Megdöbbentő és elképzelhetetlen lehet azok számára, akik nem, vagy ritkán találkoznak a vakok világával, hogyan alkothatta meg szobrait Katona Lajos vak szobrász úgy, hogy sohasem tudta rávetni szeme fényét a munkáira.
Harminckét, nemesfákból készült szobrot készített el 1975-től 2011-ig, miközben végig – ahogy ő maga fogalmazott – ellenszélben dolgozott: 9 évesen egy robbanásos balesetben elveszítette a látását és jobb alkarját, de felülkerekedett a tragédián, elvégezte filozófia-pedagógia szakon tanulmányait, a Látássérültek Kolozsvári Líceumában tanított mértant, ezalatt olyan didaktikai eszközöket is kidolgozott, amelyek a látássérült gyermekek mértan tanulását segítik. A tragédián való felülkerekedésének bizonyítéka többek között azon szobrai, melyeket most először láthatnak Udvarhelyen az érdeklődők, a Haáz Rezső Múzeumban kiállítva.
Talán még jobban érezni a szobrok lelkét, ha becsukott szemmel „nézzük” azokat. Fotók: Ambrus Bernadett
Bal kezével lát, és a szívével érez
„Intuíció és valamiféle belső indíttatás végeztette velem az alkotói munkát” – fogalmazta meg korábban alkotásai kapcsán az idén 81. életévét töltő Katona Lajos, aki, noha fizikálisan nem lehetett jelen a szerdai, június 8-ai délután 18 órától kezdődő kiállításmegnyitón, szobrain át mégis éreztette jelenlétét.
„Minél többet nézem a szobrokat, annál inkább érzem, hogy visszanéznek. Nem vagyunk egyedül. Van egy terem, ahol tároljuk őket, és ha bemegyek, akkor úgy érzem, hogy sokan vagyunk. Ezt nem tudom megmagyarázni.” – fogalmazta meg érzéseit a szobrok kapcsán Máté Zsolt, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány alelnöke, majd visszaemlékezett, hogyan is került kapcsolatba az alapítvány Katona Lajos alkotóval.
– Meseszerűen kezdődött a történet – meséli. Katona Lajos tanár úr felesége hallott egy interjút az Alapítványról a Kolozsvári Rádióban, majd felvette a kapcsolatot velük, és elmondta, hogy léteznek ezek a szobrok. Ugyan szkeptikus volt a szobrokkal kapcsolatban, meséli Máté Zsolt, ám amikor meglátta a munkákat, elcsodálkozott. Mai napig folyamatosan meglepi és megrázza Katona Lajos életműve – vallotta az alapítvány alelnöke.
– Amikor utoljára nála voltam, akkor kérdezte a feleségétől, hogy ki van itt. Odamentem, megfogta a kezem és megismert. Ennyire lát a kezével – mesélte a szerdai kiállításmegnyitón Máté Zsolt, amelyen Endes Ábrahám Ákos többszörösen díjazott vak versmondó és az ugyancsak látássérült Nagy Csengele szavalatát is hallgathatták a látogatók.
Katona Lajos összesen harminckét szobornak atyja, ám a múzeum kiállítótermébe nem fért el az összes alkotás, így Berze Imre szobrászművészt kérték fel az Erdélyi Magyar Látássérültek Alapítvány kezelésébe tartozó munkák kiválogatására.
Noha Katona Lajos nem vallja magát szobrászművésznek és szobrait is formakísérleti plasztikáknak nevezi, munkái jóval többek, mint egyszerű kísérletek: a nyersanyag formája indította be képzeletét, valamennyi alkotása embert ábrázol valamilyen testhelyzetben, groteszk elrendezésben, különösen foglalkoztatta az emberi fej megformálása, s csupán egyetlen helyen találni meg a tökéletes geometriát nála, a szemben – magyarázta a kiállítás kurátora, Berze Imre szobrászművész, hozzátéve, Katona Lajos a vakok körében kiemelkedő geometrikus tudással rendelkezik.
Ám ne gondolja azt a látogató,
hogy Katona Lajos plasztikái látássérültek számára készültek – erre maga az alkotó is többször felhívta a figyelmet élete során. Arra volt kíváncsi mindig is, hogyan, miként látják, érzékelik munkáját a látók. Hiszen az elemzés szerinte csak akkor lehet teljes, ha valaki vizuális érzékelés alapján is megvizsgálja és leírja, milyenek a plasztikák – vallotta korábban Katona Lajos.
Hogyan is alkotott jobb alkar nélkül, vakon?
Plasztikai kísérleteihez hosszasan tanulmányozta a tapintásos érzékelés szerepét a szobrászatban, az eszmei, művészettörténeti ismeretek megszerzése mellett különös gondot fordított sajátos eszköztára, az általa használható szerszámok kivitelezésére is.
A Haáz Rezső Múzeum kiállítótermében Katona Lajos szerszámait is alaposan szemügyre veheti a látogató, melyek személyreszabottak: a nyomóvésők nyelét ipszilon alakú nyelekre cserélte az alkotó, így jobb keze csonkját beleilleszthette a V alakú nyílásba, ezzel adta a nyomás erejét véséskor.
A farönkök nagyolásához kisebb méretű baltát és szekercét használt, s bár az utóbbit jobb kézre készítik, balkezesre alakította át azt az alkotó, akinek negyedik emeleti lakásuk konyhája és apró erkélyük volt a műterme.
– Mentegetőzésnek nincs helye. Nincs lehetetlen csak tehetetlen. Katona Lajos munkamorálja példaértékű, tanításra érdemes. Nagy felelősség hárul az Erdélyi Magyar Látássérültek Egyesületére az életmű megőrzésében és ápolásában, hisz szinte biztos, hogy hosszú ideig nem lesz példa ilyen jellegű szobrászati ambícióra – méltatta az alkotó munkáit Berze Imre szobrászművész.
A Katona Lajos vak alkotó plasztikai kísérleteiből, az Erdélyi Magyar Látássérültekért Alapítvány kezdeményezésére létrejött kiállítás két hónapon át látogatható a Haáz Rezső Múzeum székhelyén, a Haberstumpf-villában (Bethlenfalvi út 2–6 szám) hétköznapokon 9-18 óra, hétvégeken 10-18 óra között, hétfőn zárva tartanak.
Katona Lajos a Szilágyságban, Sarmaságon született 1941. szeptember 16-án. Kilenc éves korában egy robbanásos balesetben elveszítette a jobb kezét és szemei is súlyosan megsérültek olyan mértékben, hogy tizennyolc esztendős korára teljesen megvakult. Elemi tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Kolozsváron érettségizett, utána a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen 1968-ban diplomát szerzett filozófia, pedagógia, történelem szakon. Tanári diplomával kezében 1968-ban állást kapott a Látássérültek Kolozsvári Líceumában, ahol 35 éven keresztül tanított, nyugdíjba vonulásáig. A Líceumban 25 éven keresztül tanított matematikát az 5-8 osztályosoknak. A mértanoktatás gyakorlatában évtizedeken keresztül kísérletezett egy rajzkészülék kidolgozásán és közben egy szakdolgozatban 1981-ben összefoglalta tapasztalatait. A dolgozat címe: Adalékok egy tiflográfiai technológia kidolgozásához. Rajzkészülékét 1999-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal szabadalmazta. A készülékről írott tanulmányát szakfolyóiratban publikálta 2002-ben, Rajzkészülék vakok számára pozitív domború mértani rajzok szerkesztéséhez címmel.
„Érdeklődésem középpontjában két problematika állott: a tapintásos érzékelés lehetőségei két dimenzióban, és a tapintásos érzékelés lehetőségei három dimenzióban. Ezért, 1975-ben elkezdtem faragni fából formakísérleti plasztikáimat, amelyből idáig több mint harminc darab készült el.” – vallotta az alkotó.
