Több éve beszélünk arról a családban, hogy milyen jó lenne körbetekerni a Balatont az egyik nyáron. Elsőre talán meredeknek tűnik ez a kaland sokak számára, mert tartanak attól, hogyan bírják a gyermekek a több mint kétszáz kilométeres körutazást. Vagy a biciklijükkel nem állnak mindennapi kapcsolatban, ritkán pattannak nyeregbe, s nem gondolják, hogy képesek letekerni ezt a távot.
Nem, mi sem vagyunk gyakorlott sportolók, csak ezt a szabadidős tevékenységet szinte mindenki szereti otthon, gyakran elbiciklizünk valamerre közösen, a gyermekekkel. Ezidáig a babaülésre esküdtünk, Háromszéken jártunk tavaly a két lurkóval. Szabad levegőn vannak, könnyű felszerelni a biciklire, könnyen hozzáférhető, a bababörzén akár egy nap alatt be lehet szerezni. De nem a legkényelmesebb formája a bringázásnak, főleg a kicsik számára. Egy hosszú út kifárasztja őket, ha elalszanak az ülésben, akkor a legtöbb, amit tehetünk, megállni egy nagy, árnyékos fa alatt.
Most más lehetőségek után kutattunk,
szerettünk volna egy utánfutóval nekivágni a nyári programunknak. Ha eső esik, védi őket, ha pihenni szeretnének, akkor nagyobb kényelmet nyújt, még nagyobb csomagot is lehet szállítani vele. Hetekig érdeklődtem, míg az egyik jó ismerősöm kölcsönadott egy utánfutót.
Engem a technikai kérdések foglalkoztattak elsősorban: legyenek a bringák megfelelő állapotban, lehessen hajtani, váltani, fékezni, legyenek felvillanyozva. Elvittem egy szerelőhöz is előtte, hogy megnyugtasson afelől: rendben van minden. A videómegosztón kitanultam magam defektből, pótbelsőket vásároltam szükség esetére.
A kirándulás másik része a feleségem része volt, ő tervezte meg az útvonalat, figyelembe véve minden érdekességet, látnivalót, ami a nagy tó mellett van. Nagy izgalommal írta a ceruzájával a karácsonyra kapott füzetébe a helységneveket, megnézni valót dolgokat, kilométereket. Úgy tervezte, hogy naponta maximum 50 kilométert teszünk meg, hogy legyen idő másra is. Balatonfüredi indulással és érkezéssel számoltunk, szemünk előtt lebegett már a tihanyi panoráma, a keszthelyi kastély, és a lellei strand. Minden településnél legalább öt érdekesség várta (volna) a tekergőket.
Aztán jött az első bökkenő:
szállást kell keresni a terv szerint, mindenhol egy éjszakát, lehetőleg ne legyen több mint tízezer forint. Ez utólag elég nevetségesnek tűnik számomra, ugyanis tizennégy alatt nem nagyon állnak szóba a turistával. Mert ez az alja, átlagosan tizenöt-húszezer forintot elkérnek egy négytagú családtól. Hiába magyaráztuk, hogy mi együtt alszunk a kicsikkel, nem volt kedvezmény az egyéjszakás családi kalandra.
Nem is akartak fogadni egy éjszakára, mert a jó vendég legalább háromra marad. Csak azzal volt szerencsénk, hogy augusztus 20-a után a szezonnak vége, így minden ágy nem volt foglalt. Segítséget kértem egyik középiskolai tanáromtól, aki pár nap alatt ismerősöknél, volt bencés diákok családjánál leszervezte az ingyen szállást a család számára. A tervünk borult, de örvendtünk annak, hogy vannak címek, nevek a településnevek mellett.
A csomagtartóra szerelhettem fel a bringákat, amik frissen olajozva, szervízből kiérve várták, hogy csókot adhassanak a balatoni bicikliútnak. Megfordult a fejünkben, hogy béreljünk odakint, de drága is volt. Ragaszkodtam ahhoz, hogy hű Magellánom legyen a társunk, akivel már Udvarhelyszéket bejártuk, megkóstoltuk Háromszéket.
Amikor minden kész az indulásra, az összes csomag bepakolva a csomagtartóba, akkor vettem észre, hogy nem lehet női biciklit cipelni ezzel a tartóval. Ott állt a patent, női bicikli, s azt kellett mondanom neki: sajnos nem jöhetsz ma velünk, helyetted egy ismeretlen férfi bringát viszünk magunkkal.
Nyolcszázat kétszázötvenért
Későn keltünk útra, óvatosan vezettem a biciklik miatt, nem akartam útközben megszabadulni tőlük. Óvatosan, maximum kilencvennel araszoltunk az A1-es autópályán Nagylak felé. Kecskemétnél aztán letértem az autópályáról, hogy lássunk is valamit az országból, ne csapassuk fel Pestre, mert nem hiányzik egyikünknek sem a dugóban állás. Dunaföldvárnál átkeltünk a Duna-hídon, itt új értelmet nyert Panni számára a „Dunában úszik egy hal” szülinapi köszöntő. Találkoztunk a híres cecei dinnyével, amit alig száz forintért kínáltak a Balaton felé.
Este tíz óra magasságában érkeztünk meg a starthoz, egy kedves tihanyi ismerős kertjében kellett elvackoljuk magunkat éjszakára. Ekkorra már olyan fáradtak voltunk, hogy türelmünk egymáshoz szinte semmi volt, pedig össze kellett dolgoznunk a sátor felállítása nevezetű tevékenység sikere érdekében.
Legutóbb talán tizenöt éve foglalkoztam ilyennel, most sötétben kellett hajlékot varázsolni. A gyermekek nézték a csillagot a kicsi lámpákkal a nyűgölések között, mi pedig
szúrtuk ki a feleségemmel egymás szemét a sátorrudakkal,
mert nem láttunk semmit. S akkor elveszett az egyik, összeszerelt rúd, sehol sem találtuk. A sátor féloldalasan állt, de állt. Folyt le rólam az izzadtság, a gyermekek kicsi lábaikkal botladoztak a rögzítésekben.
Ez volt az a program, amit úgy hívnak: bemelegítő kör, vagy mondhatnánk csapatépítőnek is. Mert építettük, ahol később lefeküdtünk. Amikor pizsamába bújtunk, előkerült a meséskönyv, ami emlékeztethette a gyermekeket arra, hogy azért nincs minden veszve. Mi végre megnyugodtunk, csak Panni kérdezte lefekvés után, hogy hányat kell aludni, míg hazamegyünk.
Vagányul dübörgött át a Balaton másik partjáról, Zamárdiból a B my Lake fesztivál zenéje. Éjszaka hangosabban, nappal gyengébben. Szerencsére lejárt 1-2 nap alatt, de a családosoknak érdemes olyan időpontot választani a balatoni programhoz, amikor még nincsenek, vagy lejártak a zajos partik.
Reggel már minden kisimult, boldogan pattantunk ki a sátorból. Ekkor látszott, hogy milyen hanyag munkát végeztünk az éjszaka, alig állt a sátrunk. Megkerült a sátorrúd is, a mellettünk lévő körtefán fütyögött. A gyermekek nekiálltak a munkálatoknak, előkerült a szerszámos láda, a sátornak formája lett.
A félszigeten
Amit ideje volt elhagyni, hogy körbenézzünk Tihanyban egyet. A bencés apátság környéke elég felkapott, szép kilátás nyílik a Balatonra onnan. Olyan sokan voltak, hogy alig tudtunk közlekedni az utánfutónkkal, tömegek szelfiztek a templom mellett. Készítettünk egy képet a csapatról és a szerelvényről, aztán lenéztünk a partra, lássuk milyen a városi strand. Fontos volt számunkra, hogy mindenestül bemehessünk, mert amíg a kocsit nem látjuk viszont, mindenünk a biciklink s az utánfutónk. Ezer-ezerötszáz forintba került a családi jegy, cserébe lépcsős lejáró van a Balatonba, homokos talaj, gyermekeknek fenntartott rész, zuhanyzó, öltöző, s vehetsz farkaslaki csokis-banános lángost.
Miután a fiam kivakolta az összes iszapot a tihanyi strandról, elmentünk próbaútra, teszteljük magunkat a másnapi útra. Tévedésből összejártuk a félszigetet, majd Balatonakaliba igyekeztünk, hogy kertmoziba menjünk, megnézzük az Oroszlánkirályt. Harmincvalahány kilométer után a mozi előtt betértünk egy vendéglőbe, hogy leveshez juttassuk a családot. Így történt meg az, hogy az oroszlánok bőgését lenyomta a tárkonyos gombaleves, olyan drága volt, hogy nem maradt elég pénzünk a mozira. Rájöttem, hogy nem tudok még bánni a forinttal, a lejhez szokott szemem nem akarta bekajálni a két-háromezer forintos leveseket. Úgy döntöttünk, hogy késő lett, visszaindulunk Tihanyba. Hátunkban a vihar, a zsebemben lemerült a telefon, így úgy éreztem magam a félszigeten, mint a degenyeges Kénosban.
Nem kerültünk, rövidítettünk, felerőlködtük a szerelvényt a szerpentinen az apátsághoz. Közben ByeAlex énekelte Zamárdiból, hogy “Anya, nem tudom, mit mondjak, elfáradtam csak” szövegét. A gyermekek békésen aludtak, mi izzadtunk, a szúnyogok tapogatták a vénát.
Az apátság szép volt, ki volt világítva, két-három szerelmes pár turbékolt a padokon. Szinte ott tartottunk már, hogy megajándékozzuk magunkat a tartalék sörünkkel, leülünk egyet szétnézni, amikor ébredezni kezdtek az utasok.
Gyorsan beverekedtük magunkat a sátorba, egész éjjel dörgött-villámlott, de mi olyan nagyot aludtunk, mintha kint semmi sem történne. Fáradtak voltunk. A fiam már régóta várta a sátorozást, hogy mi is úgy csináljunk, mint Peppa malacék. A legvégére papa malac is megadta magát, elkezdett horkolni.
Balatongyörök volt az első állomásunk,
ami ötven kilométer körüli távolság Tihanytól. A bicikliúton való közlekedés egy élmény, közben nem kell figyelni azt, hogy ki akar elütni figyelmetlenségből. A zöld színű Balatoni körút tábla végigvezet a kizárólag kerékpárosoknak fenntartott szakaszokon, vagy nyugisabb utcákon. Az autósok előzékenyek az útkereszteződéseknél, mindig átengednek. A gyalogosok bocsánatot kérnek, ha közeledsz feléjük, és a biciklisávon közlekednek. A legvagányabb érzés a csengetés volt, az érzés, amikor finoman csengetsz, jelezve azt, hogy itt tiéd a terep. És mindenki félreáll.
Kivéve, mikor bringások jönnek szembe, mert akkor nekem kellett lehúzódnom a remorka szélessége miatt. Ez akkor zavart, amikor nekitekertem egy nagyobb hágónak, és elvesztettem a lendületem. Településről-településre változik a bicikliút, ezért előfordulnak olyan keskeny útszakaszok, ahol nehezen boldogultam a szekérrel. Vasúti átkelőknél egy labirintusba kerültünk, leszállva is nehezen tudtuk átmanőverezni az utánfutót.
Egyébként 250 kilométer alatt egyetlen utánfutóval találkoztunk, nem olyan gyakori az ilyen fajta kerekezés. Akali előtt messziről láttunk egy közeledő utánfutót, megálltunk, hogy a gyermekek lássák, mások is bicikliznek így a szüleikkel. Mikor elhaladt mellettünk a pár, az utánfutóban egy tacskó lihegett nagy meglepetésünkre.
Nagyobb, tizenéves bicikliző gyerekekkel többször találkoztunk. Mint németül beszélő, idősebb párokkal is. Láttam tanárral bicikliző osztályt is, vagy fiatalokat, akik zenével kerülgették a Balatont.
Egyik legszebb része a körútnak Badacsony volt,
dimbes-dombos terep, szőlősök és borpincék látványa fogadja az idelátogatót. A terep eléggé megviselt itt, többször neki kellett rugaszkodni az ötven kiló körüli utánfutóval az akadályoknak. Mégis jobban szeretem, mint az egyenes, lapos szakaszokat. Minden hágónak van másik fele, ahol pihenni is lehet, míg a Balaton déli részén folyamatosan pedálozni kell a haladásért.
Minden kiránduló azért imádkozik, hogy ha esik, az éjszaka legyen. Nekünk bejött ez, ezért örvendtünk, amikor kicsi csöpörgőben indultunk Keszthely felé. Egy hetven kilométeres szakasz várt ránk, mégis időt szakítottunk arra, hogy a kastélyt megnézzük, reggelizzünk egy szokásosat. Élelmiszerüzletben minden reggel kakaót, túró rudit, zsemlét, felvágottat, nyomós sajtot vettünk. A keszthelyi zöldségpiac mellett lakmároztunk egyet, majd igyekeztünk elhagyni a várost.
A kicsiket csóré csigák ijesztgették, az eső után belepottyantak az utánfutóba, alig lehetett őket megvigasztalni. Óránként többször is meg kellett állnunk, mindig jött egy pisiszünet, ami nem engedte, hogy minden energiánk időnap előtt odalegyen.
Balatonlelle régi ismerősünk, ismertük a homokos strandját.
Habár negyedóránk volt a fürdőzésre a hosszú nap után, gyönyörű volt a naplemente, most már szemben álltunk az előző napi helyszínekkel. Eljátszottunk azzal a gondolattal, hogy elmegyünk a cirkuszba, de menni kellett tovább, este érkeztünk meg nagyobb emelkedő után Látrányba. A szállásunk átvétele után annyit mondtak nekünk, hogy maradjunk nyugodtan még egy napot, tegyük a lábtörlő alá a kulcsot, ha elmegyünk. Nagy kiváltság volt számunkra az ottlét.
Balatonvilágos megfogott az emelkedőivel, de a helyben gyártott söre sem gyenge.
A gyermekek a szálláson játékokat találtak, akármerre jártunk, a játszótér és szabad szaladgálás okozta nekik a legnagyobb boldogságot. Egy-egy pihenőt azért iktattunk be az utunkba, hogy kedvükre kimozoghassák magukat az üldögélés után.
Gyakran találkozni a bicikliút melletti frissítőpontokkal, biciklis menüt is kínálnak a vendéglők elérhető áron. Ha valaki tervbe veszi a Balaton körüli tekergést, akkor érdemes figyelni ezekre. Az utolsó napon Balatonfűzfőn jártunk a legvagányabb úton, vadiúj, festett bicikliút, a kanyarokban rázócsíkokkal, biciklis pihenővel van felszerelve.
Tihanyban ért véget a kaland számunkra, itt kerítettük be a “nagy tavat” magunknak. Miután megkóstolták a gyermekek vendéglátónk kertjében a fügét, elnyaltunk egy-egy fagyit az elmúlt hét sikerére. Ami az elején nehezen indult, aztán összerázódtunk, s olyan fizikai állapotba kerültünk, hogy gurultunk volna tovább. De ennek is eljön az ideje, amikor majd mindenki saját bringájával éli át újra a balatoni nyárt.
