Bebukott a biztosítóm, most mi lesz?

Már egy ideje hallani, hogy gondok lehetnek az egyik legnagyobb és legolcsóbb járműbiztosító cég, a City Insurance tájékán, de az ember, főleg ha Romániában él, addig nem hiszi, nem aggódik, amíg ténylegesen be nem üt a krach.

Nos, ez szeptember 17-én megtörtént: a pénzügyi felügyelő hatóság (ASF) visszavonta a City engedélyét, elutasította a júniusban kért pénzügyi újratervezést, és kérte a csődeljárást a biztosítóval szemben. Közleményében az ASF kifejti: a cég nem tudta bizonyítani, hogy elegendő fedezete van a már 2020-ban megkövetelt 16,5 millió eurós tőkeemelésre, tehát fizetésképtelen a károk rendezésére, az ügyfelek megfelelő biztosítására. A problémák egyébként egészen 2014-ig nyúlnak vissza, amikor még csak ezer-tízezer lejes léptékű bírságokat szabtak ki a vezetőségre, ezek fejenként egymillió lejre nőttek a legutóbbi szankcionáláskor, 2021 júniusában.

Mi lesz a biztosításommal?

Valószínűleg több udvarhelyi járműtulajdonos is abban a helyzetben találta magát, mint sok más romániai állampolgár: bebukott a biztosítója, ezért aggódni kezdett a biztosítása miatt. Nagy Sándor (Alex), a Rom Insurance brókere megnyugtatott: a City kötvényei érvényesek maradnak a megkötött időszakra, csupán annyi történik, hogy a kárrendezéseket az állami garanciaalap (FGA) veszi át.

A Citynél való felmondás, folyamatban lévő vagy esetleges kárrendezés végett a garancialaphoz (FGA) kell fordulni, minden információ és űrlap ezen a honlapon elérhető.

Ezzel kapcsolatban viszont az az aggodalom merült fel, hogy csak a csőd végleges bírósági kimondása után tudnának fizetni a károsultaknak, ami még jócskán elhúzódhat. Éppen ezért a kormány sürgősségi rendelettel módosította szerdai ülésén a biztosítottak garanciaalapjáról szóló törvényt, lehetővé téve, hogy a működési engedély bevonásától 60 napon belül (november közepe) elkezdhessék a kárigények kifizetését – idézte az Agerpres Dan Vîlceanu pénzügyminisztert. 

A miniszterelnök több vizsgálatot is kért az illetékesektől, az ASF-től és az ANAF-tól, mert gyanús számára, hogy miként válhatott fizetésképtelenné egy évekig folyamatosan auditált biztosítótársaság.

Persze, az engedély megvonásától 90 napon belül fel is lehet bontani a szerződést a Cityvel, és más szolgáltatóhoz váltani, de nem biztos, hogy minden esetben megéri a 150-200 lejt visszakérni és drágábbra váltani – vélekedett a megkérdezett ügynök.

S ha lejár a biztosításom?

Csalódnia kell annak, aki abban reménykedett, hogy majd egyszerűen a másik olcsóbb céget, az EUROINS-et választhatja, mert a nagy vetélytárs kiesésével újrarendeződött a piac és ezzel az árak is. Ahogy azt az energiárak liberalizációjánál is láthattuk, a „láthatatlan kéz” működésbe lendült, és a jelenlegi kínálat azt mutatja, hogy az EUROINS jelentősen megnövelte az árait. Aki eddig megszokta, hogy félévente 150-200 lejt fizet, most azzal szembesül, hogy a dupláját kell fizetnie érte, mint korábban. Ugyanez érvényes az éves biztosításra is.

Szeptember 23-ai képernyőkép az egyik online brókerportálról. A Generali és a Groupama is az Euroinshez közelítette éves árait.

Erre az a magyarázat, hogy nem kell többé a City ajánlatával felvennie a versenyt a kliensek kegyeiért, s még ezzel az áremeléssel is a jóval drágább biztosítóházak alatt marad. Vagyis pont ott állt meg, ahová több „komolyabb” biztosító, például az Allianz Țiriac is lehozta az alsó küszöbét az éves szerződésre, hogy ő is részesedjen a felszabaduló, kisebb vásárlóerejű piaci résből.

Alex szerint valahol jó is, hogy kipukkadt a City lufija, mert az irreálisan olcsó biztosítás sokszor bajos kárrendezéssel párosult, s a kiesésével az emberek megbízhatóbb, de még megfizethető szolgáltatást válaszhatnak. Persze, elsőre rosszul esik, hogy többet kell fizetni, de ő is arra számít, hogy a kezdeti bumm után árcsökkenés várható, ha átrendeződik, kiegyensúlyozattabbá válik a piac, és nem egy-két szereplő dominálja, ahogy eddig. A jelenlegi drágulást egyébként az is okozza, hogy – a City fedezethiánya miatt – a garancialaphoz nagyobb összegben (minden kötvény 1%-a helyett 5-6%-kal) kell hozzájárulniuk a talpon maradt cégeknek.

Az olcsóbbaknál többet, a drágábbaknál kevesebbet kérnek pluszba a közvetlen kárrendezésért.

Annak viszont továbbra is nagy esélye van, hogy éppen egy City biztosításossal ütközzünk, s ha nem szívesen várnánk az állami kárrendezésre, arra is van megoldása a brókernek. Az Allianznál például egy 80-90 lejes ráfizetéssel ugyanis kérhetjük, hogy a saját, új biztosítónknál jelenthessük és rendezhessük a nekünk okozott kárt – ez a decontare directă, azaz a közvetlen elszámolás opciója. Sőt, ha nincs pénzünk teljes Cascóra, akkor pár száz lejért is tudnak fedezetet kínálni a kisebb károkra (pl. természeti jelenség vagy ismeretlen tettes okozta kár), amelyeket nem fed a kötelező közúti biztosítás (RCA), mondta el Alex.