Bebetonozott árak, szigorúbb büntetések, több védelem

Az utóbbi 30 év legkeményebb megszorításait vezettük be, amelyeket a járvány enyhülésével egyidőben lazítani fogunk – vezette fel mondandóját Marcel Vela belügyminiszter a vasárnap este 9 órától élőben közvetített sajtótájékoztatón, amelyen többek között a 4. számú katonai rendeletet is bemutatták Raed Arafat és Bogdan Despescu államtitkárokkal.

A negyedik katonai rendelettel

szabályozzuk a 65 éven felüliek kijárását: orvosi ügyben egész nap kimehetnek, és az üzletekben elsőbbséget kell, hogy élvezzenek a számukra engedélyezett 11-13 óra közötti időszakban. Továbbá este 8 és 9 között is kivihetik sétálni háziállataikat, ez esetben a kijárási nyilatkozatot nem kérik számon tőlük.

Szigorításokat vezetnek be azokra vonatkozóan, akik megszegik az elkülönítés szabályait: a házi elkülönítésben levők egyből karanténba kerülnek, és fizetniük kell az intézményes karantén költségeit. Az intézményes karanténban lévők, akik megszöknek a védett területről, újabb 14 napra karanténba jutnak, és nekik is állniuk kell a költségeket.

A fuvarozók védelmében a következő intézkedéseket hozták: azok a sofőrök, akik 2,4 tonnánál nagyobb járművet vezetnek, három opció közül választhatnak. Vagy az alkalmazó biztosít számukra helyet, ahol elkülönítésben lehetnek a fuvarok közötti időben, de nem több ideig, mint 14 nap, vagy elszigetelődnek a családjukkal otthon, vagy kérésre a helyi hatóságok biztosítanak helyet, hogy megvédjék a sofőrök családjait. Ez az áruszállító repülők személyzetére is vonatkozik.

 

A zsúfolt területeken lakóknak március 31-étől a helyhatóságoknak biztosítaniuk kell a tömbházakban a fertőtlenítéshez szükséges eszközöket, szereket a tömbházak földszintjén, és fertőtleníteniük kell a lépcsőházakat, lifteket és más közös területeket.

Az egészségügyi személyzetnek és családjaiknak szállást kell biztosítania a minisztériumnak és azoknak a helyi önkormányzatoknak, amelyek alárendeltségébe az adott kórház tartozik. Ez az intézkedés is március 31-étől lép érvénybe.

Ameddig a szükségállapot tart, a hőenergia, villanyáram, hulladékszállítás, üzemanyag és víz ára nem növekedhet a március 29-ei értékeknél nagyobbra, csak alacsonyabb lehet, a kereslet-kínálat függvényében.

A tengeri és folyami szállításra nem vonatkoznak megszorítások, de a biztonsági előírásokat be kell tartaniuk.

A háromnál több személy csoportosulására vonatkozó tiltás csak a gyalogosokra vonatkozik, tehát nem vonatkozik például a közszállításra, de a szolgáltatóknak a zsúfoltságot kerülniük kell.

Raed Arafat sürgősségi esetekért felelős államtitkár:

A vasárnap esti 20 órai adatok szerint 1815 igazolt koronavírus-fertőzött van az országban, 206 gyógyult személy, 43 elhunyt. 770 személyt fektettek be, ebből intenzív terápiás kezelésben 52-en részesülnek, 11 ezer személy van intézményes, 162 ezer pedig házi karanténban.

Bármely betegnél fennállhat a koronavírus gyanúja, a kórházi beutalás nem késhet amiatt, hogy nincs ennek a kimutatására alkalmas készülék, és a személyzetnek megfelelően kell védekeznie a fertőzés ellen. A pácienst be kell utalni a kórházba akkor is, ha nem igazolt a koronavírus-fertőzése, ez különösen igaz a kritikus állapotban lévőkre. Ennek az elutasítása bűnvádi eljárást von maga után.

Az egészségügyi személyzetet – legyen az felső- vagy középfokú végzettségű, vagy kisegítő személyzet tagja – vagyis az orvosokat, asszisztenseket, biokémikusokat, gyógyszerészeket átdelegálhatják más intézménybe, ahol jelentős személyzethiánnyal küszködnek. Ha ez más településen vagy megyében van, akkor biztosítani kell számukra a szállást és élelmezést, a delegált személy pedig nem utasíthatja vissza a parancsot.

A mentőszolgálatok átkerülnek a sürgősségi esetek felügyelőségének alárendeltségébe. 

Bogdan Despescu belügyminisztériumi államtitkár:

az utóbbi hetekben 270 ezer személyt ellenőriztünk a határnál, közülük 228 ezer román állampolgár. 57 ezren Olaszországból érkeztek, közülük 50 ezer román állampolgár.

Megnövekednek a katonai rendeletek megszegéséért kiróható büntetések.

A jelenlegi 100-5.000 helyett 2.000-20.000 lejes büntetés róható ki magánszemélyek esetében, a jogi személyeknek 10.000-70.000 lej közötti büntetést kell fizetniük. Az alapbüntetést mellett még elrendelhetik: a kihágás elkövetése során felhasznált, vagy annak eredményeképp létrejött javak elkobzását, az azokhoz való hozzáférés megtiltását, a tevékenység felfüggesztését stb. 

“Nem fogunk semmiféle kihágást eltűrni, és köszönöm azoknak, akik megértették a bevezetett normák szükségességét” – zárta beszámolóját az államtitkár.

A 4. számú katonai rendelet román nyelven itt elérhető, PDF formátumban.

Képernyőkép az élő közvetítésről (Mediafax).