Alig telt el egy hónap Trump beiktatása óta, máris alapvetően más világban élünk.
Fotó: unsplash.com
Donald Trump, többek között, békét és az örökös háborúk végét ígérte a választóknak. Az amerikai választót sosem nem motiválja különösebben az Amerikán kívüli világ (már ha van olyan, ugyebár, meg ha van is, minek), úgyhogy nem állíthatjuk, hogy ezek miatt nyert volna. Annál inkább az elszaladt amerikai árak miatt, de azok csak sokkal, sokkal rosszabbak lesznek az intézkedései miatt, úgyhogy felesleges is rájuk pazarolni a szót.
Azt előre lehetett sejteni, hogy Ukrajnával szemben minimum semleges, de inkább ellenséges lesz. Igaz az, hogy az ő első ciklusa alatt adtak el először komolyabb fegyvereket Ukrajnának, például tank ellen kiváló Javelin páncéltörőket, de ekkoriban felnőtt republikánusok vették körül, akik nem engedték neki, hogy szétdobáljon és széttörjön mindent. De az a világ két korszakkal korábban volt: a pandémia és a második Trump-ciklus előtt.
Királyságot mondtam?
Ebben a mostani ciklusban nemhogy nincs már felnőtt a szobában, de a republikánusok által uralt Legfelsőbb Bíróság tavaly nyáron közel királyi hatalmat adott az elnök kezébe – nyilván annak tudatában, hogy a demokraták nyuszik lesznek használni.
Királyi hatalmat mondtam? Ne tessék ilyen angol, holland vagy spanyol királyra gondolni. Nem, nem, semmiféle ilyen liberális szerencsétlenkedésről nincs szó: Sonia Sotomayor, az amerikai Legfelsőbb Bíróság egyik bírájának ellenvéleménye szerint olyan mértékű a hatalom kiterjesztése, ami magában foglalhatja azt, hogy az elnök a politikai riválisa megölésére haditengerészeti (a filmekből ismert Navy SEAL) egységet küldhet, teljesen törvényszerűen. Eddig is nagyobb hatalma volt az amerikai elnöknek az Európában megszokottnál. Lényegében az amerikai intézményeken kívül senki és semmi nem korlátozza abban, hogy ledobhasson atombombát, a Nemzetközi Bíróság nem tehet semmit ellene. Most már az sem.
Békés természetű ember, csak szereti a harcot
Tehát ez közel korlátlan hatalommal felvértezett elnök, aki békét ígért, egy hónap leforgása alatt elcsatolással fenyegette meg Kanadát, megszállással Grönlandot, tankönyvi etnikai tisztogatással az amúgy is szétvert Gázát, kendőzetlen rablással Ukrajnát, védtelenséggel egész Európát, és politikailag beavatkozott Németország és Románia belügyeibe. Bár a német kísérlet eléggé elbukott vasárnap.
Lehet legyinteni, hogy Trump ezeket úgysem gondolja komolyan, ez csak tárgyalási technika – de tényleg megteheti, amit csak kitalál, és, rímelve Putyin ukrajnai inváziójára, a környezete sosem mondaná el neki, hogy miért hülyeség minden fenti ötlete.
Másrészt milyen tárgyalási technika belerúgni a szövetségesekbe, és felszabdalni minden baráti köteléket? Ha tranzakcionalistává tesszük a külpolitikát, akkor ne lepődjünk meg, ha hirtelen más is beszáll a licitbe, mondjuk szaúdi vagy kínai méretű pénzeszsákkal.
Ne sajnáljunk pár percet megkísérelni a válaszadást erre a „Milyen tárgyalási technika ez?” költői kérdésre: a Mexikó és Kanada ellen belóbált vámokra válaszul mindkét ország keményen, fenyegetéssel válaszolt. Amit Trump sikerként könyvelt el, az csak apróság, vagy már régebb beígért lépés volt.
A szívéhez az egóján és a zsebén keresztül vezet az út
Trump első ciklusa alatt ugyan meglepetés volt a nemzetközi vezetőknek szokatlan stílusa, de az amerikai elnök alapvetően egy egyszerű ember, és a dörzsöltebb partnerek már kiismerték. Dicsérettel és fenyegetéssel közel bármit el lehet érni Trumpnál, gyakorlatilag ingyen.
