Pici koromban, amikor még anyukám mosolygóst rajzolt a tejbekására, néha feküdtem az ágyban a plafont bámulva, azon tűnődve, vajon milyen lenne felfutni a falon, majd utána a plafonon járkálni, ha az úgy is olyan üres és szép tiszta. Egy házaspár furfangos építményének hála, csak Parajdig, az ANL utca 3. számig kellett elmennem, hogy megtapasztalhassak valami hasonlót: meglátogattam a gravitációval bugizó, fordított házat.
fotók: Gál Előd
Mielőtt beléptünk volna, megállapítottam, milyen felemelő lenne a bejárati ajtó melletti padon sziesztázni, onnan pedig csobbanni a végtelen égbe. A talicskát tolva körbejárhattam volna a Tejútrendszert, esetleg összegereblyézhettem volna a nappali fényben láthatatlan csillagokat.
Bejáratként az emeleti teraszajtót használtuk, ami egy manzárdi előtérbe vitt. Megálltunk egy pillanatra, hogy szívjuk be a friss bútor- és festékillatú levegőt, illetve küzdjük le a dimenzióváltás érzését.
Gergely Zsolt – aki feleségével a turistalátványosság tulajdonosa – csatlakozott hozzánk, hogy mesélje el, hogyan állt feje tetejére életük.
A ház már egy négyéves projekt, amihez idén, május elején fogtak hozzá, majd július 15-én nyitottak meg. A látványosságnak bejegyzett hajlék megépítése nem volt drágább, mint egy átlagos házé, de a tervezési folyamata különleges volt: speciális alapozást igényelt, mivel lentről felfelé szélesedik az épület, a vázába pedig olyan tartóelemeket kellett elhelyezni, amiket általában nem szükséges. Legtöbb tíz embert igényelt a munkálat, amiben a tervezők segítőkészek voltak, alaposan utánanéztek, hogyan kalkuláljanak a sikeres végeredményért, például kicsit ferdén épült a ház az esővíz-elvezetés érdekében – tudtuk meg Zsolttól, aki négy fordított házban is járt, például Németországban, innen az inspiráció. Az érdekel, ami „nem normális” – jellemezte önmagát.
Bebiztosították, hogy ne lopják el az ötletüket, csak a tervezők és az önkormányzattól néhányan tudtak az önerőből finanszírozott projektről, még a családdal és a szűk ismerősi körrel sem osztották meg. Azt mondta, aki tudta, azt sokkolta, aki nem tudta, azok arra tippeltek, hogy úszómedencét vagy játszóteret tákolnak.
Következő megállónk az emeleti gyermekszoba volt, ahol játék zongorát, játszószőnyeget, plüssöket, gumilabdát láttunk, amikor felnéztünk. Papucsok is vesztegeltek a fejünk fölötti padlón, ami elgondolkodtatott: vajon hány lakója lehetne a házikónak? Szerencsére ott volt a tulaj, hogy tudassa velünk: egy négytagú család férne el.
Felmentünk a földszintre a lépcsősoron, ami nem nyújtott túl nagy biztonságérzetet, hiszen lépéseimtől mozgott a talpam alatt. Emiatt nem kell rosszul éreznem magam, hiszen nem vagyok egyedül a szédelgéssel, Zsolt szerint volt, akinek le kellett ülnie, mert nem bírta a szédülést.
– Kimehetek a bejárati ajtón? – kérdeztem, mire tájékoztatott: meghatározó szempont volt a tervezésben a látogatók védelme, ezért az ajtó be van zárva, az ablakokat csak résnyire lehet kinyitni, hogy a kalandvágyó vendégek ne próbáljanak ily módon kijutni, a lámpabúrák pedig csavarral vannak rögzítve, hogy ne álljon fenn az áramütés veszélye. Legtöbbször csavarok, de ragasztó és mágnesek is segítenek a berendezésnek, hogy ellentmondhassanak a gravitációnak és ne zuhanjanak senkire. A legnagyobb kihívást a szőnyeg felhelyezése jelentette. Álláspontja szerint a mindennapokban csak kigurítod a kárpitot, s ha ferde, akkor arrébb lökheted, de ebben az esetben hárman tartották kézben, és ha nem tudták elsőre tökéletesen felhelyezni, akkor keresgélni kellett a mágneseket és a csavart, hogy tudják eltávolítani, majd újra próbálni.
Fontos számára, hogy ne legyenek észrevehetőek a rögzítések, pont emiatt választottak bolyhos szőnyeget, de van olyan, ahol ez nem megoldható, például a konyhában odaerősített szűrőkanállal annyit tudtak tenni, hogy fekete csavarokat válaszottak, így csak közelről lehet észrevenni azokat.
„Juj, fordított konyha, te jó ég!” – kiáltott fel a szüleivel a szobába lépő kislány.
Pont ez a meglepődés volt a célja a Gergely családnak ezzel az épülettel, ami egyre nagyobb hírnévre tesz szert: többször megkereste őket a sajtó, róluk szóló szórólapokat lehet találni vendéglátó egységekben, emellett a Mini Erdély Parkkal hamarosan bannert fognak cserélni.
A látogatottság a délutáni órákban csúcsosodik, összességében akkora, mint ahogy elképzelték. Vannak, akik drágállják a belépőt – ami felnőtteknek húsz, gyermekeknek tíz lej, a három év alattiaknak pedig ingyenes –, ezért be sem mennek, esetleg kiválasztják, hogy a család melyik tagja lépjen be. Távolról érkezett vendégeik is vannak, Vásárhelyről, Gyergyóból, Udvarhelyről is utaztak már odáig kizárólag azzal a céllal, hogy meglátogassák a különlegességet.
A konyhából fürdőszoba nyílt, ahol a tükörszelfihez nem kellett fejen állni. A tükörképpel nem tudtunk mit csinálni, az nem fordul – kacagta Zsolt.
A tusoló hiányzik, de a vécét lehúzva egészen alaposan meg tudnánk mosni magunkat, kár, hogy a víz nincsen bekötve.
Távozásunk előtt társult hozzánk Gergely Erika, Zsolt felesége, aki a faluban terjedő pletykával kacagtatott meg. A panzióként is működő családi házuk is narancssárga, ezért azt hitték a kép láttán a helyiek, hogy azt fordították meg. Hogy fordítottuk volna meg, úristen? – tette fel a költői kérdést.
Kifelé menet vetettünk egy-két pillantást a bejárat melletti standon elhelyezett emléktárgyakra, amikből mindenki válogathat kedve szerint: akit feltüzelt a nem mindennapi élmény, az vásárolhat gyújtót, akinek sok volt, az hazaviheti flaskát, hogy a szédülését csillapítsa viszkivel, aki pedig keni-vágja a ház minden részét, az beszerezheti a lapítót.
A cikk az uh.ro 2022-es nyári gyakornoki programjának keretében jelent meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának támogatásával.