A szerző felvételei

Azt hiszed elérsz valamit? Szerencsétlen vagy! Nézz már magadra! Hogy nézel ki? Szerinted így lesz belőled valami? A szél elfúj, otthon nem adnak enni? Kis csökött, a polcról a dolgaidat el nem éred. Hányat mutatok te kis kancsi? Hogy hogy nem zártak be még, te drogos?

Ismerős? Hallottad már? Mondtad már? Én hallottam. És azok a gyerekek is, akiktől a fenti gondolatok származnak. Sőt. Ők már rosszabbat is kaptak. 

Kik ők?

Kinga, aki szemüveges. Olga, aki keresztúri. János, 13 éves. Ibolya, a virág. Krisztián, akinek nincsenek érzései. Melike extrán jól néz ki. Essie, aki szőke. Dorka rózsaszín felhőben él. Kati boldog. Norbi pedig magas.

Miért fontos ez? Egy egészséges világban tulajdonképpen semmiért. De nem ez a valóság, hanem az, hogy bántanak minket és bántunk másokat. Általában olyan dolgok miatt, amiről nem is tehetünk. Egy-egy beszólás meghatározhat egy teljes életet, főleg, ha valaki személyisége fejlődésének olyan érzékeny szakaszában kapja meg azt, mint a kamaszkor. 

Bántás dal

A fenti, dőlt betűs gondolatok február 22-én hangzottak el, a Caritas Youth for Change elnevezésű programjának egyik workshopján. Egy előadás részei, amelyet tizennégy fiatal alkotott meg. A program célja, hogy 14-20 év közötti fiatalok művészeti eszközök segítségével dolgozzák fel a társadalmi problémák és igazságtalanság témakörét.

A Youth for Change

a Gyulafehérvári Caritas 2023 augusztusában elindult projektje, melyben szakmai partnere a magyarországi Autonómia Alapítvány. A projekt 2023 májusában kezdődött, a heti egy alkalommal két óra hosszat tartó tevékenységek 2024 decemberében érnek véget. Addig a rendszeres alkalmakon kívül workshopokon is vesznek részt a fiatalok, illetve három előadást is kell hogy készítsenek a pályázat végéig. 

A folyamat során két külön csoportot hoznak előbb létre, az egyikben hátrányos, a másikban nem hátrányos helyzetben élő tagokkal. Velük a program vezetői külön-külön is foglalkoznak heti rendszerességgel, majd a csoportok közös munkába kezdenek. A csoportok tagjai a különböző hátterük miatt más-más társadalmi problémákkal, igazságtalansággal találkoznak. A közös munka során viszont szemlélhetik a világot a másik szemüvegén át, esetleg felismerhetik a közös pontokat.

Jelen esetben a két csoportból az egyiket a székelyudvarhelyi Üvegfigurák színjátszó csoport tagjai teszik ki, a másikat olyan fiatalok, akik családi ház típusú nevelőotthonban élnek Székelykeresztúron. 

A programot Caritas alkalmazottjaként Bekő Fóri Zenkő vezeti önkéntes kolléganőjével, Vincze Tímeával közösen, az aktuális, egyhetes workshop alatt Ruszuly Ervin koreográfus is csatlakozott hozzájuk.

Hármuk irányítása alatt a fiatalok nyolc rövid jelenetet és egy mozgássorozatot alkottak meg, melyek témája az elfogadás és a kirekesztés. Illetve összegyűjtötték mindazokat a bántásokat amelyeket életük során kaptak. 98 gyűlt össze, dalt írtak belőle. A végeredményt február 24-én be is mutatták a közönségnek.

Mi a titok?

Mitől működik ez a projekt? Attól, hogy a résztvevők és a program vezetői is olyan közvetlenül, felszabadultan viselkednek egymással, hogy az embernek kedve támad közéjük állni. Zenkő szerint úgy sikerült ezt a hangulatot elérni, hogy feltétlen bizalommal fordultak mindegyik gyerekhez, és így még azok is teljesen be tudtak illeszkedni, akikről az a hír járta, hogy nehéz őket fegyelmezni, esetleg indulatosak. 

Bennük van egy nagy kupac felesleges kreatív energia, amit nincs hol levezetniük, mindenki izeg-mozog, „zsizseg” a teremben is. Itt viszont kiadhatják magukból. Itt a színművészet által más emberek bőrébe bújhatnak, zenélnek, énekelnek, táncolnak. Zenkő elmondta, a táncot, mozgást kifejezetten a gyerekek kérték. Csupa olyan dolgot, amit a hétköznapokban, az iskolában, otthon nem szoktak, vagy feltehetőleg nem annyira elfogadó közegben, mint itt. 

A harmadik kulcs pedig az, hogy itt mindenki fontos, értékes, mindenki számít. Zenkő szerint a gyerekeket, a fiatalokat az idősebbek sokkal kevesebbre tartják, mint amennyi bennük van. „Azt szeretném, hogy értékes kapcsolataik legyenek és bízzanak magukban. Mert az önbizalom nagyon fontos, de kevés van belőle mind a két csoportban” magyarázta. Nem biztos abban, hogy a gyerekek egyáltalán tudják-e, hogy értékesek. Elmondta, jól szituált gyerektől is hallott olyat, hogy neki még sosem mondták, hogy értékes. „Ezért igyekszem minél többször elmondani nekik, hogy én szeretem őket, és értékes embernek tartok minden egyes gyereket, akivel találkozom. Szeretném, hogy tudják, hogy fontosak, számítanak és értékesek”.

Miért nem vagy olyan, mint a többiek?

• dalszöveg •

Én lennék a legboldogabb, ha nem kelnél fel holnap/ Túl intenzív vagy / Olyan vagy, mint egy elszalasztott / Csicska. 

Se apádat, se anyádat nem érdekled / Idegesítő / Most nevetnünk kéne? Hahaha / Nem azért, de nem vagy valami világszépe. 

Csúnya vagy / Problémás / Fárasztó. 

Idióta / Nyomorék / Dagadt / Bolond / Kutyaképű.

Nem normális / Hiperaktív / Rendetlen / Árva. 

Miért nem vagy olyan, mint a többiek? 

Semmi kitartás nincs benned / Talán, ha kivasalnád szép lenne / Szánalmas undorító ember vagy / kiszívod az emberekből az életet. 

Nem vagy kemény / Nem vagy könnyű eset / Ne próbáld meg, nem való neked.

Csúnya vagy / Problémás / Fárasztó.

Hülye / Hisztis / Dagadt / Csöves Emó.

Elszállt spiri / Cigány / Drogos / Nyúlfogú / Disznóorr.

Miért nem vagy olyan, mint a többiek?

És mi csavar még egyet az egész történeten?

Hogy itt tényleg csak az számít, hogy milyen ember vagy. Amikor először hallottam, hogy azzal viccelődnek a többségében roma fiatalok, hogy ki cigány, és kinek milyen színű a bőre, bennem akadt a szusz. Aztán rájöttem, hogy ezzel nem sértegetik egymást, csupán megállapítják a nyilvánvalót és úgy kezelik azt, mint egy teljesen természetes dolgot, ami nem tesz sem többé, sem kevesebbé senkit. Összeszorul a torkom, amikor hallom, milyen könnyen és gyakran dicsérik meg egymást, mennyi öleléssel és mosollyal van tele a terem. 

Zenkőtől megtudom, a keresztúri fiatalokkal fél éven át dolgozott heti rendszerességgel. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy személyes dolgaikról is nyíltan merjenek beszélni. Ebben a legtöbbet az segített, amikor elkezdődött az Üvegfigurákkal közös munka. „Az Üvegfigurákról azt kell tudni, hogy nagyon elfogadó és nagyon támogató csoport. Bárkinek bármilyen baja van, azt segítünk megoldani, ha nem megoldás kell, csak támogatás, akkor megöleljük. Itt lehet bárki leszbikus, meleg, cigány, buta, szegény, gazdag, tökmindegy. Mert nekünk az nem számít, csak az, hogy milyen ember.” Hozzátette, az Üvegfigurák tagjai itt azzal a tapasztalattal gazdagodnak, hogy látják, „milyen lehet akár anya nélkül, vagy apa nélkül élni, a keresztúriak pedig azt, hogy milyen az, amikor csak úgy szeretünk.”

És ezt hogy élik meg maguk a gyerekek?

Szász Dorottya részt vett már néhány üvegfigurás próbafolyamatban, amióta a színjátszó csoport tagja, de mindegyik közül ez eddig a kedvence. „Jó velük együtt dolgozni és segíteni nekik, bár nehezebb is így, meg velünk is vannak problémák, de sokkal jobb érzés belevonni őket is ebbe”, magyarázza. 

Kis Katalin kicsit később érkezik, mint a többiek, de lelkesen, nagy ölelésekkel fogadják. „Nagyon jó a keresztúriakkal lógni, nagyon rendes emberek. Az elfogadás egy nagyon fontos része az egész programnak. Biztos vagyok benne, hogy sokukkal nem is találkoztam volna, vagy nem lettünk volna barátok, ha ez a program nem lett volna,” meséli. 

Pui Dávid a legkisebb tag, idén lesz 13, folyton mosolyog, viccelődik, látszik, hogy elemében van, komfortosan érzi magát a többiek között, kicsit meglepődik, hogy őt is megkérdezem, de nem mondja, hogy nem nyilatkozik. Nem is tudja, mi tetszik neki jobban, a mozgássorozat, a jelenetek vagy úgy ez az egész miliő.

Elmondta, hogy reggel még egészen jól szoktak viselkedni, tudnak figyelni egymásra, de ahogy jön a délután, egyre nehezebb, pedig jól tudják, „mindegy hogy ki beszél, meg kell hallgatni”. Magabiztosan teszi hozzá, „Zenkőék jó, hogy beléptek az életembe, annyi dolgot megbeszéltem már velük.” 

Most zajlik egy másik csoport összeállítása is,

abban a Bányai János Műszaki Szakközépiskola és a Benedek Elek Pedagógiai Líceum diákjai vesznek részt. Velük gerillaakciókat terveznek véghezvinni, például megtörténhet, hogy az éj leple alatt elfogadásra buzdító plakátokkal ragasztják tele a várost, vagy diszkrimináció ellenes járdafestést hajtanak végre krétával. 

Miért éppen ezek a sulik? Emlékszel még arra, amikor tavaly a város bentlakásaiban töltöttem egy-egy éjszakát? És az megvan, hogy mit meséltek a bányais diákok? Hogy az egész város lenézi őket azért, amiért abban az iskolában tanulnak, legyenek bármilyen ügyesek vagy okosak? Na ezért. 

Egy kérdésem maradt még.

Nem lehetne ilyet a felnőtteknek is?