Behívatták a magyar nagykövetet Bukarestben

Nehezményezi a román külügyminisztérium, hogy Orbán Viktor a tusványosi beszédében nyilvánosság elé tárta azt a visszafogottságra intő felhívást, amelyet a tárca diplomáciai csatornákon keresztül juttatott el hozzá – derült ki a tárca hétfő esti közleményéből.

Ebből kifolyólag hétfőn bekérették Magyarország bukaresti nagykövetét, és arra emlékeztették, hogy a román fél következetesen azt kérte a Romániába magánlátogatásra érkező magyar tisztségviselőktől: tanúsítsanak visszafogottságot nyilvános kijelentéseikben, beleértve a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort is.

Idén is sikerült port kavarnia Orbánnak Tusványoson.
Fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala

A minisztérium meglepettségét fejezte ki, hogy Magyarország miniszterelnöke beszédében a nyilvánosság előtt részletezte a tárca felhívását, amelyet szóbeli diplomáciai csatornákon juttattak el hozzá:

„Az ebből az alkalomból tett, nem helyénvaló nyilvános kijelentések nincsenek összhangban a román fél által következetesen szorgalmazott célkitűzéssel, hogy a felek az építő jellegű, pragmatikus, jószomszédi viszonyt, a két állam együttműködését ösztönözzék” – zárul a román külügyminisztérium közleménye.

Nem okozott túl nagy meglepetést,

hogy a bukaresti nagykövetünket ma reggelre a román külügyminisztériumba kérették – olvasható Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Facebook-bejegyzésében, aki ugyanakkor megjegyezte, hogy a találkozó hangnemét és hangulatát nyugodtnak és udvariasnak lehet minősíteni.

„A román helyettes államtitkár által közöltek gyakorlatilag a korábbi demarsban megfogalmazott pontokat ismételték meg, ezúttal már a beszéd utánra aktualizálva” – írta Szijjártó Péter, egyúttal azt is kiemelve, hogy a román külügyminisztérium nem küldött Orbánnak semmilyen kényes témájú hivatalos dokumentumot, ez csupán egy szóbeli jegyzék, amelyet július 13-án küldött Románia budapesti nagykövete.

Mit is tartalmaz?

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke szombaton Tusnádfürdőn kijelentette, hogy a román külügyminisztérium küldött neki egy segédanyagot”, amelyben elmondták, miről beszélhet és miről nem. A magyar miniszterelnök ironizálva kommentálta a beszédével kapcsolatos ajánlásokat.

Elmondása szerint elvileg nem beszélhetne arról, ami a románok érzékenységet sértheti. Ilyenek például a nemzeti szimbólumok. „Jó, szerintem ebben megállapodhatunk, erről nem beszélek, de üdvözlöm a magyar és székely zászlóval érkezett barátainkat” – mondta. Nem szabad beszélni a kollektív kisebbségi jogokról sem. „Jó, csak megállapítom, hogy ezek léteznek, és megilletik az itt élő magyarokat” – fogalmazott Orbán. A román külügy állítólag azt is Orbán lelkére kötötte, hogy ne beszéljen nem létező romániai közigazgatási területi egységekről. A miniszterelnök szerint Erdélyre és Székelyföldre gondolhattak. „De mi sohasem állítottuk, hogy ezek román területi egységek lennének” – jegyezte meg.

Agerpres, Hotnews, Telex, MTI