Vagy, hogy minden fejben dől el? A székely vasember megcáfolta a hangzatos közhelyeket.

Fotó: GÁL ELŐD

„Deák Zsombor vagyok, ironman. Kicsit úgy állok itt előttetek, mint egy verseny rajtjánál, de azért nem izgulok annyira, mintha 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpár és 42 kilométer futás várna rám, mert ott megszoktam hallani ezt…” – kezdte udvarhelyi előadását a sepsiszentgyörgyi atléta, és váratlanul dudált egy hatalmasat a versenyindító kézi kürttel, garantálva, hogy figyelni fog rá a közönség.

Deák Zsombor

a mentális felkészültség fontosságáról tartott előadást a Városi Könyvtár audiovizuális termében. Pótszékek pótszékek hátán, emberek a földön, szóval dugig telt a terem, az udvarhelyi sportolók, azon belül is a futóközösség tagjai nagyon nagy számban jöttek el az előadásra.

Az atléta két versenyhelyzetet mutatott be az előadáson, ezeknek párhuzamba állításával szeretett volna megcáfolni olyan közhelyes kijelentéseket, mint a „minden fejben dől el”, vagy a „kemény munka mindig kifizetődik”. A két verseny két Ironman Taiwan egymást követő kiadása volt, amelyet Zsombor a meleg miatt az egyik legkeményebb versenynek tart, és különösen fontos neki, hiszen az első profi versenyét is itt teljesítette. Mindkét évben más célokkal indult, a felkészülése is nagyon eltérően sikerült.

Szerinte nem csak balszerencse, ha az embernek peche van, hanem felkészülés kérdése is, nyitott egy nagy zárójelet a sportoló. Elmesélt egy történetet, amikor az úszás alatt, a vízben történő „bunyóban”, helyezkedés közben leszakították az időmérő chip-et a lábáról, ezért újat kellet kérnie és ez annyira megzavarta, hogy a biciklizésre elfelejtette levenni az úszóruháját, ami nagyon zavarta. Úgy gondolja, ha felkészül ilyen eshetőségekre, nem fordul elő ez.

Ezt a helyzetet ahhoz hasonlította, amikor valaki éppen egy tételt nem tanul meg a harminc közül, s amikor éppen azt az egyet húzza ki, akkor azt mondja, hatalmas balszerencséje volt. Noha van benne igazság, ha azt az egyet is megtanulta volna, akkor nem lehetett volna peches.

2016-ban

Zsombornak nagyon szélsőséges szezonja volt, versenyei vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul sikerültek.

Két héttel a főversenye, az októberi Ironman Taiwan előtt, volt egy rövidtávú Mamaia-i verseny. Úgy ment oda, hogy bármi is történjen, azon a versenyen nyerni fog, hiszen az csak egy kétórás verseny, ő egy félnaposra készül, és egy nagyon kemény edzésblokkon van túl. Viszonylag könnyedén megnyerte a versenyt, annak ellenére, hogy fáradt volt.

Ez egy jó jel volt a tajvani verseny előtt, ahova három nappal korábban érkezett, jó állapotban, és ez egy pozitív töltetet is adott neki. A baj viszont az volt, hogy nem határozott meg egy konkrét célt a szezonbeli instabilitás miatt, csak annyit szögezett le magában, hogy legyen egy jó versenye. Hogy mi a jó verseny, az relatív, mondta. „Ha sokat gyűjtök egy autóra, és elmegyek vásárolni egyet, akkor nem úgy állok oda, hogy minden hogy milyen, csak piros legyen” – magyarázta a konkrét célkitűzés hiányának fontosságát.

Elmondása szerint nagyon stresszes volt, görcsösen akart mindent jól csinálni, egy órával rajt előtt megérkezni a célhoz, a biciklit a cserezónába a legjobban beállítani. Az úszás után olyan pozícióban jött ki a vízből, amivel nem volt megelégedve, míg a biciklizés alatt kapott egy – szerinte – jogtalan büntetőt. Ezek a dolgok teljesen kizökkentették, és noha volt rengeteg ideje, elkezdett azon gondolkodni, hogy lehet, jobb lenne, ha be sem fejezné a versenyt.

„Ez olyan, mintha egy focicsapat a szezon legfontosabb mérkőzésére készülne, és a bíró odaítélne egy büntetőt az ellenfélnek a negyedik percben. Hiába van még hátra nyolcvan perc, ők fejben feladnák” – vonta a párhuzamot Deák.

Miután megtudta, mekkora a hátránya, még inkább megtört, húsz kilométer utána a hasa is fájni kezdett, vécéznie kellett minden frissítőponton. Állítása szerint a végén már futásnak sem lehetett nevezni, amit csinált, frissítőpontról frissítőpontra vonszolta magát, de csak tíz kilométer volt hátra, feladni nem akarta. „Beértem a célba teljesen utolsónak, csalódottan” – mondta Deák, és visszautalt a tajvani Ironmant megelőző kis versenyre, ahol magabiztos volt, míg a nagyobb tét mellett nem tudta kezelni a helyzetet. Volt néhány nagyon jó versenye, de a tajvani szereplés miatt az egész szezont nagyon rossznak könyvelte el.

Ezután jött a kínzás:

ostorozta magát az eredmény miatt, nem nagyon pihent. Már februárban, a felkészülési időszakban kimutatták a vizsgálatok, hogy elérte a csúcsformáját, és onnan egyre lejjebb került az energiaszintje. Már az első fontos versenyén látszott, hogy nagy a baj – fizikálisan nem volt jól, és az egész szezon így alakult, nem jöttek az eredmények.

Ebben az évben is a tajvani volt a fő versenye, de nem vette már olyan görcsösen, mint az elsőt, az erőnléti mutatók ellenére. Az utolsó, Tajvan előtti edzésblokkot végig sem tudta csinálni, mert a szervezete egyértelmű jeleket adott arra, hogy elég lesz. A verseny előtt két héttel szintén részt vett a rövidtávú versenyen Mamaián, de nem tudta megfogalmazni, miért van ott, fel is adta időközben.

„Amikor kiállok egy versenyen, megkülönböztetek két kategóriát. Az egyik, amikor fejben gyenge vagyok, a másik, a gyakoribb, amikor mérlegelek. Például, ha készülök egy versenyre, próbálok energiát spórolni. Ez az utóbbi volt. Azelőtt, Tajvanban fel kellett volna adnom. Csak azért jó, hogy végigmentem, mert így tudok mesélni nektek” – mondta.

A Mamaia-i versenyt egy teljes körű állapotfelmérés követte Pesten – ennek az utolsó mozzanata, amikor egy futópadon mérik az értékeit, először minimális, majd, fokozatosan haladva, maximális terhelés alatt. Őt az orvos már a felénél leszállította a futópadról, azt mondta, annyira rossz állapotban van, hogy nincs értelme végigcsinálni a tesztet és mondta, ha netán elmegy a versenyre, akkor semmilyen kemény edzést nem csinálhat azelőtt.

Így ment ki

a sepsiszentgyörgyi atléta második évben Tajvanra, és elmondása szerint egy teher le is esett a válláról. Egy héttel a verseny előtt érkezett meg a helyszínre, teljesen felszabadult állapotban. Szuper lekönnyített edzéseket csinált, azok is „szuper szarul mentek”.

„Huszonvalamennyi profi atléta nevezett abban az évben és ezekből tizenvalahányan jelentek meg végül a szigeten. Elkezdtem gondolkodni, mi lenne, ha hatodik tudnék lenni, ami az utolsó pénzdíjas hely. Persze, semmi esély nem volt rá az állapotom alapján, hogy megcsípjem” – mesélt Zsombor arról, hogyan lett konkrét célkitűzése erre a versenyre.

Annyira felszabadult volt, hogy ha nem költik fel, talán a rajtot is átaludta volna, pedig általában jóval előtte kinyílnak a szemei, mint kellene, amikor versenyre készül.

Az úszást reggeli fürdőzésnek vette, odafigyelt a frissítésekre, hogy ne essen ki. Számított arra, hogy a meleg miatt sokan fel fogják adni a versenyt. Ez így is lett. A futás előtt nem törte meg, hogy az elsők távol vannak, a tizedik hely körül fejezte be a bringázást, húsz kilométerrel a cél előtt pedig már a hetedik pozícióban haladt. Akárcsak egy évvel azelőtt, megint kezdtek gyomorproblémái lenni féltávnál, de kockázatot vállalt és a frissítéseknél kezdett kólát inni, csipszet zabálni. Tudta, hogy ez nem segít biztosan, de muszáj volt hinnie benne.

Egy körrel a vége előtt jött az első negatív gondolata, éppen akkor látta meg az előtte haladó japán versenyzőt sétálva. „Úgy futottam el mellette, mintha akkor kezdtem volna el a futást, mintha légkondicionált terembe lennék, fájt, de úgy akartam tűnni, mintha szuperül lennék” – mesélte. Végül Zsombor a hatodik helyen zárt, pedig úgy gondolja, utolsó kellett volna legyen, ha a fizikális állapotát nézi.

„Beértem a célba meghalva, odajött a szervező, gratulált, hozott egy széket, hogy üljek le. Leültem. Kérdezte, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy nem túl jól, de örülök, hogy beértem, és hogy számomra ez egy mentális verseny volt. Úgy érzem, akkor kilencven százalékban fejben dőlt el, hogy én hatodik tudtam lenni” – fejezte be váratlanul előadását a székely vasember, aki a vastaps előtt még egyszer kihangsúlyozta, mennyire fontos a mentális és a fizikai felkészültség, de közel se higgyük azt, hogy bármelyik önmagában elég lenne a sikerhez.