatóságok kötelezővé tették az Írországba érkező állampolgárok számára egy nyilatkozat kitöltését, megjelölve benne, hol töltik a beutazók a kötelező 14 napos elszigetelést. Ezeket utólag ellenőrzik, ha valaki nem tartja be, 2500 eurós büntetésre, vagy legfeljebb hat hónap börtönbüntetésre számíthat. Írországra érvényes, aktuális szabályokat itt olvashatsz.

Július 9-től a Romániából Hollandiába érkező állampolgárok számára erősen ajánlott, hogy belépésüktől számított 14 napos időtartamra elkülönítésbe vonuljanak. 

A Görögországba utazó románoknak legalább 24 órával korábban ki kell tölteniük egy elektronikus nyomtatványt. A görög kormány július 25-én bevezette annak a kötelezettségét, hogy a Covid-teszt negatív eredményét is be kell mutatni az országba való belépéskor július 28-tól kezdve. Ciprus július 25-én megtiltotta a román turisták belépését az országba. Amennyiben valaki nem turistaként érkezik, a 14 napos elszigetelési időszak kötelező lesz.

Ausztria július 27-étől szigorít a beutazási feltételeken, az új szabályozás szerint akkor léphetnek be román állampolgárok Ausztriába, ha olyan negatív tesztet mutatnak fel, ami a beutazást megelőző három napban készült. Ennek hiányában bizonyítani kell, hogy van megfelelő hely karanténba vonuláshoz Ausztria területén. A saját költségen történő elkülönítés ideje tíz nap, negatív teszt esetén hagyható el. A tranzit megengedett Romániából származó és más államokba érkező állampolgárok számára, de a helyi hatóságok megkövetelhetik a célországba való belépés biztosítását igazoló okmányok benyújtását, és tranzitnyilatkozat kitöltését. Itt olvashatsz erről bővebben.

A fent felsoroltakon kívül több ország tesztekre vonatkozó kötelezettségeket vezetett be. Kattints, és nézd meg, hogyan mehetsz Bosznia Hercegovinába, Oroszországba, Ukrajnába, Montenegróba, vagy éppen Magyarországra.

Kiemelt kép: GÁL ELŐD