Az utolsó hidat is lebontották Bikafalván

Forrás: Borboly Csaba Facebook-oldala

Az utolsó híd is elbontásra kerül Bikafalván, a 137-es megyei úton – számol be Facebook-bejegyzésben Borboly Csaba, Hargita megye leköszönő tanácselnöke.

A forgalom zavartalan haladását a megépített póthídon fogják biztosítani, áll a posztban. Továbbá reményeik szerint az új híd már az ősszel, de legkésőbb tavasszal használhatóvá válik. 

Borboly ajánlja az útszakasz elkerülésére a DN 13 C-jelzésű, Nyikó-menti szakaszt. Illetve továbbra is érvényben van a 7,5 tonnás súlykorlátozás.

A problémákat a info@hargitamegye.ro email címen lehet jelezni, áll a poszt végén. 

Miért bontották le a hidat?

A Székelyudvarhelyet és Székelykeresztúrt összekötő útszakaszt újítják fel éppen, idén március 20-án vette át a kivitelező. A munkálatok során bicikliutat, járdát fognak kialakítani, az új út és a felújított hidak mellett.

A 21,2 kilométeres szakasz beruházásának értéke közel a 160 millió lej, a projekt nagy része az Anghel Saligny-program részeként fog megvalósulni. A munkálatok 2 évig fognak tartani – áll Borboly Csaba március 20-i Facebook-bejegyzésében.